Magyar mindennapjaink - Keresztury Tibor: A készlet erejéig

Egyetlen szerzőt ismerek, aki – látszólag – rosszkedvű tárcákat szentel a hétköznapi őrület mozzanatainak, mégsem leszek rosszkedvű tőle, hanem – kissé keserű szájjal ugyan – derülök rajta. Ő Keresztury Tibor, aki hosszú évek óta körmöli rendületlenül néhány oldalas kisprózáit magyar mindennapjainkról.

[img id=458674 instance=1 align=left img]Ha most egyetlen könyvet kellene adnom a gyerekemnek vagy a diákságnak arról, hogy milyen is volt a rendszerváltás utáni bő két évtized, hangulatban és atmoszférában, élményben és gyomorban, hogy miként éltük meg ezeket a lidércnyomásos éveket, akkor egyértelműen A készlet erejéig című gyűjteményes tárcakötetre esne a választásom. 

Ezt a könyvet nyújtanám át a tudatlan delikvensnek. Ebben a könyvben ugyanis minden megtalálható, amit tudni kell vagy lehet.

Ó, persze nem a napi politika, a pártok és intézmények örökös küzdelme. A percemberek harca, a sztárok és celebek felemelkedése és porba hullása, vagy az államférfiak gerinctelen pengeváltása. Nem is az évek krónikája, a társadalmi események szimpla sora. Nem a retródivat ereklyéi. Nem is a tanító célzattal nyakon öntött napi panasz, mikrovilágunk megvilágító erejű szöveghalmaza.

Ebben a könyvben inkább a saját tekintet működik, amely megeleveníti világunkat. Ahogy belépünk egy lepukkant talponállóba, körbenézünk és egyszeriben átlátjuk kisszerűségünk törvényeit, két mondatban megfestve a csapos vagy egy cserkót nyakaló melós figuráját. 

Miskolc és Debrecen, Balaton vagy Budapest: Keresztury Tibor tárcái bejárják az elmúlt két évtized jellegzetes pontjait, ahol megfordultunk nap mint nap. Otthonunkat, munkahelyünket, a lakótelepet, a buszmegállót, az élelmiszerboltot, az utcasarkot és autóparkolót, a balatoni nyaralót, a hétvégi házat, a különböző intézményeket.

Látszólag pontosan ugyanolyan hangnemben és dinamikával veszi szemügyre környezetét, ahogy internetes barátaink, a bloggerek, azaz naponta millió grafomán figura. Mégsem egyszerű blogjegyzetet kapunk tőle. Itt minden egyes kis szövegből finoman megmunkált, nyelvileg igényesen meghangszerelt kispróza született.

Mindig a személyes élettérből indul el a tekintet, legyen akár egy szerkesztőségi iroda, otthoni íróasztal vagy családi együttlét. A személyes tér azonban a harmadik bekezdés tájékán tágulni kezd, kitekintünk észrevétlenül az udvarra és az utcára. 

Gyakran csak egyetlen apró megfigyelés lesz a szöveg tárgya, mondjuk egy családi kirándulás vagy az évszak, a kor, az időjárás színeváltozása, baráti találkozó egy sörözőben – a szerzői optika mégis minden esetben a látható világ mögötti törvényszerűségeket, egyetemes általánosságokat kutatja és találja meg – de cseppet sem hivalkodó formában. Távol a mindentudás kivagyiságától, a modoros bölcselkedéstől, egyszerűen csak megfigyel, rögzít és megjegyez, vagy sokkal inkább megjeleníti a dolgokat, úgy, ahogy azok vannak.

[img id=458676 instance=1 align=left img]Igaz, legtöbbször minősíti is őket, de nem szigorúan ítél vagy adekvátan értékel, hanem közöl és sugall. Maga, a leíró hang, a stílus lesz az értékítélet. 

És bár számtalan szörnyű, kedvét, kedvünket szegő jelenséggel találkozik, ahogy mi is napról napra, ugyanazokkal a szembántó tényekkel, valóságdarabokkal, még a legördögibb, legelkeserítőbb mozzanatokat is képes szelíd iróniával, elegáns gúnnyal tálalni az olvasónak. Önmagát sem kíméli természetesen, hiszen a kötet önironikus bekezdésekben gazdag.

Elképesztő világ tárul elénk Keresztury szemüvegén keresztül: a sokat szenvedett, reménytelenül magányos, árva és sivár, bukott nemzet képe. Az eltékozolt lehetőségek, a leharcolt, jobb sorsra érdemes, tehetséges emberek, a tönkrevert méltóság, az elveszett becsület, a rossz lelkiismeret hazája. Az elszegényedett, megrokkant, sajnálatra méltó és szánalmas, buta, sötét és kretén fószerek országa.

A szavak mögött mégsem a harag és dühös indulat lobog, hanem inkább a megbocsájtó, rezignált tudomásulvétel, némi egészséges, a nép javát óhajtó, a nép bajain bosszankodó írói szenvedéllyel. Nem tudni, hogyan csinálja. Keresztury hosszú évek alatt párolta ezeket a kis szösszeneteket precízen megcsiszolt ékszerekké, amelyek, ha végigolvassuk a kötetet, egy egész nemzedék életérzését rajzolják meg.

Ülök a villamoson, munkába menet, és tudom, hogy a legjobb helyen olvasom ezt a szöveget, a közeg mintegy azonnal illusztrálja is az olvasottakat. Semmi sem változott. Sírni támad kedvem, mégis nevetek. Ilyenek voltunk, és ha másmilyenek akarunk lenni, jobb, ha ezzel a könyvvel kezdjük a fogadalmainkat.

(A szerzőről készült fotó Szilágyi Lenke munkája)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu