Playboy páncél nélkül

A Bosszúállók óta a Marvel-univerzum első "egyszuperhősös" filmje Tony Stark kalandjainak sorát bővíti. A Vasember harmadik részében Starknak nem csak a világot és a nőt kell megmentenie, de a New Yorkban történt eseményeket is fel kell dolgoznia. Az amúgy izgalmas, humoros és látványos filmet ez a pszichológiai aspektus teszi igazán érdekessé...

Tony Stark: zseni, milliomos és playboy, legalábbis így jellemzi magát. Az amúgy magabiztos pénzeszsákot azonban rémálmok és pánikrohamok gyötrik, amióta rájött, nem csak mezei gonosztevőkkel, hanem akár istenekkel is szembe kell néznie – és ehhez talán még Vasemberként is kevés. Éppen ezért beleveti magát a különböző prototípusok megtervezésébe, s talán még hosszú hónapokig műhelyében dolgozna, ha egy rejtélyes terrorista, a Mandarin (Ben Kingsley) nem fenyegetné meg az amerikai elnököt. Stark a Mandarin nyomába ered, ezzel nem csak saját, hanem szerelme, Pepper (Gwyneth Paltrow) életét is veszélyeztetve.

iron-man-3-bloodyMíg a Vasember első része érezhetően a sorozat felvezetése volt, a második pedig annyira erőteljesen a Bosszúállóké, hogy hosszúra és felejthetőre sikerült, a harmadik már önmagában is megállja a helyét, noha a szuperhősöket egyesítő film történéseinek következményeit dolgozza fel. Izgalmas, pörögnek az események, a különböző szálak éppen megfelelő időben váltják egymást ahhoz, hogy ne laposodjon el a sztori (a második résszel ellentétben), jól adagolva a szórakoztató részeket, az információkat és az összecsapásokat. Manapság már alap, hogy egy (szuperhősös) akciófilm kellőképpen látványos legyen, ez a Vasember 3-nál sem marad el, nem hiába adják 3D-ben is a filmet. Emellett pedig humoros is: Stark és Jarvis (eredeti hangjon Paul Bettany), illetve Stark és Rhodes (Don Cheadle) párbeszédei megint vidám perceket okoznak a rajongóknak, akárcsak Vasember technológiai fejlesztéseinek komikus próbálgatásai.

A szórakoztatás érdekében néhány jól működő klisét is behoztak a filmbe, mint például az izgága, segítőkész kisfiút (Ty Simpkins), vagy a sztárnak készülő ficsúr archetipikus karakterét.A Vasember harmadik része azonban nem azért igazán érdekes, mert látványos, izgalmas és humoros vagy azért, mert jól operál a műfaj megszokott sablonjaival, hanem mert az arrogáns Starkot ebben a filmben ismerhetjük meg leginkább az emberi oldaláról. Persze nem ezen van a legnagyobb hangsúly, de azért elég nagy szerepet kap Stark szorongása ahhoz, hogy igazán érdekessé tegye az akciófilmet, Robert Downey Jr. pedig kihozza az alakításával azt a maximumot, amit egy szuperhősös filmből karakterdráma szempontjából lehet.

Az aggályok, az ezek ellen kialakított, ám hatástalan (ez esetben szószerinti) páncél, az álmatlan éjszakák és a pánikrohamok kellőképpen hatásosra sikerültek, és a Vasember harmadik részéből végre az is kiderül, mi lenne Tony Starkból a páncélja nélkül. Szerencsére nem csak zseni, milliomos és playboy.

Szerintem: 9/10.
IMDb: 8,6.