Ott vagyunk már?

  • Vízer Balázs / PORT.hu

A Mad Max filmek által ihletett országúti ámokfutás majdnem realista köntösben és rövidnadrágban.

A megannyi nagy név, óriási sztár és rengeteg sokszor bizonyított rendező munkái helyett az idei Cannes-i fesztivál talán leginkább várt darabja David Michôd második rendezése, az Országúti bosszú volt – és nem azért, mert az egyik főszereplője az Alkonyat-szériából ismert Robert Pattinson!

Jól hangzik

Az ausztrál David Michôd első filmje, a megvásárolt, de a magyar filmforgalmazás bugyraiban sajnos eltűnt remek Animal Kingdom egyik legfontosabb motívuma egy idősebb, kérlelhetetlen rendőr és egy, végül saját bűnöző családja ellen forduló fiatal fiú közötti kapcsolat volt, és második munkájához a rendező ugyanezt a témát hangszerelte újra. És amikor azt írjuk, „hangszerelte újra”, azt majdnem szó szerint is értjük: a film hangulatát ugyanis Guy Pearce játéka és Natasha Braier csodás kameramunkája mellett a különleges, inkább zajokra, mint hangszerekre épülő, gyakran hipnotikus hatású filmzene adja, Antony Partos zeneszerző és Sam Petty hangmérnök közös szerzeménye. Kell is a jól kitalált  hangulat, mert a Michôd és az inkább színészként jegyzett Joel Edgerton által jegyzett történet egyszerű – vagy fogalmazzunk úgy, hogy alapvető, és többnyire már más, posztapokaliptikus filmekben, westernekben vagy film noirokban látott elemekből áll össze, de ez egyáltalán nem baj, pusztán tény, és így, együtt kerek az egész. 

Apokalipszis nélkül

Tíz évvel az összeomlás után járunk Ausztráliában, informál minket egy felirat a film elején, és minden jel arra mutat, hogy nem kellett bomba, járvány vagy zombitámadás ahhoz, hogy a modern civilizáció darabjaira hulljon, elég volt a gazdaság megroggyanása. Gyanítom, hogy az ausztrál vidék most, a jelenben is így néz ki, de a vásznon látott világ, a megjelenő karakterek és persze a bemutatott erőszak a felvállalt inspiráció, a szintén ausztrál Mad Max-filmeket idézi, de akkor sem járunk messze az igazságtól, ha Cormac McCarthy könyveinek hangulatát látjuk mindebben, ha nem is a rá jellemző elviselhetetlen reménytelenséggel körítve. Névtelen főhősünk (Guy Pearce) – bár szépen kérik, mégsem árulja el a nevét – látszólag céltalan járja ezt a kies vidéket, amikor piti (kiejtésük alapján amerikai) bűnözők ellopják az autóját, mire azonnal a nyomukba ered, magával cipelve az egyik tolvaj sebesült, zavartan viselkedő öccsét (Robert Pattinson). Közös kalandjaik rendre vérfürdővel végződnek, még akkor is, ha a történet szempontjából lényegtelen, esetleges karakterekkel hozza őket össze a sors, így az autó elkerülhetetlen visszaszerzésétől sem várhatunk sok jót.

Apák és fiúk

Ahogy azt korán elárultuk, a történetet a viharvert idősebb férfi és a zavart, könnyen befolyásolható fiú között, jó kifejezés híjján mesterséges apa-fiú viszony határozza meg. A férfi határozott, alig beszél, és egy igazi mániákus, aki adott esetben habozás nélkül lő le valakit, ha az érdeke úgy kívánja. A fiú bizonytalan, folyton ráng az arca és járnak a kezei, és bár ugyanúgy hajlamos az erőszakra, mint „pártfogója”, látszik, hogy nagyon vágyik egy jó szóra, iránymutatásra. Guy Pearce, korunk egyik legjobb karakterszínésze most is lebilincselő, a kamera is hosszan időzik napcserzette arcán, és mellette nehéz kiemelkedően jónak lenni – Pattinsonnak nem is sikerül. Nem rossz ő, sőt, a végére egész jó lesz, de a szerepe is elég behatárolt, másrészt a néző még akkor is az Alkonyat-filmekhez hasonlítja szegényt, ha tiniszériának csak a plakátjait látta – és ugye ott van Pearce. Ő úgy képes egyszerre pozitív hős és rosszfiú lenni, hogy egy pontig szinte semmit nem tudunk meg róla és szinte minden cselekedete elítélhető vagy érthetetlen - ráadásul mindvégig rövidnadrágban van. Mert ki látott utoljára rövidnadrágos országúti harcost? Michôd azért nem szúr ki velünk, nézőkkel, és a végén mégis kiderül, mi hajtja ezt a férfit, és miért kellett annyi embernek meghalnia – aztán mindenki döntse el, megérte-e.

Kinek ajánljuk?
- Aki egyszer szeretné látni Ausztráliát.
- Guy Pearce rajongóinak.
- Akik az új Mad Max filmre várnak – ez jó bemelegítés hozzá.

Kinek nem?
- A hazai Robert Pattinson fan clubnak.
- Akik szerint egy akciófilm ne legyen elgondolkodtató
- Akik szerint egy művészfilmben ne nagyon legyen akció.

9/10