Kötelező karácsonyi zabálás - a legjobb filmes jelenetekben

A karácsonyi készülődés sokaknak egyet jelent a sütés-főzéssel, míg mások inkább filmekkel hangolódnak az ünnepekre. Ezt a kettő elfoglaltságot kötöttük össze, és lett belőle pár vicces karácsonyi jelenet, meg pár nagyon jó recept, amit akár idén ki is próbálhatunk.

Csoda a 34. utcában


A klasszikus karácsonyi film, mely még egy kicsit összetettebb, mint mondjuk a Télapu és társai, a karácsonyi bevásárlószezon közepén játszódik: az egyik nagyáruház Télapója leissza magát a sárga földig és képtelen ellátni feladatát. Az üzlet vezetése kétségbeesve keres egy új Mikulást. Szinte a csodával határos módon útjukba akad egy csillogó szemű, fehérszakállas, kedves bácsika, aki gyakorlatilag jelmez nélkül is maga a megtestesült Télapó. Amerikában az a szokás, hogy a Mikulást (aki egyébként karácsonykor jön) egy tál keksszel és egy pohár tejjel várják a gyerekek. Illetve ezeket készítik ki este, aztán majd az éjszaka érkező, a nagy hajtásban bizonyosan megéhező Mikulás gyorsan el is fogyasztja a kikészített finomságokat. A cookie, ami Amerikában igen nagy népszerűségnek örvend, már itthon is meghódította az édesszájúak szívét, és ami a legjobb benne, hogy viszonylag könnyű elkészíteni, és kicsi a hibázás lehetősége:

240 gramm liszt

csipet szódabikarbóna

csipet sütőpor

150 gramm vaj

125 gramm barna cukor

egy rúd vanília

1 tojás

300 gramm (lehet kevesebb is) étcsoki kisebb darabokra vágva

1.A lisztet, szódabikarbónát, sütőport és a sót összekeverem. A csokit felvágom. 

2. A vajat a cukorral habosra keverem, majd a tojást beleütöm, és ezzel is keverem,míg kifehéredik és habos lesz. (kézi habverő) Belekaparom a vaníliát is.

3. A lisztes keveréket kanalanként hozzá keverem, majd a végén a csokit is hozzáadom.

Előmelegített sütőben 180 fokon, 15 perc alatt kisül.

Karácsonyi történet


Az 1983-as Karácsonyi történet című film egyik legemlékezetesebb és legviccesebb jelenete, amikor a Parker család egy kínai étteremben készül elfogyasztani a karácsonyi vacsorát, ám nem számolnak azzal, hogy a karácsonyi pekingi sült kacsa még megsütve is igen élethűen néz vissza rájuk az asztalról.

A családfő szerint még rájuk is mosolyog, mire a lelkes kínai pincér nemes egyszerűséggel egy bárddal lecsapja a kacsa fejét. Ha mindezt szeretnénk elkerülni, de mégis kacsára vágynánk, akkor itt van egy tavaszi tekercs recept kacsával, természetesen ázsiai beütéssel.

Reszkessetek, betörők


A Reszkessetek, betörők egyik legtöbbet idézett jelenete, amikor az ifjú Kevin McAllister nagy magányában pizzát rendel, és a pizzafutárnak egy – egyébként nem létező gengszterfilmet, a Szennyes lelkű angyalokat – játssza le videón. (Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!)

Kevin a pizza mellett a makaróni nagy rajongója is, ezt idézettel is tudjuk bizonyítani:
Áldd meg ezt a magas tápértékű, mikrohullámú makarónit, és azokat, akik árengedménnyel árusították. Ámen.
Azt azonban még ő sem gondolhatta, hogy létezik egy olyan étel, ami e két kaját ötvözi: pizza makarónis feltéttel. Nem igazán karácsonyi fogás, de egy próbát megér. Vagy nem.

 

Karácsonyi vakáció

Ahelyett, hogy egész pulykákkal zsonglőrködnénk és szerencsétlenkednénk, mint a Karácsonyi vakáció című 1989-es vígjátékban Chevy Chase, a kissé félkegyelmű családfő, inkább egy finom, szaftos sült csirkét készítsünk, amit igenis lehet az ünnepekhez igazítva valóban különlegesen elkészíteni. Alton Brown tévés séf például nagyszerű receptet kínál, amivel mennyei sült csirkét produkálhatunk az ünnepi asztalra.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu