Még az ördög szarva is felizzik!

János, a művész szemérmesen rejtőzik el, amikor a már házas, de rajongásig szeretett Jolán készül átöltözni portréképéhez. Ekkor bukkan fel egy másik úr a karosszék háttámlája mögül. Álszemérmes megjegyzéseivel minden kétértelmű helyzetet kihasznál, és addig mesterkedik, míg az elnyomott érzelmek elő nem törnek a szereplőkből.

A Karinthy Színház-béli klasszikus és mértékletes rendezés Molnár Ferenc dialógusokba rejtett humorára összpontosít. Balikó Tamás rendezői elképzelése alapjában véve azonosul a szerző világával, párhuzamba állítható az eredeti művel, így megtartja három felvonását (a cselekmény a helyszínek alapján tagolódik), de annál még lecsupaszítottabb, lényegre törőbb. A színpadkép kevésbé zsúfolt az eredetiben leírt műéhez képest, csak a lényegi funkciót betöltő eszközökre hagyatkozik, legyen szó a festő lakásának kacatjairól (sál, festmények, pamlag) vagy a László-villa terméről (üvegajtó helyett oszlopok). Ezen adekvát, mégis hiteles molnári világba érkezik a kedvesnek tűnő középkorú férfi az ominózus karosszék támlája mögül kipattanva, fekete kabátban, piros sállal a nyakán. Az ő ártatlannak tetsző kavarása napjaink taktikázó, törtető magatartására emlékeztet akarva-akaratlanul. És ez az inkább mai divatú piros sál, melyet a szerző ördöge még nem viselt, közegéből nem kitűnő öltözékként ellentétben áll az eredeti figura Mefisztó-maszkjával, szintén azt a feltételezést erősítve: az ördög napjainkban bizony köztünk jár.

Erre összpontosít Balikónak azon eredeti elképzelése, amikor az általa alakított gonosz levelet diktál a házasságtörésre kísértett Jolánnak. Csak megáll a villa lámpái alatt, éppen olyan szögben, hogy azok mint két szarv világítanak fölötte, míg az asszony hangját felvételről hallani. Az eredeti alkotáshoz jellegzetesen hű rendezésben figyelemfelkeltő ez a képi-hangulati többlet. A fénytechnikával való játék másik ötletes példája az a mindössze kétszer felvillanó narancssárgás félhomály, amikor címszereplőnk már-már lelepleződik – az eredeti szövegkönyv szerint ekkor megvillan a szeme.

E fényjátékok mellett a csend mint eszköz emelhető ki a rendezésben. Habár a szerző is előírja néhány helyen, a síri csend kiváló fogásnak bizonyul a Karinthy Színház családiasan szűk termében: szinte zavarba ejtő az a szisszenéstelen állapot, amit a néző átélhet az ördög betoppanása előtt. Emellett jól érzékelteti az ördög központiságát az őt körülvevők magatartása, a figurák színessé tett megformálása. Az amúgy jelentéktelen Selyem Cinkát (Balázs Andrea) piros micisapkája, tarka kabátja, erőteljes gesztikulációja teszi üde színfolttá az eredetileg megírt mellékszereplő alakjához képest: itt elgondolkodtatóvá válik az ő szerepe is a kísértésekben. Szintúgy karakteresnek tekinthető a másik mellékszereplő, Elza (Balázsovits Edit) figurája, aki a Molnár Ferenc-szövegben rejlő humort talán a legmarkánsabban adja vissza különleges hangsúlyaival. A pozitív főhőst, Jánost alakító Szabó P. Szilveszter (a Kortárs Online interjúját lásd itt) pedig a musicalek ismert negatív karakterein edződve a darab önmaga érzéseit magába fojtó szemérmes festőjeként figyelemre méltó teljesítményt nyújt. Érdekes megfigyelni, hogy egy puszta arckifejezéssel hogyan képes hol áldozattá válni Jánosként, hol pedig őrjöngeni a gonosszal megkísértett festőként.

Az ördög impresszionista drámaként a pillanatnyi benyomások hangulatreflexióiból építkezik, mialatt az ördög elszólásaival alakítja az érzéseket lépésről lépésre. Mivel a szöveg áll a középpontban, összességében fontos kiemelni azt a folyamatosan színvonalas színészi játékot az előadás kapcsán, amely egy-egy elhadart, kevésbé artikulált mondatot leszámítva intelligensen használja Molnár Ferenc örökségét: finom utalásaival elszakad attól, és ha csak pillanatokra is, de a mindannyiunkban rejlő ördögöt hívja elő.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu