Minisorozat készül Az utolsó tangó Párizsban botrányos forgatásáról

Maria Schneider színésznő soha nem tudott felépülni abból a sokkból, amit a hírhedt megerőszakolós jelenet okozott számára. A miniszéria Bertolucci és Brando nézőpontját is bemutatja.

Minisorozat készül Az utolsó tangó Párizsban forgatásáról a CBS stúdió gyártásában. Bernardo Bertolucci 1972-ben bemutatott botrányfilmje egy középkorú amerikai férfi és egy francia egyetemista lány viszonyáról szól, főszerepben a forgatás idején 48 éves Marlon Brandóval és a 19 éves Maria Schneiderrel. A filmben több szexjelenet is látható, az egyikben azonban a férfi túllép egy határt, és megerőszakolja a lányt, miközben vajat használ síkosítónak.  

Még egy 2006-os interjúban Schneider azt állította, hogy az erőszakjelenet nem volt benne a forgatókönyvben, és csak közvetlenül a forgatás előtt árulták el neki. Az ügyről a rendező 2013-ban több interjút is adott az aktuális filmje bemutatója idején, de akkoriban nem vetett nagy hullámokat a világsajtóban az ügy, egyedül az olasz újságok cikkeztek róla. 2016-ban azonban újra előkerült a téma, nagy felháborodást okozva, ami után Bertolucci azt nyilatkozta, hogy nem igaz, hogy a színésznő nem tudott előre az erőszakról, a jelenet ugyanis benne volt a forgatókönyvben. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a vaj használatát nem árulták el Schneidernek előzetesen, hogy minél spontánabb legyen a reakciója.

„De, bizonyos értelemben borzalmasan viselkedtem Mariával, mert nem árultam el neki, hogy mi fog történni, mivel egy fiatal lány reakcióját akartam látni, és nem egy színésznőét.

Azt akartam, hogy megaláztatással reagáljon és kiabáljon, hogy »Ne, ne!« 

Azt hiszem, meggyűlölt engem és Marlont, mert nem mondtuk el neki azt a részletet, hogy vajat fogunk használni síkosítónak, és ezért még mindig bűnösnek érzem magam.”

Forrás: Getty Images (George Rinhart)

 

Az utolsó tangó Párizsban 186 millió dolláros bevételt hozott (Amerikában máig a 3. legjövedelmezőbb külföldi film), Bertoluccit és Brandót is Oscarra jelölték érte.

A színésznő, aki mindössze 4 ezer dollárt kapott a szerepért, viszont soha nem tudta függetleníteni magát a szereptől, az emberek csak a szexszimbólumot látták benne, és nem a komoly színésznőt. Gyakran ennek következményeként említik élete során kialakult drogfüggőségét és mentális betegségét is. 

A Tango című sorozat története 18 hónapot ölel fel, három szemszögből, Schneider, Brando és Bertolucci nézőpontjából mutatja be a forgatás alatti, közbeni és utáni eseményeket, és három országban, az USA-ban, Franciaországban és Olaszországban játszódik.

A történetet Jeremy Miller és Daniel Cohn írja, a rendező Lisa Brühlmann (Megszállottak viadala) és José Padilha (Narcos) lesz.

A rendező és a színészek fürödtek a sikerben, miközben Maria fájdalmával senki nem törődött. Nagyon izgatott vagyok, hogy Lisa Brühlmann-nal közösen feltárhatok egy történetet a művészet morális vonatkozásairól, ami egy fontos, de gyakorta elhanyagolt téma”

- nyilatkozta a hír kapcsán José Padilha.

Via: Variety

Beköltözött a magas kultúra a SZESSÖN próbatermébe. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész mesélt a zenélés és az írás kapcsolatáról, hogy például Tinódi Lantos Sebestyén volt az első magyar slammer. Végül megpróbálkozott minden idők egyik legvitatottabb dobosának dobtémájával is.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu