Kiskorúak is elkezdhetik

Mielőtt a Régi Vágású AC/DC Rajongók nevében megköszörülném a torkomat, kezdetnek talán pár szót Jack Black munkásságáról. Annál is inkább, mert korábbi filmjeihez hasonlóan ezúttal is egyszemélyes műsorról van szó, a többiek szokás szerint - röplabdás nyelven szólva - a feladó szerepébe szorulnak. Jobbról-balról kínálják a magasabbnál magasabb labdákat, Jack pedig rutinosan rádől, és sorjában elsüti őket.

Ez a koránál rosszabbul kinéző, szakállas-szakadt stílusra berendezkedett komikus lassan 12 éve koptatja a celluloidot Hollywoodban, amióta csak bekerült a nagy Tim Robbins egyetemi színjátszókörébe. Meglepően terjedelmes filmográfiáján végigpillantva alig secperc alatt szembesülhetünk azzal, hogy hősünk aligha fog Lear királyként vagy alkoholista íróként feltűnni a vásznon, Oscart legfeljebb rajzfilmhangért kap, s a következő évtizedben már a Nagy nevettetők sorozatban is viszontláthatjuk. Becsületes, harsány tehetség ő, aki szemmel látható élvezettel gyártja le évente a szerződésében foglalt bohócszerepeket.

Tavalyi vállalkozásában viszont kényes területre tévedt, pedig Tenacious D nevű (geg)bandája is bizonyítja, hogy komoly ismeretekkel van felvértezve a rock and roll tárgykörében. Azt ugye ősidők óta tudjuk, hogy a bombanő, a kutya vagy a gyerek felettébb jótékony hatással van a közönség bukszanyitó izmaira, Black tehát nem rúghatott túl nagy luftot azzal, hogy még ivarérés előtt álló színészekkel vette körül magát a Rocksuli című kedves marhaságban. Az isiben klasszikus zenére idomított lurkók elektronizálása még megérdemel egy elnéző mosolyt, de amikor iszákos, vaddisznó rockerek - amúgy halhatatlan - himnuszait kezdik el nyomni, az már legalábbis elgondolkodtató. A Deep Purple-re vagy Led Zeppelinre korpázó kislányok látványán túl sajnos néhány régi AC/DC-sláger is terítékre kerül, amin a fentebb említett szervezet nevében kötelességem picit megrökönyödni.

Jack Black újabb oldaláról kívánta megvilágítani kétségbevonhatatlan sokoldalúságát, ám ebbéli missziója kissé erőltetettre, haloványra sikeredett. A 6 és 9 év közötti ortodox rockerek azonban bizonyára rábeszélik majd az ofőt egy szemlélettágító matinéra.