Már készül új évadára a Miskolci Nemzeti Színház!

A miskolci teátrum ezúttal is neves alkotók híres műveit hozza el a közönség számára a 2020-2021-es évadban. A színház művészeti vezetése különleges országos online sajtótájékoztatón ismertette a 197. évad bemutatóit.

Vígjáték, musical, operett, mese, táncjáték, tragikomédia, opera, színmű. A Miskolci Nemzeti Színház a megszokottnál ugyan kevesebb bemutatóval jelentkezik a 2020-2021-es évadban, a műfaji változatosság azonban ezúttal sem marad el. A kialakult helyzetre való tekintettel a következő szezonra kilenc bemutatóval készül a teátrum, de a 2019-2020-as évad három premierje is várat még magára, így semmiképp nem marad színházélmény nélkül a közönség.
A járványügyi helyzet miatt a hagyományos évadhirdető rendezvény helyett egy különleges, országos online sajtótájékoztatón jelentette be Béres Attila igazgató, Szabó Máté művészeti vezető és Rusznyák Gábor főrendező a 197. évad bemutatóit, ezen kívül összegezték az idei évad eredményeit.

Béres Attila a tájékoztatón elmondta, a következő évadra nem hirdet bérletet a színház. – Amikor a néző bérletet vásárol, bizalmában részesíti a színházat. Azért, hogy ez a bizalom a kiszámíthatatlan helyzet okán ne csorbuljon, úgy határoztunk, hogy csak erre az egy évadra, nem hirdetünk bérletet, jeggyel lesznek látogathatók előadásaink. Hűséges bérleteseinknek természetesen elsőbbséget biztosítsunk a jegyvásárlásnál – hangsúlyozta az igazgató.
A következő évad műfaji eloszlása ugyanazt a következetességet mutatja, amihez a nézők hozzászokhattak az elmúlt öt évben. – A következő évad előadásainak témáit összeköti, hogy mindegyik humorral reagál nehéz élethelyzetekre. Mindent megteszünk azért, hogy ugyanazt a minőséget kapja a közönség, mint eddig – részletezte Rusznyák Gábor, aki a készülő Szerelmes Shakespeare zenéjéért is felelős. Szabó Máté elmondta, nagy öröm számára, hogy a művészeti tanács tagjai ilyen jól tudnak együttműködni. – Különös érzés maszkban és kesztyűben próbálni a Szerelmes Shakespeare-t, de így sokkal hatékonyabbak tudunk lenni, mint ha csupán online próbákat tartanánk – összegezte a művészeti vezető.
Öt nagyszínházi premierrel készül a teátrum. A Bál a Savoyban operettel indul az új évad, melyet Szőcs Artur rendezésében láthat a közönség. A Szentivánéji álom tavaly táncjáték formájában volt látható, a következő évadban pedig Rusznyák Gábor hozza el Shakespeare művét a Nagyszínház színpadára. Mel Brooks és Thomas Meehan alkotása, a Producerek című musical is látható lesz Béres Attila rendezésében. A kékszakállú herceg vára operát Szabó Máté rendezi a miskolci színpadra. Szomory Dezső Hermelin című színművét Mohácsi János rendezésében láthatja a közönség.
A Kamaraszínház négy bemutatónak ad otthont a 2020-2021-es évadban. A zenés mesejáték ezúttal a Hamupipőke lesz, melyet Markó Róbert állít színpadra. Magyarországon először a Miskolci Nemzeti Színházban látható a Pulitzer és Tony-díjas drámaíró, forgatókönyvíró, színész Tracy Letts műve, a Linda Vista című vígjáték Keszég László rendezésében, Lőrinczy Attila dramaturg fordításában. Harold Pinter Hazatérés című tragikomédiáját Ascher Tamás rendezésében láthatja majd a miskolci közönség a Kamaraszínházban. A Miskolci Balett pedig ezúttal is egy magyar klasszikust hoz el: Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, A helység kalapácsa elevenedik meg tánc formájában, Kozma Attila
rendezésében, rengeteg humorral és játékossággal.