Mellékhatások nélkül

Nem lesz könnyű dolga a Steven Soderbergh életművét feldolgozó monográfusnak. A '63-ban született rendező egyszerre viseli magán ugyanis az öntörvényű művész és a nívós iparos jegyeit. Ő az, akinek alig lehet megbocsátani Tarkovszkij klasszikusának (Solaris) újraforgatását. De ő az is, aki Oscarhoz segítette Julia Robertset az Erin Brockovichcsal, és népszerűsége csúcsán is képes volt felvállalni egy előre tervezett bukást, vagyis egy fekete-fehér thrillert (A jó német). Vagy aki le tudott forgatni egy végtelen hosszúságú életrajzi drámát Che Guevaráról. És ő az, aki bármikor képes kirázni a kisujjából egy sokszálas drogfilmet (Traffic) vagy egy soksztáros bolondozást (az Ocean's-filmeket).

A Mellékhatások egy ideig úgy viselkedik, mintha a Fertőzés párfilmje lenne. Utóbbi egy világméretű influenzajárvány lehetséges forgatókönyvét mutatta be sok szálon, egészen élethűen, inkább a dokumentarista jelleget felvállalva a katasztrófafilmek leegyszerűsítéseivel szemben. Ekkor a gyógyszeripar és a kutatók mentik meg a világot, most viszont épp ez az ipar kerül(ne) célkeresztbe. Azt látnánk, hogy milyen mellékhatásokkal jár a depresszió elleni küzdelem, a boldogság utáni örökös emberi epekedést kiszolgáló kémia mit rombol le, mit pusztít el cserébe. És amikor éppen berendezkednénk egy drámával és piszkos igazságok kimondásával telített thrillerre, kiderül, hogy mégiscsak a feszültség és a fordulat a lényeg. Vagyis a krimi.

És a legjobb, hogy nem is nagyon tudjuk sajnálni a filmnek mélységet adó lehetőségek elszalasztását, mert igencsak minőségi műfaji alkotást kapunk Soderberghtől, kárpótlásul a súlyos tanulságok hiányáért. Jó ritmust, igazi csavarokat és remek alakításokat. És azt, hogy azért sikerrel ülteti el a bogarat a fülünkben, bár a gyógyszergyártók olyan ártatlanul kerülnek ki a cselekményből, akár a ma született bárányok. De ami rosszat tesz az összeesküvés-elméletekre fogékony elménknek, az jót tesz a mozirajongónak. Annak, aki kukoricát akar habzsolni, és annak drukkol, hogy lehetőleg még a stáblista előtt elkapják a bűnösöket.

Ebben nincs is hiány, amiben nagy része van a Jude Law játszotta pszichológusnak, aki a Fertőzésben még a rossz oldalon állt. S bár Law azt az ellenszenves oldalát is megmutatta, amelyet addig nem nagyon láthattunk tőle, most "csak" lubickol az életét, családját és munkáját visszaszerző, már-már mániákusan küzdő orvos szerepében. A közösségi hálóban feltűnő, majd A tetovált lány amerikai változatában önként megcsúnyuló Rooney Mara is kitesz magáért a szende Emily bőrébe bújva. S úgy tűnik, a tetovált lány szerepéért vállalt, Oscar-jelölésig jutott kilengés nem egyszeri, Mara ismét beint a Facebook-filmben megismert cukiságnak. A végén még tényleg igazi színésznő válik belőle, ha nem vigyáz. A Mellékhatások igazi meglepetése azonban Catherine Zeta-Jones, akiről már hajlamosak voltunk elfeledni, hogy színésznő is volt egykor. Hát a hűvös, érzelemmentes "jégkirálynő"-alakítás valóban félelmetesen profi teljesítmény.

Soderbergh tehát most nem lép semmi meglepőt, egyszerűen csak használja az évek során megszerzett és mára simára csiszolt rutinját és tudását. Hihetetlen könnyedséggel és sallangmentesen vezényli le a Mellékhatásokat, amelyben élvezettel illeszt minden apró kis részletet a helyére. Alázatos munka, amelyért ­messze nem jár akkora nagy dicsőség, mint a korábbi presztízsfilmjeiért. De talán most nem is akart mást, csak szórakoztatni. És ez bizony bejött.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu