Oscar-díjas filmekben gazdag hét elé nézünk!

Láthatjuk többek közt a tavalyi Oscar-gálán a legjobb díjat elnyerő filmet is, meg azt is, ami elől elorozta a fődíjat. Sőt, az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmjét is láthatjuk tévében.

Hétfő

Ai Weiwei nem mindennapi fickó. Művész, politikai aktivista, aki bőszen dolgozott a Kínában uralkodó durva korrupció leleplezésén, és többször szót emelt az emberi jogok sárba tiprása ellen is hazájában, a helyzet iróniája, hogy a kínai rezsim egy ideig be is börtönözte. Az Ai Weiwei: Never Sorry című filmben betekinthetünk alkotással telő mindennapjaiba, és az is kiderül, hogy mi az ára a függetlenségnek és mire képes egy, a kormányt kritizálni nem félő művész, hogy pozitív változást érhessen el nem éppen demokratikus módon működő hazájában. Vagy akár megnézhetjük Spielberg egyik legizgalmasabb sci-fi akcióját, a Különvéleményt a jövőt befolyásolni kívánó Tom Cruise-zal, ha valami látványosra vágyunk, ami nem is néz minket hülyének.

Ai Weiwei: Never Sorry - DUNA TELEVÍZIÓ: Hétfő (Április 25.) 22:50

Különvélemény - TV2: Hétfő (Április 25.) 21:20

 

Kedd

Láthatjuk a tavalyi Oscaron taroló, többek közt a legjobb film díját is elhódító Birdmant, amiben Michael Keaton tulajdonképpen Michael Keatont alakítja. Egy színészt, akit egykori szuperhős szerepe kísért, közben pedig mindent megtesz, hogy komolyan vegyék és többet lássanak benne, mint valakit, akit mindenki csak azért az egy szerepéért ismer. Lenyűgöző és látványos stílusú film alkotásról, az azzal járó stresszről és Hollywoodról egy zseniálisat alakító egykori Batmannel. Ha pedig valami könnyedebbre vágynánk, megnézhetjük az egyik legsikeresebb és legszerethetőbb kétezres évekbeli magyar komédiát, a Valami Amerikát.

Birdman - HBO 2: Kedd (Április 26.) 21:10
Valami Amerika - FILMCAFE: Kedd (Április 26.) 21:55

 

Szerda

Komolyzenéről szóló film annyira még nem volt izgalmas, mint amennyire a Whiplash, ami egy vérre menő viadalról szól egy fiatal srác, aki legendává szeretne válni, meg egy agresszív, erőszakos tanár között, aki szerint némi dicséret csak árthat. JK Simmons megérdemelten nyert Oscart a kidagadó erekkel diákot fegyelmező zenetanár szerepéért. De megnézhetjük akár a mindig kedvelhető John Cusackot is egy Stephen King-adaptációban, az 1408-ban, ami a horroríró jobban sikerült adaptációi közé sorolandó. Cusack egy szörnyű múlttal rendelkező szobában próbálja befejezni regényét és túlélni az estét ép ésszel.

Whiplash - HBO 3: Szerda (Április 27.) 23:10
1408 - FILM+2: Szerda (Április 27.) 2:35

 

Csütörtök

A hét pszichopata és a si-cu a hamar kultuszfilmmé váló Erőszakik rendezőjének második filmje. Martin McDonagh, aki az egyik legsikeresebb drámaírója generációjának, és legelső rövidfilmjéért egy Oscar-díjjal is gazdagabb lett, saját élményeit dolgozza fel a filmben, ahogy próbálja megírni a nagy sikert követő filmjét, némi kutyarablással és egy rakás pszichopatával. Nem hétköznapi film, ellenben simán vicces a mindig remek Sam Rockwell jutalomjátékával. De persze magyar ember magyar filmet nézzen, főleg, ha az jó is. A Liza, a rókatündér pedig az egyik legjobb magyar film, ami az elmúlt 10 évben moziba került, ráadásul most tévében is megnézhetjük. Cuki, ízlésesen színes, király a zenéje, szerethetőek a figurái, a humora viszont ébenfekete.

A hét pszichopata és a si-cu - DUNA TELEVÍZIÓ: Csütörtök (Április 28.) 1:00
Liza, a rókatündér - HBO: Csütörtök (Április 28.) 23:05

 

Péntek

Hatalmas választékkal zárhatjuk a hetet, hisz megnézhetjük Martin Scorsese és Robert De Niro egyik legjobb közös filmjét, a Dühöngő bikát, amiért De Nirot Oscar-díjjal is jutalmazták. Aztán ott van két frencsájz legjobban sikerült darabja is, amik bizonyítják, hogy a folytatások néha lehetnek jobbak az elődjüknél. Az egyik a Penge 2, amit egyedi, lenyűgözően részletgazdag és stílusos látványvilágáról ismert Guillermo Del Toro rendezett. A másik pedig Az éhezők viadala: Futótűz, ami tulajdonképpen az első rész jobb remake-je, így nem szükséges látni hozzá az első részt, ugyanazt megkapjuk, csak látványosabban, kevesebb idegesítő rángatózó kameramozgással.

Penge 2FILM+: Péntek (Április 29.) 21:00
Dühöngő bikaDUNA TELEVÍZIÓ: Péntek (Április 29.) 23:35
Az éhezők viadala: Futótűz - COOL: Péntek (Április 29.) 21:10