Párizs napsütésben

A francia főváros hosszú évtizedek óta sok komoly és vidám mozidarab cselekményének színtere (több tucatra rúg csupán azon filmek száma, melyek címében a Párizs szó előfordul). Mi tagadás, a felvételeken közhelyessé koptatták már a Notre-Dame-ot, az Eiffel-tornyot, a Champs-Élysées-t, de hát a varázslatot nem lehet megunni. El lehet velük adni még üres történeteket, konfekcionált izgalmakat is. Párizs egyébként akkor ragyog igazán a képeken, amikor a hősökkel együtt fedezhetjük fel szépségeit. Ha szikrázik az utcáin a napfény, s a látvány nem pusztán dekoráció, hanem a mese élő-lélegző színtere. Hervé Palud rendező eddigi fél tucat munkájával nem tűnt ki. Párizs segítségével most megfogta az isten lábát. Persze a hatásos couleur locale (a helyi színezet) önmagában kevés lett volna az üdvösséghez, fel kellett kutatni hozzá valamilyen bombabiztos cselekménysémát, néhány jól működő vígjátéki szituációt és főképpen azt a tinédzsert, aki elviszi az egész produktumot a hátán. Aki keres, talál: összejött neki minden. Vállalkozása kártyáit egyébként így tárta fel: "Először arra gondoltam, hogy egy európairól csinálok filmet, aki elvetődik egy isten háta mögötti indián településre, oda, ahol az emberek kezdetleges körülmények között élnek, ahol minden érintetlen, szóval olyan, mintha megállt volna benne az idő. Már-már beleéltem magam a dologba, ám amikor visszafelé leszálltam a párizsi repülőtéren és a vadon után hirtelen egy zsúfolt nagyvárosban találtam magam, motoszkálni kezdett a fejemben a gondolat, mennyivel érdekesebb lenne ennek éppen a fordítottja. Vagyis: mit csinálna egy indián, ha véletlenül Párizsba keveredne. Hát így született meg az ötlet". Apropó, indián: még egy tarka virág a remekül fizető témák üde zöld rétjén. A rézbőrűek (félvérek, leszármazottak stb.) szeme sokáig nem állt jól a filmeken, mivel akadályozták a fehér ember boldogulását. Szegény páriák és vérszomjas tigrisek voltak. Mostanában a rendezők farkasokkal és a humanizmussal táncolnak. Az ellenséma jegyében új sablon kezd kikristályosodni: le a faji előítéletekkel, az indiánok a testvéreink. Az Egy indián Párizsban szerzői mesterien vegyítették össze a kurrens elemeket. Olyan srácot tettek meg főszereplőnek, aki a dzsungelből jött, hogy kedvére bolyonghasson a mai Párizsban. Az épkézláb alaphelyzetet viszonylag könnyű felöltöztetni. Ezúttal arról van szó, hogy egy vehemens tőzsdeügynök válása ügyében Venezuelába megy, ahol elhagyott feleségénél "felfedezi" a fiát (ez sem akármilyen motívum: bevált már néhány százszor). A gyereket magával viszi - a sötétségből a fénybe, hogy a konfliktus kissé terebélyesedjen. A vadon gyermeke téblábol a metropolisban (illetve dehogy téblábol: fölöttébb ügyesen beilleszkedik) - ez meg pompás komédiaforrás. Ráadásul a "mögöttes tartalom" kedvelői szintén kielégülhetnek. A kis Mimi Sikut civilizációs helycsinálásának folyamatába beleérezhetjük a két világ (kultúra, erkölcs) ellentétét. A fiú aranyos. A papa türelmes. A feleség megértő. Hogy gonoszok is felbukkanjanak, beiktattak a sztoriba - új recept szerint - néhány keletről érkezett maffiózót (ezúttal a lettek lettek a szörnyetegek). Funkciójuk mindössze annyi, hogy némi feszültséget tápláljanak a különben békésen csordogáló mesébe, melynek a végső kimenetelét kezdő multiplex-nézők is kitalálhatják. Az indián apja kirúgja a feleségjelöltet, s már nyúlhatunk is a zsebkendőnk után a családegyesítés várható örömére... Sok kommerszfilm azért bosszantja fel a szemlélőt, mert többnek akar mutatkozni a valóságos értékénél. Hervé Palud nem vádolható meg kóklerkedéssel. Szórakoztató filmjében nincsenek mélységek, ám ízlésficamok sem. Nem durváskodnak, és nem trágárkodnak benne. Tehetne egy sétát a rokonszenves indián a mi stúdióink környékén is.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu