Merülési mélység

  • Vízer Balázs / PORT.hu

Több száz méter mélységben minden nézet- és kulturális különbség sokszorosan számít, ahogy azt a kincskeresésre induló rozoga tengeralattjáró vegyes, brit és orosz legénysége is megtanulja a Fekete tengerben.

Ki tudja miért, de a tengeralattjárós filmeknek van egy ellenállhatatlan hangulatuk és vonzerejük, főleg, ha teljesen hihető, ami a fedélzeten történik, mint a nagy klasszikus Das Boot esetében, de még akkor is, ha kevésbé sikerültek, mint a történelmi eseményeket meglehetősen lazán kezelő U-571. A pályáját dokumentumfilmesként kezdő,  Oscar-díjas Kevin Macdonald (Az utolsó skót király, A sas) - akinek a nagyapja. a Miskolcon született Pressburger Imre (Emeric Pressburger) volt – munkája is zömében a tenger mélyén, egy acélkoporsóban zajlik, csakhogy nem háborús filmről van szó, műfaját illetően sokkal közelebb áll az ún. heist, vagyis bankrablós munkákhoz.

A Fekete-tenger (2014) főhőse Robinson, a viharvert egykori skót tengeralattjáró-kapitány – és ez a név nem túl találó egy ilyen foglalkozáshoz -, akire rossz idők járnak. Kirúgják a hajóbontói állásából, a felesége is elhagyja, ráadásul magával viszi a gyereküket is, és már csak egy esélye van, hogy mindent helyrehozzon. A fülébe jutott ugyanis egy pletyka a második világháborúban a Fekete-tengeren elsüllyedt német tengeralattjáróról, amely állítólag negyvenmillió dollár értékű aranyat szállított a Szovjetunióból Hitlernek, közvetlenül a két birodalom közötti háború kitörése előtt, ám elsüllyedt. Robinson támogatót talál egy üzletember személyében, majd egy vegyes brit-orosz csapatot szervez, és kibérel egy rozoga, még a hidegháborúból hátramaradt öreg tengeralattjárót, hogy a kincs nyomára bukkanjon.

Ahogy a mellékelt képek is mutatják, a csapat természetesen megtalálja a náci aranyat, ám már a keresés során is lassan egymás ellen fordul az orosz és a brit szekció, illetve azt is tudja mindenki, nemzeti hovatartozástól függetlenül, hogy minél kevesebb emberrel köt ki a hajó, annál kevesebb részre kell a végén osztani a zsákmányt. Van tehát lehetőség mindenféle konfliktusra  - és a film egyben főhajtás a hasonló felállású klasszikus, A Sierra Madre kincse” előtt -, és ezek zöme be is következik a hajó klausztrofóbiás belsejében vagy éppen az azt körülvevő hideg, tintasötét tengerben. Nem állítom, hogy az összeütközések mindegyike indokolt vagy tökéletesen levezérelt, vagy azt, hogy nincs pár kisebb lyuk a történetben, de Macdonald rendkívül feszült hangulatot teremt a fedélzeten, amihez nagyban hozzájárul a mostanában egyre jobb Jude Law játéka és az operatőr, Christopher Ross nagyszerű munkája. És mint mondottuk, a tengeralattjárós filmek mindig izgalmasak, és ezt történetesen tényleg egy tengeralattjárón, a Fekete Özvegy nevű öreg szovjet hajón forgatták.