Melyik Wes Anderson legjobb filmje?

PORT.hu

A sajátos történetekkel és látvánnyal operáló rendező egészen egyedi filmeket forgat, de melyik sikerült a legjobban?

Wes Anderson azok közé a rendezők közé tartozik, akik egészen egyedi világot mutatnak be, filmjeinek nagyon egységes a látványvilága, és a filmjeiben felmerülő problémák, fordulatok is hasonlóak. Sőt, szinte úgy tűnik, hogy az egész életmű egy nagy, koherens egésszé áll össze annak köszönhetően, hogy már az első filmjei óta viszonylag állandó, egy-egy filmre kisebb, nagyobb sztárokkal kiegészülő szereplőgárdával dolgozik.

Néha már úgy tűnik, hogy saját maga epigonja, reméljük nem esik abba a hibába, mint Tim Burton, egy hozzá meglehetősen hasonló rendező, hogy Tim Burton-hangulatú flmeket rendez már csak, önmagát ismételve, egyfajta élő múzeumként, nem pedig teljesen eredeti, csak rá jellemző alkotásokat.

Anderson már egészen kiskorában filmeket készített apja Super 8-as kamerájával, rendszerint a családtagjait, barátait szerepeltette bennük. Eredetileg író szeretett volna lenni, de végül a filmezés mellett kötött ki, és az, hogy a haverjaival forgat, a mai napig megmaradt.

Petárda (1996)

Az első filmjében arra az Owen Wilsonra osztotta a főszerepet, akit még az egyetemen ismert meg pár évvel korábban. Owen hozta a testvérét, Luke Wilsont, és már meg is volt Anderson filmjeinek két alapvető állandó szereplője.

A Petárda vizualitásában még nem annyira színes, meseszerű, mint Anderson későbbi filmjei, viszont hangulatában már hozza a későbbi alkotásokat. Egyfajta romantikus road movie-ról van szó, három, a világban a helyét nem lelő huszonévesről, akik próbálnak valamiféle értelmet lelni az életben. Ahogy a későbbi filmjeinél is, itt sem a szorosan vett történet a lényeg, hanem az egész film atmoszférája, ami a legjobb filmekhez hasonlóan tökéletesen kikapcsolja a nézőt, eltereli a figyelmet a saját élete esetleges nyomorúságairól.

Okostojás (1998)

Wes Anderson a houstoni St John’s gimánziumban érettségizett 1987-ben, aminek annyi a jelentősége az Okostojás című filmje szempontjából, hogy a film egyik fontos helyszíne pont ez az iskola volt, bár a filmben nem így hívták az intézményt.

Az Okostojás hangulata egyszerre szomorú és vidám, egyszerre vígjáték és dráma, egyszerre szürreális és nagyon is földhöz ragadt.

Nemcsak azért nagyon fontos film Anderson karrierjében, mert tökéletes példája az andersoni történetmesélésnek, problémafelvetéseknek és hangulatoknak, hanem azért is, mert ebben a filmben két újabb, állandó szereplővé váló színész tűnt fel, Bill Murray és Jason Schwartzman.

A legkitartóbb színész egyébként Anderson mellett pont Bill Murray, ő az Okostojástól kezdve a rendező minden későbbi alkotásában feltűnt, a többiek inkább csak amolyan visszajáró vendégekké váltak. Ebben a filmben is például csak Luke Wilson van, Owen Wilson kihagyta.

Tenenbaum, a háziátok (2001)

A groteszk, széteső, de azért mégiscsak egyben maradó családról szóló filmje igazi klasszikus lett. Talán ez az a film, ami a legjobb kapudrog Anderson alkotásaihoz. Nagyon könnyed hangvételű, sok helyen teljesen szürreális, mégis nagyon valóságos problémákat mutat be.

A szereposztás pedig egészen parádés. Ráadásul újabb, szinte mindig feltűnő színész csatlakozott ezzel a filmmel Anderson életművéhez, Anjelica Huston személyében.

A szokásos négyes, Bill Murray, Owen és Luke Wilson, valamint Jason Schwartzman mellett olyan sztárok játszanak a filmben, mint Danny Glover, Gwyneth Paltrow vagy éppen Ben Stiller. Igazi sztárparádé, ami nagyon sokat elárul abból, hogy Anderson mennyire kivételes rendező. Ez volt a harmadik filmje, a korábbi művei gyakorlatilag rétegalkotások voltak, mégis egy rakűs ismert színész csatlakozott a filmhez.

Nem véletlenül, Anderson filmjeiben olyan vizuális gegek, olyan jelmezek, zenék, bizarr helyzetkomikumok vannak, ami egy hollywoodi futószalaghoz szokott színésznek igazi felüdülés lehet.

Édes vízi élet (2004)

A nyakatekert, nagyjából Jacques Cousteau-nak emléket állító Édes vízi élet talán a legcukibb alkotás Anderson munkásságában, még úgy is, hogy az igazi cukiságbombának szánt filmjeit csak ezután készítette el.

Egészen magával ragadó a film szinte minden mozzanata, kezdve a szándékosan béna báboktól, a legendássá vált piros hajós sapkán át odáig, hogy a film betétdalai David Bowie slágereinek egyszál gitáros átiratai portugálul, és az előadó Seu Jorge néha csak úgy a díszletek között ad elő egy-egy számot a jelenetek alatt.

Bill Murray szokás szerint zseniális, és most olyan sztárok csinálnak magukból teljesen hülyét mellette, mint Jeff Goldblum, Cate Blanchett és Willem Dafoe. Természetesen az Anderson-istálló számos tagja ebben az alkotásban is feltűnik.

Utazás Dardzsilingbe (2007)

Három nagyon különböző, egymással alig beszélő, elég problémás testvér egy évvel apjuk halála után hosszú vonatútra indul, hogy megpróbálják újra összehozni a családot. Nem hangzik kifejezetten izgalmasan, és az Utazás Dardzsilingbe nem is izgalmas egyáltalán.

Egy újabb nyakatekert road movie, amit meg kell szeretni. Nem egyszerű falat, elképesztően harsány, mégis lapos és nyomasztó, nagyon színes, mégis szürke, ripacs, mégis kimért. Az Utazás Dardzsilingbe olyan film, amit meg kell tanulni szeretni, és ha ez sikerül, akkor máris könnyű észrevenni az értékeit.

Az egész pont olyan kaotikus, mint a történet hátteréül szolgáló India, ami ideális helyszín arra, hogy Anderson éltrehozza benne a saját kis mesevilágát. Ebben a filmben már nagyon határozottan látszódtak Anderson vizuális kattanásai is, miszerint előszeretettel komponálja a jeleneteit középre, néha már bántóan szimmetrikusak a képei, bár itt még nem olyan durva a helyzet.

A fantasztikus Róka úr (2009)

Anderson általában saját ötleteiből készít filmeket, és általában élő szereplős alkotásai vannak. Azért kell az általában szót használni, mert a 2009-es filmje mindkét szempontból kivétel.

Egyrészt Roald Dahl azonos című gyerekkönyvéből készült adaptációról van szó, másrészt stop motion animáció. A filmet Anderson már az Édes vízi élet forgatása alatt elkezdte tervezgetni a film animátorával, Henry Selickkel, aki korábban olyan alkotásokon dolgozott, mint a Karácsonyi lidércnyomás.

Végül Selick nem dolgozott A fantasztikus Róka úron, mert inkább egy másik adaptáció rendezését vállalta el, ez volt a szintén 2009-es Coraline és a titkos ajtó, ami Neil Gaiman hasonló című regényéből készült.

Anyagilag nem volt egy nagy siker A fantasztikus Róka úr, de a kritikusok imádták, ráadásul itt is összejött Andersonnak a sztárparádé, Róka úr hangja George Clooney volt, Mrs Fox pedig Meryl Streep volt. Természetesen feltűntek a hangok között Anderson állandó szereplői, de maga Anderson is Weasel szerepében.

Holdfény királyság (2012)

Anderson filmjeit leginkább úgy lehetne öszefoglalni, hogy gyerekfilmek felnőtteknek, felnőttekről. A 2012-es Holdfény királyság egy felnőtteknek szóló film gyerekekkel a főszerepben. Hiába két 12 éves gyerek szerelméről és közös szökéséről szól a film, szinte kizárt, hogy 12 éves kamaszok magukra ismernének ebben az alkotásban és lelkesednének érte.

Nem úgy, mint a felnőttek, akik a filmet nézve elmerenghetnek némi hamis nosztalgiával egy talán sosemvolt, boldog múlton. Ha az Édes vízi élet cuki volt, akkor ez a film már inkább szirupos.

Nem ez Anderson legtöbb síkon futó alkotása, de magához képest egészen koherens, de ami az igazi ütőkártyája a filmnek, a gyerekeket kiegészítő felnőtt szereplőgárda. A szokásos Anderson-színészekből most kevesebbet látunk, viszon Harvey Keitel, Edward Norton és Bruce Willis is feltűnik a filmben, mindhármójuktól távol állnak a hasonló filmek, úgyhogy igazi felüdülés őket egy ennyire könnyed és kedves filmben látni.

A Grand Budapest Hotel (2014)

Wes Anderson legutóbbi filmjét a címe miatt meglehetős érdeklődés követte az előkészületei során, sokan arra számították, hogy valamelyik budapesti szállóban forgatják majd, de ez sajnos nem így történt. A filmnek a címén túl semmi köze Budapesthez.

Ez a film olyan, mintha valaki egy szabásminta alapján akart volna egy olyan filmet készíteni, mint amilyeneket Wes Anderson szokott. Gyakorlatilag Anderson elkészítette a saját maga karikatúráját, ami csak azért szomorú, mert ez jelentheti akár azt is, hogy Andersonban ennyi volt, innen már nincs fölfele.

Gyakorlatilag minden vizuális poént láttunk már, ismerjük az összes túlszaturált színt a filmben, idegesen feszengünk a nagyon sokadik nagyon szimmetrikus beállítás közben, és ismerősként köszöntjük a legfurább figurát is.

Ami még jobban alátámasztja, hogy egyfajta best offal van dolgunk, az a szereposztás. Ebben a filmben ugyanis szinte minden olyan színész megtalálható, aki valaha játszott már Anderson-filmben. Egyelőre úgy néz ki, Anderson ezzel a filmmel lezárta egy korszakát.

Nagyfilmet azóta sem rendezett, a következő projektjéről azt rebesgetik, hogy talán 2018-ban kijön tőle valami, de az sem játékfilm lesz, hanem egy animáció, amiről annyit tudni, hogy kutyákról szól majd.

 

 

Kövessen minket a Facebookon!