Mozizz ingyen! – A pénteki hármas

Már megszokhatták a kedves olvasók, hogy ha péntek, akkor három olyan filmet ajánlunk estére, amihez nem kell megrendelni egy halom filmcsatornát, és mégis kiváló szórakozással kecsegtetnek. Ezen a szokásunkon az idén sem változtatunk, nézzük is a mai ajánlatunkat.

Elsőként a rekeszizmokra támadunk, vagyis nem mi, hanem Lali, Gaben, Róka, Cingár és Csoki személyesen. Őket már nem kell bemutatnunk, mert az Üvegtigrisben egy ország kedvencei lettek. Persze, ha egy film ennyire sikeres, akkor nem kerülheti el a sorsát, és tuti, hogy készül belőle egy második rész is, vagy mint a mi esetünkben, egy harmadik is.


Lali a büfés, egy szép napon besokall, és úgy érzi, hogy meg kell szabadulnia eddigi életétől. Ezért otthagyja legendás büfékocsiját, és egy lopott kabrióval kerül hülyébbnél hülyébb helyzetekbe. Természetesen a nagy kaland során képbe kerül egy gyönyörű lány, és persze előkerülnek az okos barátok is, akik Lali nyomába erednek.  Az Üvegtigris 3-at a ma este kilenctől tűzi műsorra a Fem3 csatorna.


Aki úgy érzi, hogy neki két rész is elég volt a nem bántóan okos magyarok kalandjaiból, és inkább valami izgalmasabbat nézne, annak tudjuk ajánlani az X-Men – Az elsők című részét.
Az X-Men sorozat már letette névjegyét a sci-fi rajongók között, de most nem folytatást, hanem egy előzmény filmet láthatunk. A 60-as évekbe utazunk vissza, ahol láthatjuk, hogy ismerkedett meg egymással Magneto és Charles Xavier azaz X Professzor, hogyan fedezik fel a képességeiket. A film bemutatja a kezdeteket és választ ad arra a kérdésre is, hogy miért lettek barátokból ellenfelek. A mutánsok harcát a TV2 vetíti 21:20 órától.

Aki inkább a régebbi horror sci-fiket szereti, annak se kell unatkoznia, mert ma egy igazi klasszikust láthat újra. Az Alien sorozat második része, A bolygó neve: Halál, James Cameron rendező által jegyzett epizód, ami sokak szerint a legjobb Alien film, de az biztos, hogy akcióban nincs hiány.

Ennél menőbb Ripley hadnagyot nemigen látunk már, legalábbis Sigourney Weaverrel biztosan nem. A történet 57 évvel a Nostromo legénységének katasztrófája után játszódik. Megtalálják Ripley mentőkabinját, de a Földön hitetlenkedve fogadják a történetét, mert az adott bolygón egy kolónia él már évek óta, de eddig semmilyen jelét nem látták idegen civilizációnak. Hamarosan azonban megszakad a kapcsolat velük, így egy kommandós osztagot küldenek a bolygóra, amihez Ripley is csatlakozik. Az izgalmas akciófilmet a Viasat3-on tekinthetjük meg 21:00-órától.

A PORT.hu ajánlja:

Üvegtigris 3, FEM3, január 15., péntek, 21:00

X-Men - Az elsők, TV2, január 15., péntek, 21:20

A bolygó neve: Halál, Viasat3, január 15., péntek, 21:00

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu