Mit kell tudni Tedről?

Sok beszélő mackó tűnt már fel a filmvásznon, de rendszerint kisgyerekek szórakoztatására szolgáltak, mint Paddington, Balu vagy Micimackó, de Ted a nagy kivétel, a mocskos szájú, örömlányokkal hetyegő, mégis aranyszívű életre kell plüssmaci, aki egyben baromi vicces is.

Ted Seth MacFarlane gyermeke, a Family Guy kitalálója első élőszereplős filmjének egyetlen nem élő figurája, maga a címszereplő, akinek eléggé felnőttes meséje hatalmas sikert aratott – nem úgy, mint a rendező-ötletgazda következő próbálkozása a Hogyan rohanj a veszTEDbe című western vígjáték. A siker, amely számokban mérve az 50 millió dolláros költségvetéshez majdnem 550 milliós hasznot és komoly kritikai elismerés jelentett, garantált a folytatást, amely július 16-án kerül a hazai mozikba. Lássuk, mit is kell tudnunk, hogyan él és funkcionál egy életre kelt plüssmackó.

1985 Karácsonyán egy magányos kisfiú, bizonyos John Bennett az isten háta mögötti Swampscottban, Massachusetts államban egy nagy mackót kap ajándékba,. A kis Johnny ágyában fekve azt kívánja, bárcsak életre kelne és örökre a barátja lenne a mackó, és mivel épp hullócsillag száll el, és mert nincs semmi, ami erősebb egy kisgyerek kívánságánál – kivéve az Apache harci helikopter, ahogy azt Patrick Stewart narrátortól megtudjuk -, és Ted valóban életre kel, és a kisváros szenzációja lesz. 27 évvel később ő és a már felnőtt John (Mark Wahlberg) Bostonban élnek és henyélnek, Ted pedig egyfajta akadálya lesz annak, hogy barátja végképp felnőjön. Magát a mackót a Hasbro óriáscég gyártotta, mint az kiderül, és mivel plüssmacinak tervezték, nincsenek ujjai – pedig több jelenetben is úgy tűnik, mintha lennének, például amikor beint valakinek -, és nincs kukija. Ennek ellenére szalad a nők után, egy jelenetben nem kevesebb, mint négy prostituálttal láthatjuk, és annak idején még Norah Jones is megvolt neki. Ted további rossz szokása, hogy szeret piálni és betépni, illetve állandóan káromkodik és mindenről valami pajzánság jut eszébe, de valójában ettől olyan vicces. Amikor kénytelen saját lábára állni, Ted egy élelmiszer boltban vállal állás, itt ismeri meg barátnőjét, a kissé közönséges Tami Lynn-t (Jessica Barth), majd furcsa módon előléptetik, illetve egy őrült, aki kiskorában rajongott érte, elrabol, kiszabadításakor pedig kettészakad és meghal, de egy újabb kívánságnak és egy másik hullócsillagnak köszönhetően újra életre kel.

Ted és John párosa természetesen koppintás, Seth MacFarlane saját művéből, a Family Guyból emelte ki az okoskodó, piás kutya Brian, és az örök gyermek Peter karakterét, és bár eredetileg ebből az ötletből is rajzfilmsorozatot tervezett – mint az Amerikai faterből és a Family Guy spinoff Cleveland Showból, végül gondolt egy nagyot és élőszereplős filmet csinált, és ő adta Ted hangját is. A Family Guyból amúgy Mila Kunis (Meg Griffin) és Alex Borstein (Lois Griffin) is fontos szerepet kapott a filmben. A 2012-ben bemutatott Ted minden idők legtöbbet hozó korhatáros vígjátéka lett, és elméletileg az első vígjáték, amelyben ún. motion capture technikát használtak, és ilyenkor MacFarlane mozogta el a macit, máskor két póznára tett szemgolyó alakította a zöld vászon előtt. Most pedig itt a folytatás, amit szimplán Ted 2-nek neveztek el, és amelyben hősünk jogi csatába indul, hogy személyként ismerje el az állam, hogy aztán örökbe fogadhassanak egy kisbabát ő és Tami Lynn – hisz fizikailag képtelen saját gyermeket nemzeni. Mila Kunis nem tér vissza, helyette Amanda Seyfried lesz a Nő, és eredetileg teljesen másról szólt volna a történet. Az első forgatókönyvvázlatban Ted és John egy nagy rakomány marihuánával kelt volna át Amerikán. ám időközben a mozikba került a pont erről szóló Családi üzelmek, és az egész mehetett a kukába, és lett az örökbefogadós mizéria.