Lélekállat

  • A kutyahegesztő / PORT.hu

Nem csoda, hogy a Hódkóros legelső vetítéseinek alkalmával maga a rendezőnő (egyben főszereplő) Jodie Foster állt ki a közönség elé, hogy figyelmeztesse őket: akármit is hallottak a filmről, és akármilyen elvárásokkal is ültek be egy, a kezén szőrös hódbábot viselő férfi "kalandjainak" megtekintésére, a Hódkóros NEM komédia. Bár szerintem Foster sem tudja, hogy igazából micsoda.

Becsapós

A film keményebb, kegyetlenebb, komorabb az előzetesében beharangozottnál. Walter Black (Mel Gibson) a lehető legmélyebb depresszióban szenved. Pián és alváson kívül semmit nem kíván, és totálisan elidegeníti magától családtagjait, a feleségét, Meredithet (Foster) és a két fiát (Riley Stewart és Anton Yelchin).

Öngyilkossági kísérlete szintén kudarcba fullad (már amennyiben egy öngyilkosság sikerességét pozitívumként lehet elkönyvelni), és amikor már számára is egyértelmű, hogy ennél mélyebbre nem süllyedhet, egy bazi nagy hódot formázó kézibábon keresztül kezd el a világgal (és önmagával) kommunikálni. A hód száján folyik kifelé Walter felszabadult tudatalattija, hiszen a "báb" mindenkivel szókimondóbban "beszélget" el (sok idézőjel lesz ebben a cikkben), mint a gazdája.

Furfangos

[img id=313851 instance=1 align=left img]Innentől a film látszólag elkezdi követni a hollywoodi formulát: Walter némileg felenged, és a kisebbik fiával határozottan javul a kapcsolata. Felesége a kezdeti sokkon önmagát túltéve elkezd hozzászokni a hódbábhoz, főleg miután nyilvánvalóvá válik, hogy Walter szellemi és érzelmi rekonstrukciójában az kulcsszerepet játszik.

Aztán amikor már minden egy, a kiszámítható megváltástörténetek medrében csordogáló mesére utal, a forgatókönyv kicselezni az elkényelmesedett nézőt. A hód egyre jobban átveszi az uralmat Walter személyisége felett (idézőjel megint), és nem éppen egy kellemes fazon. Feljön a salak...

Eredeti

A filmet 2009-ben forgatták, és Gibson világszerte agyoncsámcsogott magánéleti zűrjei miatt csak most mutatták be. A sztár őrjöngései láttán/hallatán könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy Gibson MILYEN ISTENTELENÜL JÓ SZÍNÉSZ. A Hódkórosban talán egész karrierjének legjobb alakítását nyújtja egy olyan, nehéz szerepben, amelynek eljátszására a hollywoodi sztárok túlnyomó többsége teljesen képtelen lenne. A film, a többé-kevésbé butuska alapvetése ellenére megpróbálja őszinte képét adni annak, milyen hatással van egy mentálisan sérült családtag extrém viselkedése a többiek életére. A hódbábú csak egyfajta megízesítője a kompromisszumokat bátran elutasító történetnek – általa könnyebben csúszik az egyébként keserű pirula.

Nem mindenkinek fog tetszeni ez a komor látlelet, főleg ha azok a bizonyos, a bevezetőben felemlegetett elvárásaink megvezetnek minket. A film lezárása sajnos nincs igazán egyensúlyban a film addigi kompromisszumképtelenségével, de a hiba nem végzetes. Foster rendezése ehhez túlságosan jó, és remekül vezeti a színészeit, akik első osztályú alakítást nyújtanak, élükön a szenzációs Gibsonnal.

A hódkóros bátor, kemény és kellemetlen film. Nem hibátlan, de az olyasmi ritka. Ajánlott nagyon.

Kinek ajánljuk?
- Gibson rajongóinak (azoknak, akik még megmaradtak).
- A harapós drámák szerelmeseinek.
- Hódcsábászoknak.

Kinek nem?
- Transformer-rajongóknak.
- Danny Glovernek.
- Bábszakkörösöknek.

7/10