Manderlay

  • Vörös Adél / PORT.hu

A provokátor újra támad. Lars von Trier folytatja USA-trilógiáját, a második rész a rasszizmus mindig aktuális problematikájára ír egyenletet: no meg vezet le és old meg. Észrevétlenül vonzza be figyelmünket és tesz próbára elfogultságot-pártatlanságot egyaránt.

Olyan a Manderlay, mint amilyen annak idején a felvilágosodás-kori nagy írók pamfletjei lehettek. Swift és társai, miközben regényírói munkásságukkal évszádokra előre predesztinálták a gimnáziumi kötelező olvasmányok listáját, röpiratok formájában juttatták érvényre velős mondandójukat koruk társadalmi visszásságairól. Hogy mi a közös Trier és századokkal ezelőtti röpíró kollegái között? Swifték kis lélegzetű munkái akkoriban megdöbbentő, ámde annál erősebb állításaik bizonyítására meghökkentő, gyakran fiktív példákat kreáltak, melyek az állítás igazságát természetük belső törvényeivel igazolták. És nem utolsósorban: művészi igénnyel készültek, végeredményük: irodalom.

Trier pályáján természetesen nem röpiratnyi helyet érdemel ki a trilógia mára elkészült két darabja, azonban tény, hogy tartalmi dimenziójuk, ha úgy tetszik, üzenetük felé tolódott el a hangsúly a film szövetében - mondjuk az első, Európa-trilógiához képest. Természetesen a stílus is markáns, bár a Dogville után már nem meglepő: a puszta, díszletek nélküli színpad látványa már nem leterheli a figyelmet, hanem a lényegire összpontosítja.

A modell ez esetben a rabszolga-tematika vázára támaszkodik. Grace egy anakronisztikus közösség tagja lesz: jóval a rabszolgaság megszüntetése után itt, Manderlay-ben még mindig nem szabadok a feketék. A felszabadulás - Grace jótett helyébe jót vár - nem hozza a vágyott eredményt, mindenkinek sokat kell tanulnia addig, amíg a demokrácia valóban működőképes nem lesz, ha lesz. Grace mindent megtesz ennek érdekében, ám nehezebb a dolga, mint gondolná - a felmerülő problémák közt a lakók egymással szembeni (!) előítélete csak egy szelete a szövevényes viszonyoknak.

A Manderlay mesterségesen kreált, ám stílusa által egységes világot életre keltő történetével képes felrázni, megdöbbenteni, még nevettetni is. Nem kegyelmez senkinek: az abszolút igazság egyoldalú kinyilatkoztatása saját tételének meghazudtolása lenne (lásd senkinek nincs igaza és mindenkinek igaza van), legfőbb erénye tehát kérdésfeltevésének sokszínűsége, nyitottsága. A köztudatban mélyen gyökeredző eszméket és téveszméket ássa elő és nézi friss szemmel, szkeptikusan. Ha kirekesztés: ki rekeszt ki kit s az elfogadásra való görcsös törekvés vajon nem az előítélet látens formája-e? - kérdezi. Eredendően élhetetlen a másik - vagy mi tettük azzá? A taszítás és a vonzalom vajon egy tőről fakadnak - s csak nem sokszor egymás okai is? Ugyanaz a szabadság vajon nem rettegés okozója egy másiknak, egyféle-e a szabadság? És létezik-e egyáltalán. És a demokrácia? - sorolhatnánk. Trier sorolja is, képről képre gondolatok ébresztődnek - figyelni kell. Oda kell figyelni. Csak a felületes tekintet látja azonosnak, puszta utánzatnak a Manderlay-t a Dogville-lel - noha jelen esetben épp a cél szentesíti az eszközt - a tartalom a formát: a példázat megjelenítéséhez ismét a lecsupaszított színpadra volt szükség. Épp annyiban hasonlít a Manderlay a Dogville-re, mint az egyik film noir a másikra. Okos film a Manderlay, s ha nem is nagyregény, de minimum egy frappáns, zseniális, arculcsapó röpirat.

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás