Megtört ébredés

Rufus Norris, a színház világában már komoly díjakkal jutalmazott brit művész – az ő nevéhez fűződik a dán Születésnap színházi adaptációja – Ébredés című filmje ígéretes debütálás. Első filmesként érthető, hogy a színház szigorú tér-idő korlátaihoz szokott rendező az új médium által adott összes lehetőséget egyszerre akarta kipróbálni. Norris talán méltó utódja lehet – a társadalmi problémák iránt szintén fogékony és ugyancsak színházzal induló – Mike Leighnek.

Az Ébredés Mark O’Rowe forgatókönyvíró munkája nyomán, Daniel Clay azonos című regényének adaptációja. (A történet lényegében a Ne bántsátok a feketerigót! modern változata, így a film akár egy Lee Harper hommageként is értelmezhető.) Annak dacára, hogy a film rengeteg szereplőt mozgat, az O'Rowe-Norris páros ügyesen játszik az egyes történetszálakkal, így a cselekmény végig követhető marad. A filmet külön érdekessé teszi, hogy az egyes jeleneteket a rendező időben is összekeveri. Gyakran először a végkövetkezményt látjuk, és csak később derül fény az odáig elvezető útra. Több eseményt különböző szereplők egyéni szemszögéből is megismerünk, így ez azt az érzetünket erősíti, hogy nem egy egyszerű történetet látunk, hanem az egymáson átszövődő történetszálak segítségével egy közösség mindennapjaiba tekintünk bele. Az Ébredés ugyanis három egymás mellett élő család története. Norris gyermeke a karcos társadalmi realista ábrázolásmód és a lírikus-érzelgős történetmesélés jól működő házasságából született.

A helyszín elrendezése a rendező színházas múltjára utal. A három család szorosan egymás mellett, egy zsákutcában él. Már maga ez a szűk közeg (amiből ugye még kijárat sem vezet) előre meghatározza, hogy az egyik család életének eseményei a másik kettő sorsát is súlyosan befolyásolják. A zsákutca a külvárosi miliő érzetét teremti meg, amit később a játszótérként szolgáló roncstelep tovább erősít. A brit társadalom leszakadó rétegét képviselő három család a maga módján mind diszfunkcionális: az elhagyott Archie (Tim Roth) egyedülálló apaként neveli két tinédzser gyerekét, az özvegy Mr Oswald (Rory Kinnear) kétségbeesetten igyekszik kordában tartani három, anya nélkül maradt, szexéhes lányát, míg Rick (Robert Emms) szülei fiuk egyre súlyosbodó mentális betegségével próbálnak megbirkózni.

Rögtön egy időben előrerohanó eseménnyel indulunk: az indulatos Mr. Oswald péppé veri a háza előtt békésen kocsit mosó Rick Buckleyt. Később kiderül, hogy az egyik Oswald lány alaptalanul szexuális erőszakkal vádolta meg a fiút. Ez az "ártatlan" hazugság tragédiák egész dominósorát indítja el a kis közösség életében. (Mintha A vadászat "ártatlan gyermeki hazugsága" egy új trendet indított volna el.)

Norrisnak felróható annyi, hogy egy egész szociológiai tankönyvre elég tragédiát zsúfol bele a három család életébe: a nemi erőszak, a pedofília, a fiatalkorú terhesség, a súlyos mentális betegség, az iskolai erőszak mindennapos esemény ebben a Bermuda-háromszögben.

A film egyik legnagyobb érdeme, hogy a rengeteg tragédia ellenére nem fest önsajnálattal és bánattal teli, egyszínű sötét képet. A néző a rendezőnek köszönhetően gyermeki nézőpontból tekint rá problémáktól hemzsegő, züllött világra. A történet főhőse a tizenegy éves Skunk (a neve feltűnően rímel Harper Scout nevű hősnőjére), aki egyre tanácstalanabbul figyeli a körülötte élő felnőttek viselkedését. Az őt alakító, elsőfilmes fiatal színésznőben Norris igazi kincsre bukkant: Eloise Laurence a maga természetességében létezik a kamera előtt. Kellőképpen elmélyített karaktere pedig lehetőséget biztosít arra, hogy az élet naposabb oldalának eseményeibe is bepillanthassunk. Az apa-lánya kapcsolat jelenetei a legmeghatóbbak, de Skunk a furcsa szomszéd fiút, Ricket is megérti. A kislány karakterének segítségével Norris remekül egyensúlyoz az erőszakos jelenetek brutalitása, illetve a bensőséges kapcsolatokat ábrázoló epizódok szívet melengető hangulata között.

Eloise-Laurence-BrokenA fordulatos cselekménynek és az időbeli ugrásoknak hála hirtelen csapunk át a derűs pillanatokból a komoly drámai szituációkba. Ez megakadályozza, hogy a film bármelyik ponton is giccsbe fulladjon. Mint az életben, a játékos telefonkunyerálásnak (Skunk egy banántelefonon keresztül beszél az apjához) hirtelen, dühödt ordítással lesz vége; vagy a papírrepülős játék felhőtlen örömét szakításba fulladó veszekedés zárja. A film attól lesz érdekes, hogy Norrisnak végig sikerül fenntartani ezt a kettősséget: minden jelenet egyszerre hordozza magában a különböző tragédiák súlyos fájdalmát és a túléléshez szükséges reményt. Ez a dualitás nemcsak a film egyes jeleneteiben, de a motívumokban is ugyanúgy tetten érhető. Így lesz a roncstelep lakókocsija az első csók romantikus színhelye, míg egy másik pár számára egy egyszerű légyott eszköze. Archie lánya születésekor átélt – és a film egyik központi motívumaként szolgáló – látomásos álma is ezt fejezi ki: "Szomorú voltam, de legtöbbször mégis boldog." (A kettősséget egyébként az eredeti angol (Broken) és a magyar Ébredés cím ellentéte is jelzi.) Ezért is okoz csalódást a szinte a szappanoperákat idéző, szentimentalizmusba fulladó melodrámai végkifejlet, ami az egész film alatt profin működtetett izgalmas hangulatkeveredést némileg felülírja.

Értékelés: 8/10