Megy a rinya

Nem éri meg azt gondolni a Ne zavarjatok!-ról, hogy vígjáték, mert igen nagy csalódás éri az embert. Egyetlen szempontból érdekes csak ez a film: most épp milyennek látják a francia társadalmat felülnézetből.

 

Emlékeztek még arra a Bolondos dallamok animációs rövidfilmre, amelyben Dodó kacsa nem hagyja a szálloda vendégét aludni? Mindenféle ostobaságot kitalál, a fickó pedig bárhogy próbálkozik, nem tudja kipihenni fáradalmait.

Ehhez kísértetiesen hasonló a Ne zavarjatok! története, csak itt butaságok helyett tipikus, valós események következnek be. Michel Leproux (az Asterixként ismertté vált Christian Clavier) egy bolhapiacon megtalálja az egyik rég nem hallott, kedvenc bakelit lemezét, a nap további részében egyetlen vágya, hogy egy békés óra erejéig nyugalom legyen körülötte, és meghallgathassa a zenét. Azonban mintha az egész világ összefogna ellene, minden rokona, beosztottja, szomszédja és barátja ezen a szombaton találja meg valamivel.

Egy viszonylag rövid időszakon keresztül képes voltam azonosulni Michel problémájával. Én is annyiszor éreztem már azt, hogy mindent megadnék csak egyetlen óra nyugalomért, hogy a könyvem utolsó száz oldalát vagy egy sorozatom utolsó részét megnézzem. Addig, amíg olyan események zavarják meg a zenehallgatást, mint a porszívó zaja vagy a hisztis feleség megjegyzései, még viszonylag élvezhető a vígjáték. Nem vicces ugyan (mert a helyzetek nem abszurdak), de valamennyire érdekes.

Csakhogy a rövid időszak után Michel környezetében olyan dolgok történnek, amelyek teljesen érthetetlenné teszik a viselkedését. A hátsó szobát például felújítják, csőtörés lesz, az alatta lakó szomszéd beázik – de a férfi még mindig csak a lemezére gondol. A főhős viselkedése egyre jobban eltávolodik egy normális emberétől, antipatikussá, önzővé és gyerekessé válik. Még itt sem lenne menthetetlen a Ne zavarjatok!, abszurditással lehetne kompenzálni a nem igazán szerethető karaktert (ezt tette például a Körberajzolva). Ehelyett azonban az egész film panaszáradattá silányul, amelyben a gazdag, ötvenes férfi nem képes észrevenni, hogy egyszerűen vannak helyzetek, amikor nem kaphatja meg az ember az egy nyugodt óráját.

A játékidő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb, hogy egészen egyszerűen a film alapötlete kevés ahhoz, hogy kitöltsön egy egészestés mozit (pedig mindössze 79 perc hosszú a Ne zavarjatok!). Animációban is legfeljebb tízperces verziója létezik a téma adaptálásának, a filmekre pedig inkább az jellemző, hogy a főhős egy rossz napja során többször utalgat a nyugalomhoz szükséges eszközre (kávé az Oh boy-ban vagy aszpirin a Die Hard – Az élet mindig drágában), de ez csak mint mellékszál jelenik meg.

A Ne zavarjatok! egyetlen igazán pozitív értéke számomra az volt, hogy bár valószínűleg nem szándékosan, de a panaszkodás révén a film érdekes képet mutat a francia társadalomról, mégpedig a felsőosztálybeli ötvenes főhős szemszögéből. Itt a munkanélküli barát még mindig a válságra mutogat pénztelensége kapcsán, vagy a portugál vízvezeték-szerelő lengyelnek kénytelen kiadni magát, hogy munkához jusson. Ez a halvány szatíra azonban nem kompenzálta számomra azt az érzést, hogy a Ne zavarjatok! sokkal inkább egy hatalmas rinyálás volt.

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu