Plüssmackóban a brummogás

Egy, két há', és már be is ütött az esedékes filmes uborkaszezon, és a helyzeten csak egy obszcén plüssmaci, egy horvát sziget és egy perzsa fuvaros javíthat, no meg a rossz idő.

Ted 2 (2015. július 16.)

Talán merészség kijelenteni, hogy mindent megeszünk, amit Seth MacFarlane elénk tesz - mert a Hogyan rohanj a veszTEDbe csak gyenge közepes lett -, de az állítás valóságértéke igen magas. A Family Guy ötletgazdája és elsődleges hangja ugyanis egy zseni, és az életre keltett plüssmackó története is elképesztően szórakoztató lett, elsősorban azért, mert senki sem fogta magát vissza benne, és a magát romantikus vígjátéknak álcázó Tedben mindenkit, aki megérdemelte, elküldhettek melegebb égtájakra. A folytatás garantált volt, ez így működik, de nem haltunk volna bele, ha mégsem, és a sztori szerint hősünk jogi csatába indul, hogy személyként ismerje el az állam, hogy aztán kedvesével örökbe fogadhassanak egy kisbabát. Tednek ugyanis nincs kukija, hiszen a Hasbro kisgyerekeknek gyártotta annak idején, de Mark Wahlberg gyerekkori kívánsága életre keltette. De most is garantáltan hoz mindent, ami kilóg a politikai korrektség kategóriájából, bár Mila Kunis nem tér vissza.

Taxi Teherán (2015. július 16.)

Az iráni alkotások már évtizedek óta a művészfilmek Ferrarijainak számítanak, amelyek minden rangos nemzetközi fesztiválon besöprik a legfontosabb díjakat, és ebben a suta hasonlatban az is benne van, hogy értékük önmagukon messze túlmutat. A filmszakma és a közönség ugyanis a minőségen túl az iráni rendezők bátorságát és kreativitását díjazza, hiszen arrafelé kicsit más szabályok vonatkoznak az élet minden területére. Jafar Panahit, az egyik legismertebb kortárs iráni rendezőt filmjei rendszerellenes hangvétele miatt hazájában hosszú évekre eltiltották a filmkészítéstől, és mivel nem rendezhet, taxit vezet. Csakhogy az autóba kamerákat szereltek, amelyeket felvesznek mindent, akik leintik Panahi taxiját, és megismerhetjük Teherán egy egészen más arcát, mint amit a híradóból ismerhetünk.A film az idei Berlinálén elnyerte a rangos Arany Medve-díjat.

Szerelemsziget (2015. július 16.)

Ha kell jó reklám a horvát tengerpartnak, akkor ez az. Az Adrián fekvő gyönyörű kis sziget, a Galešnjak különleges, szív alakú formájáról ismert, és olyan szép, hogy az már giccs. Itt vakációzik a bosnyák macsó, Grebo és terhes francia felesége, ám az idilli üdülés hamarosan bonyodalmakat szül, amikor egy este a pár találkozik a csábító Florával, és a nappal búvároktató, esténként előadóművész lány azonnal elcsavarja Grebo fejét. Csakhogy a feleségének is közös múltja van a vonzó nővel, amiről férje mit sem sejt. A bosnyák Jasmila Žbanić jóval komolyabb munkái - Szerelmem, Szarajevó, Úton - után egy könnyedebb darabbal állt elő, amelynek legfőbb vonzereje a gyönyörű szigeten kívül a szintén mutatós francia-görög színésznő, Ariane Labed, és az elnyűhetetlen Franco Nero is feltűnik.