Nincs gyönyörűbb a szürkénél

Néhány kiszuperált barakk, kukázott holmikkal lakhatóvá téve, előttük szabad téren fő a szegények levese, vízbe szórt néhány marék rizzsel, csenevész bokrok és letaposott fűcsomók a közeli folyóparton, látványosságnak meg a közeli nagyváros szemetéből kimentett, újrahasznosítható ipari hulladék. Légvonalban nincsenek is távol a metropolis felszökő épületei, de egy világ választja el mégis emezt attól a másiktól.

Aki Kaurismäki új filmjében, A múlt nélküli emberben nincs is átjárás egyikből a másikba, ahogy hősének sem a véletlenül kapott jelenből az emlékezetéből kiesett múltjába. A barakkok hajléktalan világa a színtere és közege a szikár embermesének, amely egyszerűségével és humorával megejt és elbűvöl.

Középkorú férfi, nagydarab mackó, érkezik Helsinkibe, az éjszakát a pályaudvar előtti padon tölti, bőrfejűek kifosztják és összerugdossák. Kórház, a férfi talpig gézben és gipszben, s a film első mondatát az idős nővértől halljuk. "El fog menni". A gépek jelzik a halál beálltát, a testet fehér lepedővel takarják be és otthagyják.

Pár másodperc múlva a férfi felpattan, magára kapja a ruháit és megszökik. A kezdő képsorokban már sűrítve körülvesz minket Kaurismäki senkiével össze nem téveszthető teremtett világa, amely a valóság cicomátlan, dokumentarista hűséggel megidézett képeit mindvégig a torokszorítóan tragikus és az ellenállhatatlanul humoros hatás szétbogozhatatlan együttesével tölti fel.

Ez a Kaurismäki markáns tehetségéből és egyéni világlátásból fakadó varázslat, az egyidőben működő fájdalmas-nevettető atmoszféra kíséri végig a nagyon szikáran elmondott furcsa mesét. A kevés párbeszéddel, még kevesebb érzelemkifejezéssel, olykor a bábjátékok merev mozgását és komikus esetlenségét felidéző szereplőmozgással, a szinte mindvégig tisztes távolból, mozdulatlan kameraállásból figyelt jelenetek szertartásosságával a film ugyan ellentmond mindannak, amivel be szokás nem hízelkedni a nagyközönség kegyeibe, de aki hagyja magához közel kerülni, azt ritka bensőséges élménnyel ajándékozza meg.

A barakkok hajléktalan népe veszi gondjaiba a folyóparton talált, emlékezetét vesztett férfit, aki az emlékezetével együtt nem csak a múltját, hanem a nevét, és minden, a társadalomba való beilleszkedéshez szükséges azonosító jegyét elvesztette. Az egyéniségét azonban nem - igaz, a történet végén a múltját is visszakapja, mint valami talált tárgyat, ami már nem tartozik hozzá -, a film annak a története, hogy hogyan igyekszik szívós kitartással életet és identitást teremteni.

Önerőből, a veszteseket magára hagyó társadalommal szemben. Micsoda arcokkal rakja körül őt Kaurismäki! A levesosztó és rockosított zenével megújulni kívánó Üdvhadsereg, amelynek egyik női tisztje kivételes szerepet kap hősünk életében. A korrupt rendőr, aki bért szed a barakkok után, de a fenyegetéseit soha nem váltja be, viszont engedi lopni az áramot, és átengedi hősünknek a világ legbeijedtebb "emberevő" kutyáját, (az alakításáért filmdíjat is nyert) Hannibált. Az idős bankrabló, aki saját, állami segédlettel elrabolt vagyonát rabolja vissza, hogy azután szétossza hősünk közreműködésével a megkárosított alkalmazottai között.

A védőügyvéd, aki a múltját vesztett embert kihozza a börtönből, miután egy káprázatosan megkoreografált jelenetben paragrafus-párbajt vív a vereségtől meggárgyult börtöntiszttel. És micsoda jeleneteket koreografál Kaurismäki! Az abszurd komédiába hajló bankrablás, hősünk krumpliszürete három vánnyad gumóval, a hajléktalanok táncdélutánja, az udvarlás és szerelem esetlen-esendő gesztusai, találkozás a volt feleség új férjével.

A filmnek nincs olyan pillanata, amely ne töltené el gyönyörűséggel erre a szürkében tartott, de erős belső fényű filmes világra ráhangolódó nézőt.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu