Mintha Tom Hardy és Venom lenne itt velünk - SZESSÖN Király Attilával

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.

Aki látta magyar szinkronnal A Karib-tenger kalózait, a Venomot, illetve az utóbbi idők Tom Hardy-filmjeit, annak ismerős lehet Király Attila hangja. Igaz, hogy a szinkronizálás mellett filmekben és színdarabokban is rendszeresen feltűnik, mégis leginkább a nagy hollywoodi sztárokhoz lehet kapcsolni a nevét. Mint kiderült: nem csak mély, kimondottan férfias, öblös, karcos hangon tud szinkronizálni, hisz ő adja a Bolondos dallamokból ismert marsparancsnok hangját is. Elmondása szerint ez is nagyon fáj, de

a szinkronszínészet ritkán nevezhető igazi művészetnek.

Nem is az elváltoztatott hangon beszélő mesefigurák jelentik a szinkronszakma kihívásait. Király Attila szerint jó színészt kimondottan jó szinkronizálni. Ezzel szemben egy török sorozat már okoz kihívásokat. Inkább nem is néz oda, úgy mondja fel a magyar szöveget. Témaként felmerül, hogy vajon miért tűnhet jobbnak a 90-es években készült magyar szinkron, mint a mai. Király Attila szerint ez végtelenül egyszerű: nem nagyon változtak a bérek ebben a szakmában az eltelt időben. Ez leginkább a lefordított szövegeken érződik. Néha előfordul, hogy felvétel előtt vagy közben a színésznek kell újra fogalmaznia a szöveget.

Forrás: PORT.hu / SZESSÖN

 

Király Attila elmesélte, hogy azért kapott énekes szerepet, mert ügyesen táncolt. A tánc meg a tornászkofásból jött alapvetően. A zene tehát köze állt hozzá. Amint az a videóból is kiderül: az egyik kedvenc zenekara az AC/DC. Már a lányait is sikerült "megfertőznie" ezzel, így a Disney-zenék helyett Angus Young gitártémájára headbangeltek. 

A színész számára nem is annyira idegen a dobolás, mivel egy szerep kedvéért meg is kellett tanulnia alapszinten dobolni. Abban a darabban egy dobost alakított, és rendesen az a dob szólt az előadáson, amit ő ütött, nem playbackre csinált úgy, mintha ő lenne. A SZESSÖN próbatermében meg is mutatta, hogy még bőven benne van a kezében és a lábában a zúzós kettőnégy.