Közös produkcióra készül a Miskolci Nemzeti Színház és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A nagyoperett műfaja Kálmán Imre örökzöldjével, a Cirkuszhercegnő új bemutatójával tér vissza a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra a Budapesti Nyári Fesztivál keretében július 20-án és 21-én. A látványos, szívhez szóló és cirkusszal fűszerezett grandiózus operett a Miskolci Nemzeti Színházzal együttműködésben jön létre, rendezője pedig a műfajban otthonos Szabó Máté, a miskolci teátrum művészeti vezetője.

A szigeti nagyszínpad idén 80 éves történetének kezdeteitől jelen levő egyik legkedveltebb zenés szórakoztató színpadi műfaja, a nagyoperett a legendás Kálmán Imre egyik legnépszerűbb darabjával tér vissza több mint egy évtized kihagyás után a nyári színház repertoárjába.
„Írtam már olyan operetteket, ami színházban, színház előtt, színház mögött játszódtak, most olyat szeretnék írni, amelyik egy cirkuszban játszódik – vezette fel új darabötletét alkotótársainak Kálmán Imre 1925-ben, mely után fél évvel hatalmas sikerrel be is mutatták azt, először Bécsben – ahol több mint 300 előadással sikerszériát futott be – majd Budapesten, Párizsban, Londonban, Szentpétervárott, egy éven belül pedig a new yorki Broadway-en is. A legismertebb és máig legnépszerűbb magyar operettszerző darabja a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő mellett az egyik legtöbbet játszott operettje, mely nemcsak lehengerlő, grandiózus zenéje, igényes áriái és elsöprő fináléja, hanem a cirkuszi világgal ízesített egyedi világa miatt is a közönség egyik legnagyobb kedvence.
A Cirkuszhercegnő, mint valamennyi operett olyan merész, olykor valószerűtlennek tűnő, sőt gátlástalan álmodozásból szőtt mese, amit a valóság sokszor fanyar, sokszor keserű ízei fűszereznek, a végeredmény mégis egzotikusan édes és varázslatos. A történetet ráadásul nemcsak légtornászok, bohócok és állatidomárok népesítik be, hanem gyönyörű hölgyek, titokzatos arisztokraták, és sebzett szívű katonatisztek is. De mit tudott ezen túl a zseniális Kálmán Imre, mi lehet az oka a dédanyáink fiatalságának idején, a két világháború között, német nyelven íródott Cirkuszhercegnő töretlen népszerűségnek, amely a 1926-os bécsi premier óta még napjainkban is tart? Az andalító, de fordulatos történet, az elsöprő látványvilág, a kulisszák mögötti titkok lelepleződésének illúziója, köznapi voyeurizmus vagy esetleg lappangó, mélyebb összefüggések? Ebben a mesében a cirkusz világa mögött felsejlik az arisztokrácia vonzó, de rejtett hazugságoktól sem mentes titokzatos élete, a tét pedig nem más, mint a mindent elsöprő és felülíró szenvedély, a tiltott, vágyott, de az életben meglehetősen ritka boldogság megtalálása.

A Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös bemutatóját 2018. július 20-án és 21-én, két alkalommal láthatja a budapesti közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Dobó Enikő és Miller Zoltán főszereplésével.