Most tuti megérted, hogy illeszkednek a sorozatba az új Alien-filmek

  • PORT.hu / PORT.hu

A második rész, A bolygó neve: Halál ma jelent meg 30 éve, ez a jubileum pedig ideális alkalom arra, hogy tisztázzuk a most készülő két Alien-film körüli zavart.

Nemcsak azért nagyon fontos film A bolygó neve: Halál, mert pont ma, július 18-án lett 30 éves, hanem azért is, mert ez az a film, ami után kettészakad az Alien-univerzum, legalábbis jelen állás szerint.

Készül a közeljovőben ugyanis két új Alien-film is, az egyiket, a Prometheus 2-nek szánt Alien: Covenant címűt az első filmeket rendező Ridley Scott rendezi majd. A másikat a District 9 miatt ismert Neill Blomkamp rendezi, Scott lesz a producere, ez lesz elvileg az Alien 5, ami igazából Alien 6-tá vált egyből azután, hogy Scott bejelentette, hogy a Prometheus 2 címe Alien: Covenant lesz. A lényeg az viszont, hogy Blomkamp sztorija beékelődik majd a Bolygó neve: Halál történései után és a későbbi filmek elé, és egy teljesen új fejezetet nyit az Alien-franchise történetében, mintha a harmadik és a negyedik rész nem született volna meg.

Nem értesz semmit az egészből? Remek! Azért csináltuk ezt a lenti idővonalat, hogy azon egyszerűen át tudd tekinteni, hogy melyik film mikor játszódik, és hogyan helyezkednek el az időben egymáshoz képest.

Ja, és ha nosztalgiáznál egy kicsit, akkor a Mozi+ lesz a csatornád ma este. Nem a legjobb flimet, de mégiscsak adnak valamit az Alien-univerzumból, az első Alien vs. Predatort láthatjuk majd kilenctől.

 

A csatorna egyébkéjt jövő hétfőn gyakorlatilag Alien-napot tart, leadják majd a két Alien vs. Predator mellé a Predator 2-t is. A klasszikus tetralógia részei viszont mostanában nem lesznek a tévében.