Még egy tökéletes Fincher-krimi: most nézd újra a Holtodiglant!

  • Hárfás Károly

David Fincher még sosem tudott rossz krimit forgatni, és a legutolsó filmjében is zseniálisan keveri a szálakat. Ben Afllecknél pedig kevesen alakíthatták volna meggyőzőbben a feleséggyilkosság gyanújába keveredett férjet, akiről nehéz eldönteni, hogy vajon képes lehetett-e megtenni. Ha érdekel, mi az igazság, nézd meg a filmet az RTL II-n szombaton este!

1. Mert úgy szól egy elromlott házasságról, hogy közben terjengős szájtépés helyett egy izgalmas krimit látunk. A történet azzal indul, hogy Ben Affleck, azaz Nick Dunne felesége eltűnik a pár ötödik házassági évfordulóján, és a jelek arra utalnak, hogy bűncselekmény történhetett. A jóképű férj a közösség segítségét kéri, hogy megtalálják Amyt, de egy idő után kiderül, hogy Nick mégsem az a mintaférj, akinek első ránézésre képzelték. A fiatal pár New Yorkból költözött vidékre anyagi és családi okok miatt, de az új helyszínen már nem találták sem magukat, sem egymást.

2. Az esetet egyre nagyobb médiacirkusz övezi, és hamarosan Nick lesz Amerika leggyűlöltebb embere. Ezáltal a film arról is szól, micsoda indulatokat képesek szítani a felületes bulvárhírek, és az sem számít, hogy a híradások által festett kép köszönőviszonyban sincs a valósággal. Nekünk az a szerencsénk, hogy itt kívülről figyelhetjük az őrületet, és a film végén megismerhetjük az igazságot.

3. Ben Affleck mostanában nem tartozik Hollywood legnépszerűbb színészei közé, különösen azóta, hogy ő játssza újabban Batmant. A rossz híréhez hozzájárultak a rosszul végződött párkapcsolatai, és az, hogy a sok jó film mellett sok rosszat is elvállalt az idők során. A Holtodiglanért viszont érdemes félretenni az ellenérzéseket, mert ez a szerep tökéletesen illik Affleckre, és még a fújolók is megkedvelhetik végre, miközben azt fontolgatják, hogy a karaktere vajon csak egy nyálasképű köcsög vagy egy hidegvérű gyilkos.

4. A házaspár másik tagját alakító Rosamund Pike is félelmetes alakítást tesz le az asztalra, hihetetlen meggyőzően adja a szegény, elnyomott nőt, akiről aztán szintén érdekes dolgok derülnek ki a történet előrehaladtával. Ennél többet viszont róla sem árulhatunk el, ha nem akarjuk lelőni a fordulatokat.

 

5. A filmben fontos szerep jut Neil Patrick Harrisnek is, akit az Így jártam anyátokkal című sorozatból ismertünk meg megállíthatatlan csajozógépként, és főleg vígjátékokban láthattuk. Itt viszont teljesen más karaktert játszik, Amy egyetemi barátját, aki azóta sem tudja elfelejteni őt, és az alakításával profin feledtetni tudja a filmes múltját.

 

6. A filmben egy rövid, de annál szexibb és jelentőségteljesebb szerepben feltűnik a híres és trendi modell, Emily Ratajkowski, akinek mellesleg 17 millió követője van az Instagramon.

 

A post shared by Emily Ratajkowski (@emrata) on

 

7. Nem állítjuk, hogy a Holtodiglan David Fincher egyik legjobb filmje, amivel rávert a Hetedikre vagy a A Zodiákusra, de az biztos, hogy nála jobban ma kevesen tudnak izgalmas és tökéletesen átélhető thrillert készíteni. Itt is a tőle megszokott profizmussal adagolja a rejtély részleteit és ránt minket bele ennek az elromlott házasságnak a legmélyebb bugyraiba.

 

8. A film Gilligan Flynn könyve alapján készült, ami a kiadás évében felkerült a New York Times bestseller listájára. A fiatal írónő kivételesen lehetőséget kapott arra, hogy maga adaptálja a történetet filmre, ami így tökéletesen megőrizte az eredeti szellemiségét. Ha tetszett a film, a könyvet magyarul is el lehet olvasni, és az írónő két korábbi regénye is megjelent itthon, az elsőhöz egyébként maga Stephen King írt ajánlót, annyira hátborzongatónak találta.