Magyar tévéfilmek, szevasztok!

Rendhagyó módon egy tévéfilmmel foglalkozunk ebben a rovatban, s ennek végtelenül egyszerű oka van: a napokban képernyőre kerülő A berni követ már látatlanban sokkal érdekesebbnek tűnt, mint bármelyik a mozikban bemutatandó amerikai stb. látványosság.

Bőven vászonképes

Mi tagadás, bennünk volt azért az ideg, hogy beleszaladunk a késbe és mégis inkább a 3D-s Pompejiről kellene kritikát közölni. Mert hát először is, mi az, hogy tévéfilm. Mindig is készültek, mondjuk úgy, kisebb volumenű alkotások kifejezetten tévéképernyőre kalkulálva (nem merül fel a 3D gondolata, például), jellemzően kisebb költségvetésből, ebből adódóan látványra, miegymásra kevesebbet költve. A színészi játék, az operatőri munka stb. azonban nyilván nem függhetnek ettől, nem beszélve az elbeszélt cselekményről, amelynek kidolgozása szükségszerűen még nagyobb odafigyelést igényel. Így aztán ezek gyakran kamaradarabok, egy meghittebb, zártabb közeget teremtve, ami tökéletesen illeszkedik az otthoni filmnézési szokásainkhoz. Mindezt nem feltétlen igazolják mondjuk az HBO-n bemutatott alkotások, hogy egy itthon is ismert példát mondjak; pár hónapja Michael Douglas és Matt Damon zseniális Túl a csillogáson című biopicje csak nálunk került mozikba, amúgy Soderbergh tévére gyártotta. De aki nem tudott erről, nem is mondta, hogy ne lenne moziba való. Szóval valami képlékeny határvonal és ilyen-olyan definíciók fellelhetők, de semmiképp nem szabad abba a hibába esnünk, hogy másodvonalbeli alkotásként tekintsük rájuk. Mert történetesen ezen a héten messze A berni követ a legszórakoztatóbb filmalkotás, ami a hazai közönség elé kerül.

[img id=571834 instance=1 align=left img]Nem engedünk - hozzáadunk

Van most már egy ideje a magyar filmgyártásnak – is – egy olyan 56 fétise, ami gyakorlatilag az exploitation attitűdjéhez hasonlóan degradálja felkokárdázott bulvártémává a forradalmat. Világos, hogy megkerülhetetlen, hiszen minden hozzá igazodik, ha egy jó sztorit keresünk, de negyven év nagy idő, s akkor is lehetünk ám kreatívak, ha a kommunizmusról akarunk szólni. Arról nem beszélve, hogy jó ideje nem veszünk már fix 1-esre magyar meccset, s ha akció vagy krimi műfaj kerül szóba, elkerülhetetlen valami Kisváros-féle kínos bohózatra számítunk. Ezért is indul hátrányból A berni követ, és ezért is nagy öröm arról számolni be, hogy semmi okunk szégyenkezni. A film két főhőse a forradalom leverése után disszidált, de a harcot nem hagyták abba. Svájcban élnek és azt tervezik, betörnek a helyi magyar nagykövetségre. Ez nem sci-fi, valós esetéről beszélünk, csak épp a kor meglehetősen kétségbe vonható hitelű dokumentumaiból nem nagyon tudjuk meg, mi is zajlott pontosan azon a napon. A film nagyobbik fele tehát fikció, hozzátéve, hogy ugyanakkor talán épp így történt, ki tudja. Persze a valóságban feltehetően ennyire nem volt szövevényes és izgalmas az eset, de azért járunk moziba – bocsánat: nézünk filmet akár tévében, hogy jó történetek izgulhassunk végig.

Nincs itt veszve semmi

Apró engem zavaró megoldásoktól ugyan megmentettem volna a filmet, főleg az utolsó 10 percben, de ezek eltörpülnek a kacskaringós-klausztrofób túszdráma izgalmas végigvezetése fényében. Köbli Norbert nem először írt a sötét ötvenes évekről, hozzá fűződik az utóbbi évek másik legeredetibb magyar filmje, A vizsga, valamint a szintén rendhagyó 56-os sztorit elmesélő és ugyancsak tévére készült Szabadság – Különjárat is. Mindhárom film hangulata, témája, azon belül a már említett friss megközelítése, ami meglehetősen hiánycikk volt itthon korábban. Márpedig az első futball-Mohácsunk városában (egy félmondatra még ez is szóba kerü) játszódó A berni követ is azt igazolja, hogy lehet felesleges pátosz nélkül is tető alá hozni történelmi filmeket, sőt még attól sem kell feltétlen megriadni, ha a Kossuth-nótát énekli a tömeg. Szász Attila rendezése pedig nem valamihez (magyar, tévéfilm stb.) képest elég jó, nincs szüksége olyasmivel takarózni, hogy itthon ennyiből ennyit lehet kihozni stb. Hanem így ahogy van kerek egész profi meló.

Kinek ajánljuk?
- Akiket érdekel a 20. századi történelem és politika.
- Akik szeretik a kémfilmeket, a thrillert, a túszdrámát.
- Akik nem szeretnének kihagyni egyetlen pozitív élményt sem, ha magyar filmről van szó.

Kinek nem?
- Akik nem hisznek a tévéfilm műfajában.
- Akik szerint szórakoztató filmet készíteni 56-ról istenkáromlással egyenértékű.
- Akiknek A vizsga sem tetszett.

9/10