Már csak Kusturicával megy a kuruckodás

Az ógyarmati Jockey Ewing meglékeli az olajvezetéket, hogy a falunak jó legyen, mert látszólag a falu a legszarabb hely Magyarországon, de ott legalább tudnak még örülni. Magyarország lehet még jó hely, üzenik a Mázli alkotói.

Mi van akkor, ha már minden olyan szar, hogy csak az segít, ha felkötjük magunkat a fára? Ez volt a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek elejének kedvenc témája a magyar filmekben, és dőlt ránk a roncsolt, fekete-fehér budapesti szocreál. Keményffy is innen indít, hogy gyorsan viccet csináljon belőle, és hősünk rátaláljon az olajra.

Az operatőr és reklámfilmes Keményffy Tamás elkészítette első nagyjátékfilmjét az ógyarmati Jockey Ewingról (Lukáts Andor), aki az osztrák határnál valósítja meg azt, amit leleményes társa Dallasban. Lukáts Andor telitalálat a főszerepre: eleve az egyik legjobb színész színpadon (filmen meg elég az Eszkimó asszony fázikot említeni), és neki tényleg elhiszem, hogy ott a faluban a forgatás alatt megcsapolta az osztrákok olaját, kemény, kérlelhetetlen figurája a történetnek, ráadásul ettől a belehalós színjátszástól válik viccessé a figurája.

Elsőfilmnél megbocsátható, ha sorvezetőnek a Hogyan készítsük el első Kusturica-filmünket? című kézikönyvet használjuk. Kikopizom az olvasóknak ide a rezüméjét: kell a falusi kolorlokál, ami Cserhátszentiván csodálatos környezetében megvan. Kell egy különös, érthetetlen főszereplő, aki elég erős és egyben lepukkant karakter ahhoz, hogy átjöjjön a Nagy Magyar Szar-hangulat, kell szép lány és szerelem, kell egy adag mese, amit a kézzel fejt olajtól és a kommandósoktól megkapunk, és végül kell valami fütyörészhető balkáni zene, sok hangszerrel.

Szóval, ha Kusturica műfaj lenne, akkor ez egy tökéletes műfaji film lenne. De ilyen műfaj nincs, és Kusturica is bőven elég volt már nagyon régen, úgyhogy talán ez egy mellékvágány. Az viszont az alkotók javára válik, hogy a tavalyi év két gyengébb magyar vidékfilmje (Szőke András: Hasutasok, Koltai Róbert: Megy a gőzös) után egy kifejezetten vállalható és szerethető filmet készítettek sok-sok falusi emberrel.

A Mázliban nagyon erős a hozzáadott érték: egyfelől a filmen végigfutó, a történetet maga előtt toló filmzene, és Garas Dániel operatőri munkája (ő fényképezte az Overnightot és a Moszkva teret is többek között). Ezektől kezd élni ez a közepes film, hangulatossá válik a falu, szerethetővé az emberek, megszépül az ország, mint egy kormányzati PR-klipben: Garas és a zene a kulcsa a filmnek, és másfél órára elhiszem, hogy Magyarország nem is olyan rossz hely. Persze sok-sok ízlésbeli dologról vitatkozhatnánk (ez a gyulafirátótói repper dolgon, a leninezésen, a katkózáson túlléphetnénk például, és ha már kuruckodunk, akkor karikírozzunk erősebben). Kell-e nekünk ilyen történet, ilyen mese? De most ezt nem tesszük.

Mert ez egy jó hangulatú, pozitív film, persze a háttérben ott van az úgynevezett rögvaló, a Nagy Magyar Szar, mint életérzés, amit le kell tudni győzni. Mert a faluban a fiatal és szép tanárlánynak semmi életcélja nem lehet, ahogy ugyanilyen kilátástalan minden Kusturica-film is, de ez hangulatában leginkább Paczolay Béla Kalandorok című filmjére hasonlít, ami egy nagyon eltalált mozi volt. Marad önmagunk határainak a felfedezése, vagyis az AMW olajának megcsapolása, kipróbálni, milyen gazdagnak lenni.

És akkor jönnek a vásárlók, az AMW emberei, majd a rendőrség, hogy körül zárja a falut, se ki, se be, a falu meg túszt szed, persze viccesen azt is, és akkor megjönnek égi áldásként helikopteren a kommandósok, hogy akkor már tényleg legyen a mesének vége, mert ez egy mese a faluról, a jókedvről és a reményről.

Kövessen minket a Facebookon!

Budapest Bár a MÜPÁban
Budapest Bár a MÜPÁban

2018. október 22., 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás