M2 Mikulás Expressz indul a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba

Minden évben csillogó gyerekszempárok, mosolygós arcocskák kíséretében gördül be az M2 Mikulás Expressz a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba. Idén, december elején ismét megrendezésre kerül a már tradíciónak számító mikulás rendezvény Budapesten, a Tatai utca végén.

A rendezvény csupa izgalmakat tartogat a legkisebbeknek és legnagyobbaknak egyaránt: karácsonyi
díszekben pompázó gőzmozdonnyal utazhatnak, manócskák kísérik őket a mesés mikulás és adventi
ceremónia helyszínére, a Vasúttörténeti Park Orient-csarnokába, majd kezdetét veszi az ünnepség, ahol a főszerep nem másé, mint a Mikulásé! Ráadásul idén segíteni is kell a Mikulásnak, hiszen manócskái elcsentek néhány dolgot, amelyek nélkül nem lehet teljes a karácsony!

Az Orient Csarnok színpadán Kovácsovics Fruzsina és zenekara várja a gyerekeket és persze  Nagyszakállút. A Mikulás csodás vasparipával érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy
kedves szóval és egy minden jóval megtelt mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagok kiosztása
után lehetőség van közös fotózásra vele és főmanójával.

A gyerekek mindemellett találkozhatnak Süsü a sárkánnyal, a Tévé Macival is, sőt bekukkanthatnak a
Maci Pecóba, valamint rajzolhatnak az óriás színező táblára és kipróbálhatják, milyen a Hetedhét
kaland híradósának lenni!

Az Orient-csarnok a fentieken kívül is kínál még számos, izgalmas gyerekprogramot, illetve további
adventi meglepetés, pontgyűjtő állomás is várja a látogatókat.

Az M2 Mikulás Expresszek indulási időpontjai:

I. Előadás: december 7. péntek délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:06

I. Előadás: december 7. péntek délután
Vonat indul a Nyugatiból: 13:55 Vonat visszaindul a Parkból: 17:25 

III. Előadás: december 8. szombat délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

V. Előadás: december 8. szombat délután

Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 Vonat visszaindul a Parkból: 17:41  
V. Előadás: december 9. vasárnap délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:03  

VI. Előadás: december 9. vasárnap délután  
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 Vonat visszaindul a Parkból: 17:41

A jegyek online megvásárolhatók a rendezvényt megelőzően a weboldalon http://www.vasuttortenetipark.hu/pr/M2MikulasExpressz, illetve annak nyitvatartási időben a Vasúttörténeti Park főbejárati pénztárában. A vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 3.700 Ft/fő. További információk:  www.vasuttortenetipark.hu és www.facebook.com/vasuttortenetipark oldalakon.