Neves hollywoodi színészcsaládok

Papa, mama, gyerekek.

Nem ritka, hogy színészek közeli rokonai is ugyanazt a pályát választják - ez persze lehet, hogy nem okos döntés, hiszen ha nem sikerül karriert építeniük, elég nyomasztó lehet valaki árnyékában, jórészt ismeretlenül vagy akár tehetségtelenül dolgozgatni. Vannak azért olyan családok, amelyek tagjai saját jogon váltak ismertté. 

Valószínűleg a Baldwinok a legismertebbek: a '80-as évek nagy szívtiprója, Alec Baldwin (egykori felesége Kim Basinger volt) mindhárom öccse is színész lett, bár jóval kevésbé sikeresek, leginkább mellékszerepekben láthatjuk őket. William a '90-es években kapott néhány főszerepet (Sliver, Lánglovagok, Tiszta játszma), de mára feledésbe merült, Stephen a Közönséges bűnözőkből lehet ismerős, Danielt pedig elnyelte a ZS-filmek bűzös mocsara. Rajtuk kívül egyéb hírességek is kikerültek a családból, zenészek, modellek, ám a Firefly Jayne-ét játszó Adam Baldwinnak semmi köze a tesókhoz, csupán névrokonok.

Jól ismert az Arquette-família is: szintén négy testvér, mindannyian színészek. Patricia (Tiszta románc, Lost Highway - Útvesztőben, A médium) és Rosanna (A nagy kékség, Ponyvaregény, Lidérces órák, Hiába futsz, Ray Donovan) a legismertebbek, David a Sikoly-széria balfék rendőreként vált népszerűvé, bár hasonló sikert nem sikerült elérnie, a 2016-ban elhunyt transznemű Alexis jórészt béna horrorfilmekben játszott, és mellette aktivista volt és underground képregényeket is készített. De nem véletlenül választhatták ugyanazt a szakmát, hiszen apjuk és nagyapjuk is színész volt, aztán, ahogy lenni szokott a tesók ismert emberekkel is házasodtak: James Newton Howard, Hollywood egyik legjobb filmzeneszerzője (Waterworld, Lány a vízben, Hatodik érzék, Sebezhetetlen, Legendás állatok és megfigyelésük, Éhezők viadala) Rosanna férje volt, Patriciáé Nicolas Cage és Thomas Jane, David pedig Courteney Coxot vette el.

Elképesztő karriert futottak be és jelenleg is a csúcson vannak a svéd Skarsgardok: Stellan Skarsgard Lars von Trier filmjeivel vált ismertté (Hullámtörés, Dogville, A nimfomániás) és azokkal párhuzamosan Hollywood is felfedezte, olyan filmekben játszott, mint a Vadászat a Vörös Októberre, Good Will Hunting, Ronin, A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse  és A világ végén, Mamma Mia! vagy a Thor, és még néhány Marvel-film. Nyolc gyereke közül négy is színész lett: Alexander legutóbb a Hatalmas kis hazugságokban alakított hatalmasat, Gustafot a Vikingek Flokijaként kedvelte meg a világ és most a Westworld második évadában is látható, Bill az Az Krajcáros bohócaként hozta a frászt mindenkire, közülük a legfiatalabb, Valter ugyan még alig ismert, de lehet, hogy ez nem tart sokáig.

Chris Hemsworth napjaink egyik legnagyobb és legrokonszenvesebb sztárja (ő tényleg az, nem csak rámondják), és két öccse valószínűleg soha nem fog a nyomába érni: Liam az Éhezők viadalában alakította Gale-t, de nem kapkodnak utána  főszerepekkel (a Függetlenség napja folytatásban próbálkoztak vele, de a film szerencsére csúfosan leszerepelt), szegény Luke pedig megmarad örök mellékszereplőnek, mint a Westworldben alakított biztonsági főnök.