Mit hoz a július?

Rengeteg folytatást illetve remake-et és kevés igazán izgalmas filmet hoz a nyár közepe, de lesz egy véres western, egy sötét skandináv komédia, egy feszes horror, egy míves rajzfilm és még pár ínyencség is.

Egy hónapot csúszott, de július első hétében végre itt van a Csontok és skalpok, egy brutális és nagyon eredeti western, ahol a Vadnyugat eddig kevésbé ismert szereplői, a kannibálok kapnak központi szerepet. Egy kisváros néhány lakóját rabolják el vacsorának, és a helyi seriff egy kis csapattal ered a nyomukba, a siker igen kevés esélyével – erős, néha nehéz nézni, de végig izgalmas. Másként szórakoztató Az ember, akit Ovénak hívnak, egy igazi svéd bestseller filmváltozata, nagy nevek nélkül, de komoly pedigrével, akárcsak A messzi Észak című francia-dán családi.animációs film, ami egy orosz történetet mesél el. A XIX. század végén nyoma vész a neves felfedezőnek, és csak kisunokája tudja, merre keressék, sőt, ő maga is nekivág a Sarkkörnek. A film nem a Pixar-Disney vonalat követi, és ez nem is baj.

Az jó dolog, hogy Zac Efron levetkőzte a High School Musicalben felépített bájgúnár image-ét, és hajlandó sorra idétlen vígjátékokban szerepelni, még akkor is, ha az eredmény nem mindig fényes. Igen, itt a Nagyfater elszabadulra gondolunk, és az is lehet, hogy a Mike és Dave esküvőhöz csajt keres is pont ilyen lesz: a kritikusok utálják majd, a népek pedig tódulnak rá, mert jót lehet röhögni a két idétlen tesón, akik túlságosan tökös csajokat fogtak ki, de még valami jó is lehet belőle. James Cameron 1984-es nagy-nagy klasszikusa, a Terminátor - A halálosztó nem zsákbamacska: mindenki ismeri és szereti, generációk látták már, de nem a mozivásznon, és most is a leporolt, itt-ott felújított verzió!

Az aktuális, feledhető francia romantikus vígjáték a hónap második hetében érkezik Életem NAGY szerelme címmel – és ez a cím a két főszereplő közötti méretkülönbségre utal fínoman -, és vele érkezik három veretes művészfilm is. Atom Egoyan munkájában - Emlékezz! – az öregek otthonának egyik lakója szökik Amerikába, hogy megtaláljon egy náci háborús bűnöst, A hegedűtanár főhőse egy brazil zenész, aki eleinte csak jobb híján tanít, Az én csontsovány nővérem című svéd dráma pedig két nővér kapcsolatáról szól, és igen, egyikük bulémiás. A nyár garantált sikerfilmje, a Jégkorszak - A nagy bumm is erre a hétre esik, és a történet, amelyben a motkány okozza a Földet majdnem elpusztító meteoresőt, már a szinopszis alapján is színtiszta őrültség.

A harmadik hétre betettek nekünk egy ütős horrort, Amikor kialszik a fény címmel – és a cím ebben az esetben is elárulja szinte az egész sztorit. Egy fiatal lány próbál segíteni kisöccsén, akit sötét erők fenyegetnek, ha lekapcsolja a lámpát, a minőségre pedig némi garancia James Wan személye, aki a film producere. Az argentin A klán rendezője, Pablo Trapero elhozta a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díját, ami szintén egyfajta garancia, akárcsak a Star Trek filmek rajongói bázisa. A Star Trek: Mindenen túl új, titokzatos ellenséget ígér, és azt, hogy a velük való találkozás próbára teszi a legénységet, és mindazt, amit a Föderáció jelent. A spanyol Szex receptre főleg pikáns történeteket ígér, de a könnyed fajtából, párok mindenféle könnyed és frivol kalandjait: aki hardcore akcióra vágyik, az (most is) csalódni fog.

Akinek akció kell, az nézze a Jason Bourne-t! Úgy nézett ki, soha többé nem találkozunk kedvenc amnéziás gyilkológépünkkel, de Matt Damon főszereplő és Paul Greengrass rendező azt ígérték, hogy ha képesek előrukkolni egy igazán jó ötlettel, akkor negyedszerre is életre keltik a mostanra már kissé elkoptatott karaktert. Szívük rajta, és reméljük, tényleg megvolt az a faszánkós ötlet, és nem csak a pénzért csinálják. Ahogy azt is reméljük, hogy az eddig kijött harmatgyenge előzetesek ellenére jó és vicces lesz Szellemirtók női remake – mert Melissa McCarthy, Kristen Wiig, Leslie Jones és Kate McKinnon együtt jó kell, hogy legyen.

A havi bemutatók igazi kakukktojása pedig a Gyilkos osztag, egy teljesen no name produkció, ami első blikkre pocsékul hangzik és pocsékul is néz ki, és ami csak és kizárólag azért készült el, hogy az egy hétre rá érkező Suicide Squad - Öngyilkos osztag farvizén utazzon, mivel annak olcsó koppintásáról van szó, azzal a csavarral, hogy még az Alice Csodaországban sztorijából is kölcsönöztek pár elemet. Hogy miként került a tényleges premierek közé valamelyik olcsó mozicsatorna helyet, számunkra rejtély.