Pálfordulás: hátsó, szándék nélkül

Két középkorú brit képregényrajongó útnak indul, hogy bejárja Amerika leghíresebb, a popkultúra által földönkívülit látott zónának titulált helyszíneit. Útközben találkoznak a road-movie sztereotip karaktereivel: izomagyú redneck-ekkel, akik beléjük kötnek, egy túlbuzgó keresztény vénlánnyal, aki hitében megrendülve be akarja pótolni az elmulasztott harminc esztendőt, valamint a sci-fi műfaji elvárásainak megfelelően egy valódi marslakóval és a nyomában loholó elengedhetetlen kosztümös-napszemüveges titkosügynökökkel.

Ha gyerekkorunk kedvenc E.T.-je ittragadt volna egyre szürkülő kék bolygónkon, ötven évig szobafogságra és kizárólag egy junk food-, drog- és kábeltévé-diétára ítélve, akkor vált volna olyan cinikus, mocskosszájú, amerikai marslakóvá, mint a Paul nevű sci-fi-vígjáték címszereplője. Ha Simon Pegg-Nick Frost ígéretes forgatókönyvíró- és egyben színészpáros fogadást kötött volna, hogy képesek az eredeti, Pizza Hut-os menü hátára firkált vázlat alapján filmet készíteni, akkor kerülhetett volna ki hasonló kaliberű és jelentőségű alkotás a kezeik közül. Sajnos, az opusz végigalvása után nem lehetünk biztosak abban, hogy az előző két feltevés nem a valóságot írja le.

Az előzetes által beharangozott ígéretes sztori, valamint a főszereplő-páros által eddig fémjelzett filmek alapján egy fergeteges paródiára számítana a nagyérdemű. A Frost-Pegg recept egyszerű, de eddig fényesen bevált: "végy egy hanyatlóban levő, de még potenciával rendelkező műfajt, válassz ki belőle egy átlagos helyzetet, csöppents bele egy hétköznapi/antihős protagonistát, akinek megvannak a saját bajai, és tegyél belé jó sok intertextuális utalást, rájátszást, meg némi több-mint-altesti humort – sülve vagy félig sületlenül bármikor tálalhatod". És valóban, a végelgyengülésben szenvedő zombi-horrornak friss vérátömlesztést jelentett a 2004-es Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead), ahogy az akciófilm vígjátéki megújításában is aktív szerepet kapott a két színész-barát 2008-as Vaskabátok (Hot Fuzz) című munkája.

A Paul nem ilyen szerencsés alkotás. Egységes koncepció és kidolgozott sztori hiányában úgy érezzük, a forgatás is a road-movie szerkezetét követte: útközben dőlt el, merre tovább. Ráadásul az idegen világ igézete, amit a földönkívüli jelenléte mellett az egyéb sci-fi-utalások (Harmadik típusú találkozások, Predator, Csillagok háborúja) is indokolttá tesznek, szinte egyáltalán nem érezhető. A marslakó Paul olyannyira a nyugati kultúrán szocializálódott, hogy a kivételes gyógyító kézrátételen és persze villanykörte formájú fején kívül semmiben nem különbözik a kortárs kiábrándult, hedonista szabadszellemek prototípusától. Ami, ha belegondolunk, bizony könnyelmű pazarlása az oly tökélyre fejlesztett CGI-technikának.

Amit talán a Pegg-Frost-rajongók ennél is inkább hiányolnak, az a korábbi alkotásaikban oly pregnáns brit humor. Jelen műben ugyanis a viccek nagyrésze a testiség köré épül, kiegészítve Paulnak a világ működését illető szabadelvű értelmezéseivel; valamint a meglepetés elemével, ami váratlan tettekre és megnyilatkozásokra késztetik azt a szereplőt, akitől ez a legtávolabb áll. Ilyen az előzetesben bemutatott kismadár életre keltése, mely a csoda hatáselemeitől kísérve groteszkül lesz humoros, amikor a megmentő hős szó nélkül felfalja azt.

A film minőségén sokat ment, hogy a fő- és mellékszereplők megpróbálják hátukon elvinni az alkotást. Frost és Pegg oly természetesen játsszák a tudományos-fantasztikus álomvilágban élő geek-eket, hogy az az érzésünk támad, nem kell túl sok szakmai trükköt bevetniük a hitelesség érdekében. Karaktereik halvány érzelmessége, a köztük levő haveri szeretet, valamint a törtető ügynökök keménysége fogja össze a filmet az ellentéten alapuló vonzásnak köszönhetően. A megtért Vesta-szű – noha pár evolúciós kép felmutatása miatt bekövetkezett fordított pálfordulása több mint hihetetlen – újkeletű, állandó káromkodásai ellenére is rokonszenves, érthető jellem. A film valódi showmanje viszont a címbeli Paul: minden nem-földönkívülisége ellenére is a mű legerősebb láncszeme. Talán ha nem Seth Rogen mondta volna fel a szövegkönyvet irritáló, nemtörődöm arroganciájával, még azokra a poénjaira is emlékeznénk, amelyek gesztikulálás nélkül is élvezhetőek.

Mindent összevetve a Paul nem az alkotógárda legsikeresebb műve, de a halvány szerzői jegyek, gyenge műfai utalások és a kissé alpárira vett, de megnevettető viccek kellemes szórakozást nyújthatnak a nem csupán műfajbarbár nézőnek is. Ahogy protagonistáink kalandja sem az elvárásoknak megfelelően alakul, úgy a nagyérdemű is némi váratlan intergalaktikus élménnyel gazdagodhat, ha nem állít túl nagy elvárásokat a film elé.