Poszttraumatikus stressz szindróma

Különös dolog, amikor egy egész filmet egyetlen színész vállára aggatnak fel, mint most a törékeny Jessica Chastainére, mert kerek történet nélkül iszonyat nehéz átélni a különben remekül átadott érzelmeket is. Igaz, lesz ebből egy másik, férfias verzió is.

Eleanor Rigby

Az Eleanor Rigby természetesen egy Beatles dal címe, amely az együttes 1966-os, Revolver című lemezén jelent meg, szokás szerint a Lennon–McCartney páros jegyzi, bár állítólag főleg McCartney írta, alapvetően a magányról szól, és elég szomorú szám. Eleanor Rigby viszont egy Ned Benson nevű elsőfilmes amerikai rendező hősnője három filmben is, amelyből most csak eggyel foglalkozunk. Az Egy szerelem története: A nő mellett készült egy férfi verzió, amelyet hamarosan nálunk is bemutatnak, illetve a producerek kérésére a rendező a két külön perspektívából készült történetet egy filmbe is összevágta, hátha valakit az is érdekel, vetítették is a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard versenyprogramjában. Eleanor Rigby itt egy szép, vörös hajú fiatal nő, aki egy tragédiával a háta mögött próbálja meg kitalálni, mit kezdjen az életével.

Egy hatás alatt álló nő

A film szépen és erősen kezd. A biciklijét toló Eleanort (Jessica Chastain) látjuk hátulról a Manhatten Bridge-en, amint egyszer csak a hír korlátjának támasztja a kerékpárt, majd meggyorsítja lépteit – tudjuk, hogy a vízbe fogja magát vetni. A lányt azonban kimentik, és innen indul minden, noha a történet nem itt kezdődött. Ned Benson okosan a közepén kezd mindent, csak keveset árul el, és ritkán segít a múlt visszafejtésében, inkább hősnőjével foglalkozik. Eleanor az öngyilkossági kísérlet után szüleihez költözik, majd pszichiáter apja tanácsára egyetemi órákra kezd járni, és egy idő után az is kiderül, hogy van egy férje (James McAvoy), aki megpróbál újra kapcsolatba lépni vele. Eleanor Rigby – igen, a szülei szerették a Beatles-t – magányos, szenved, és próbál kiutat találni helyzetéből, de ezt csak egy ideig izgalmas nézni. Elég rövid ideig. Közben várjuk, hogy valamelyik megkezdett történetszálból legyen valami, például Eleanor barátságából az egyik professzorával, egy szarkasztikus fekete asszonysággal (Viola Davies), vagy történik valami fiát egyedül nevelő nővérével, szülei házasságával, vagy valami.

A főhősnő

Ha a történetre nehéz is figyelni, Jessica Chastainben van valami lebilincselő, és ez több szempontból is az ő filmje. Egyrészt, mert remek színésznő, aki kevéssé sikerült filmeket is el tud vinni a hátán, másrészt, mert van benne valami megkapó érzékenység. Harmadrészt, mert az akkor még teljesen ismeretlen színésznő 2003-ben találkozott a még csak kisfilmeket rendező Ned Bensonnal, aki megmutatta neki készülő filmje forgatókönyvét, amely a férj szempontjából mutatta be egy széthulló házasság történetét. Chastainnek tetszett a sztori, de hiányolta a feleség nézőpontját, mire, mintegy ajándékként Benson megírta azt is, és ezért vagy másért, de ők ketten összejöttek. Aztán Jessica Chastain befutott, de nagyon, például a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajszával, és co-producerként segített a film megvalósításában, ám ironikus módon közben el is váltak útjaik, így ő és a rendező a saját életüket, csalódásaikat is nyilván beleszőtték mindabba, ami a vásznon látható. Mindezt azért is ecseteltem hosszasan, mert a filmről nehéz mit mondani. Tisztességes, valódi érzelmeket boncolgató darab, ami valahogy nem tart sehová, és ezért ezeket az érzelmeket sem tudjuk átélni, pedig ez szükséges volna, mert különben csak zavarba ejtő, amit látunk. Sokat mond minderről az a tény, hogy az főhősnő apját játszó, alig néhány rövid jelenetet kapó William Hurt alakítása messze a legemlékezetesebb mozzanata a filmnek

Kinek ajánljuk? 
- Beatles rajongóknak.
- Akik odavannak Jessica Chastainért.
- Frissen elváltaknak.

Kinek nem?
- Rolling Stones rajongóknak.
- Friss házasoknak.
- Régen elváltaknak.

6/10