Kortárs tárlat a Római Magyar Akadémián

2018. február 20-án, kedden, 19.30 órakor a Római Magyar Akadémia Galériájában Egy, senki és százezer (Una, nessuna e centomila) címmel kortárs művészeti kiállítás nyílt.

A kiállítás, Milica Cirovic szerb, Lucia Crisci olasz és Tereskova Nagy Kriszta x-T magyar képzőművészek műveit tárja a római közönség elé. Kurátor: Daina Maja Titonel.

A kiállítás az identitás fogalmára kérdez rá három különböző módon. Az identitás kérdése mindhárom művész ars poeticájában központi helyet foglal el, továbbá közös nevezőjük, hogy mindhármuk legfontosabb kifejezési formája a saját testük és a fényképészet.

Milica Cirovic (Belgrád, Szerbia - 1984) Örök szeretők (Amanti eterni) című fénykép performanszjában olyan hét férfialakot jelenít meg, akik igen erős szellemi és esztétika hatással vannak rá: Gian Lorenzo Bernini, Anthon Csehov, Fjodor Dosztojevszkij, Albrecht Dürer, El Greco, Ivan Kramskoj és Rudolf Valentino. Műve a szerelem legintenzívebb vágyának, az eggyéválásnak metamorfózisát jeleníti meg. Az Örök szeretők valójában nem más, mint távoli emberek iránt érzett platóni szerelem története, amely során a tudás erosza, finom erotikummá válik.

Lucia Crisci (Róma 1981) Portrék című sorozatában a művész alakja, időről időre tarka vagy egyszínű szövettel lefedve, emelkedik ki az azonos anyagból álló háttérből. Crisci műveiben a hovatartozás illetve az azonosulás témakörét feszegeti, akár rendszerről, kategóriáról vagy társadalmi/vallási csoportról legyen szó.
Egyfajta álcázásról beszél, amely néha elengedhetetlen a túléléshez.

Nagy Kriszta x-T (Szolnok, Magyarország - 1972) Test írások és Kortárs festő vagyok című fénykép-sorozata 2016-ban a Manifesta Biennálén került kiállításra, illetve a budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményének részét képezik. Debütálása óta (1997) a festő és médiaművész elsajátította a tömegmédia (reklámposzterek, divatfotó, hirdetési újságokban) által használt nyelvet és eszközöket és provokatív műveiben rámutat a média által kreált előítéletek ellentmondásaira a női testtel, valamint a nők társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban.