Meghalt Ned Beatty

A Gyilkos túra, a Superman és a Hálózat Oscar-jelölt színésze 83 éves volt.

Elhunyt Ned Beatty, akit ötven éven keresztül számtalan filmben láthattunk, és ha a nevét talán nem is jegyeztük meg, mindig felismertük, mert emlékezetes szerepeket alakított. A színész Los Angeles-i otthonában, szerettei között hunyt el.

1937-ben született a Kentucky állambeli Lousiville-ben, majd Lexingtonban nevelkedett. A Christian Church (Disciples of Christ), azaz Krisztus Protestáns Tanítványai Keresztény Egyház nevű felekezet tagjaként nagyon sokat tanult az emberekről, azokról az érzelmekről, amelyeket általában mindenki elfojt, de abban a közösségben bátran kimutatták, és ezek az élmények hatással voltak színészetére is. Egy ideig fontolgatta, hogy pap lesz, de meggondolta magát, miután játszott egy középiskolai előadáson.

Forrás: NBC/Getty Images

 

Színpadi színészként akkor fordult nagyot a karrierje, amikor New Yorkba vonatozott a Gyilkos túra meghallgatására. John Boorman rendező már odaadta másnak Bobby Trippe szerepét, de Beatty alakítása után meggondolta magát. A filmet 1972-ben mutatták be, ez volt Beatty első filmszerepe, olyanok követték később, mint a Hálózat, Az elnök emberei, Superman, Superman 2., Meztelenek és bolondok, Egy igaz ügy,  Charlie Wilson háborúja.

Az 1976-os Hálózatért Oscar-díjra jelölték – három perces monológja a film legerősebb pillanatai közé tartozik –,  de korának legnépszerűbb filmjeiben játszott, és folyamatosan dolgozott. Mintegy 150 produkcióban láthattuk őt. Alkata miatt általában mellékszerepeket kapott, de szerette ezt. Egy 1977-es interjúban így nyilatkozott erről:

A sztárok soha nem akarnak csavart labdát dobni, én viszont, a legnagyobb örömömre, dobok. Ha sztár vagy, az csökkenti a hatékonyságot, mert egy termék beazonosítható részévé válsz, kiszámíthatóvá. Figyelni kell, mit teszel, ügyelned kell magadra, táplálnod kell a rajongókat. Én szeretek meglepetést okozni a közönségnek, váratlan dolgokat csinálni.

Négyszer házasodott és összesen nyolc gyereke született.

(Forrás: The Guardian)

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu