Posztapokalipszis most

Joggal gondolhatnánk, hogy világvége filmben nekünk sok újat nem lehet mutatni. Több univerzum pusztulásához elegendő kataklizma söpört már végig a Föld filmvásznain. Láttunk maroknyi túlélőt harcolni az elemekkel, egymással, esetleg számítógépes programokkal. Tudjuk, hogy a rendező által kiválasztottak miként próbálnak szemétből, kacatokból, az elpusztult kultúra darabjaiból egy másik, élhető világot barkácsolni maguknak.

De A múlt nélküli ember az első film, amely atomfelhő és gyilkos robotok mellőzésével teszi fel a kérdést: szerveződhet-e új társadalom civilizációnk romjain? Mi kell az emberi értékek fennmaradásához?

Kaurismäki poszt-apokaliptik történetéhez még a ismert jelent sem kell elhagynunk. Főszereplőjének világa napjaink Helsinkijében omlik össze: a vasútállomással szemközti parkban félholtra verik, és mire feleszmél, pénzén, iratain, bőröndjén túl az emlékei is hiányoznak. Múltja úgy egészében törlődött.

A rendező viszont ahelyett, hogy az amnéziás filmek sémái szerint, emlékei felkutatására küldené el hősét, folytatja vele az életet. A múlt nélküli ember (MNE) pedig, teljességében a jelenben állva, az ösztönök egyértelműségével megkezdi újraépíteni világát. Éppen úgy, ahogy a globális katasztrófák túlélői is tenni szokták.

MNE megpróbál visszatérni a társadalomba, de igyekezete név, szülhely, szemszám hiányában olyan hiábavaló, mintha az a valóság is csupán az elmúlt idők emléke lenne. MNE végül ott rendezkedik be, ahol lehetséges: a társadalom peremén, az üres konténerekben lakó, munka nélkül tengődő számkivetettek közt.

Nyomorúságos alakokat felvonultató szociodráma helyett azonban szerethető, emberi közösség rajzolódik ki az éles, északi napfénnyel és hosszú árnyékokkal fotózott képeken. MNE csupán belső erejére és egyszeri gesztusaira támaszkodva új életet teremt magának. A civilizáció kiselejtezett kacatjaiból - eldobott eszközökből, használt ruhákból és a modern társadalomból kihullott emberekből - reciklált valósága pedig élhetőbbnek, értelmesebbnek tűnik, mint az, amelyiket kiverték a fejéből.
És amelyik már nem is tűnik vonzónak.

MNE új közegéből nézve a globalizált, vállalkozásbarát, piacközpontú villág inkább groteszk és emberellenes, végső soron irracionális hatást kelt. Kaurismaki posztapokaliptikus víziójában nem a harc, a biznisz, hanem a közvetlenség, gyakorlatiasság és a humánum segítik a túlélést.

A múlt nélküli ember azonban sokkal több mint naiv társadalomkritika. A lebegő, meseszerű történetvezetés átlényegíti a filmet, elveszi az éleket: a nézőt érzelmileg állítja a maga oldalára. A komótos tempó, amely kiemeli a párbeszédek és gesztusok sutaságát, egyúttal teret ad a színészeknek, hogy érzelmekkel és áttetsző humorral töltsék meg a kommunikáció kiüresedett formáit.

Zavarba ejtő mozival van dolgunk. A történet sokféleképpen magyarázható, még az olyan momentumok nélkül is, mint hogy a főhőst a film elején orvosilag halottnak nyilvánítják, vagy hogy később egy utcai plakáton, mint körözött bankrablót hirdetik.

De egyetlen dologban minden értelmezés megegyezik: Kaurismäki primer szentmentalitást és más közhelyeket nélkülöző, meleg, emberi filmet forgatott. Talán az érzelmeket elfedő finom humor, talán a történet felett lebegő irónia, vagy a finnül előadott rock and roll számok tették, de a film után mintha kevésbé lett volna halálos a több napja tartó szürkeség.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu