Maradjanak velünk!

Will McAvoy a csúcsidős híradó rutinos és elfásult műsorvezetője egy kertévénél. Politikai nézeteit titkolja, oly elfogulatlan, akár egy sarokba támasztott seprű, mígnem egy kerekasztal résztvevőjeként elszakad nála a cérna, és előrukkol a farbával. Kitör a botrány, sürgősen szabadságra küldik. Arra tér vissza, hogy a producere lelépett a 10 órás híradó ifjú titánjával, és a stáb nagyobbik részét is magával vitte. A látszat ellenére hősünk mégsem kerül lapátra, mert közvetlen felettesének, a hírosztály nagy fehér főnökének tervei vannak vele: '68-as nosztalgiáitól vezettetve a tudatos választópolgár tájékoztatását tűzi ki célul a silány infotainment helyett.

A Híradósokat - és ezzel szinte mindent elmondtam - Aaron Sorkin jegyzi. Az elnök emberei és az Egy becsületbeli ügy alkotója ezúttal is kiteszi a placcra liberális demokrata elkötelezettségét és ethoszát, ami hol hatásos és rokonszenves, hol idegesítő és kontraproduktív. Ahogy a hét évadot megélt, számos emlékezetes epizóddal (és nem egy kínosan didaktikus szónoklattal) tüntető West Wingben (Az elnök emberei) a világ legelső hatalmi központjának kulisszái mögött terelgettek minket kedvesen, de határozottan, úgy kapunk most kiképzést egy New York-i hírstúdión keresztül a negyedik hatalmi ág tárgyában. Sorkin munkáitól soha nem volt idegen a jó értelemben vett ismeretterjesztés, így joggal remélhetjük, hogy az előttünk álló minimum két évad során legalább annyit tanulunk az amerikai sajtó működéséről, különös tekintettel a kábeltelevízióra, mint Az elnök embereiben a hatalmi ágak szétválasztásáról, fékekkel és ellensúlyokkal együtt, a választási rendszerről, az igazságszolgáltatás függetlenségének garanciáiról, a szakpolitikákról és a kompromisszumok felettébb üdvös voltáról.

Ha kibírjuk. Az első néhány epizód alapján ugyanis az a benyomásom, mintha itt rossz kompromisszumot kötöttek volna, melynek folyományaként kétféle szériát próbálnának összegyúrni. A szereplők szakmai és magánéletét oly pedánsan választják el egymástól, mint államot és egyházat egy mintademokráciában. Van egyfelől a "felnőtt-tartalom", majd kimondva-kimondatlan arra kérik a nézőket, hogy maradjanak velünk: ekkor a híradóban a reklám jön, a Híradósokban meg a hősök szívzűrjei, kábé egy napi szappan színvonalán.

Legkönnyebben úgy képzelhetjük el a váltást, mintha egy családtagunk elragadná tőlünk a távkapcsolót, miközben mi a Drótot nézzük, és átváltana a Barátok köztre. Az ilyen nagy ugrások jó mélyen aláásnak a jellemábrázolásnak is: a nagy munkával kidolgozott izgalmas, tehetséges, szuperintelligens figurák egyik pillanatról a másikra változnak át egy bulvármagazin lapjaiból kivágott, csökkentett értelmű lénnyé, majd minden átmenet nélkül vissza. Ezt bosszantó, de nem nehéz követni. Szemben a hosszú tirádákkal és feleselős párbeszédekkel, amelyek olyan gyorstüzeléssel mennek, mintha azon az alapon castingoltak volna, hogy ki tud egy perc alatt több szótagot elhadarni.

És akkor a színészekről. A prímet Will McAvoyként Jeff Daniels viszi; régi partnerét, új producerét a brit Emily Mortimer adja. Erős mezőny támogatja őket, benne a Gettómilliomos-címszereplő Dev Patel vagy az öreg motoros Sam Waterston, és nem is olyan nagyon bennfentes tréfaként Jane Fonda mint a médiavállalat nagymogulja.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu