PRINCE OF PERSIA - THE SANDS OF TIME

zene: Harry Gregson-Williams
vezényel: Harry Gregson-Williams
kiadás éve: 2010
kiadó: Walt Disney Records
játékidő: 66:17

Miután úgy tűnt, hogy "A Karib-tenger kalózai" a harmadik résszel véget ért, és ezzel a Disney és Jerry Bruckheimer egyik pénzcsapja elapadt, egy új, látványos kalandfilmszéria alapjainak lerakásába kezdett a stúdió és a producer. A karibi térségből, a tengerek birodalmából egy teljesen más világba kívánták elkalauzolni a nézőket. Ehhez tökéletes alapanyagnak ítélték meg az egyik legismertebb számítógépes játékot, a "Prince of Persiá"-t, melyből "A Karib-tenger kalózai"-hoz hasonló módszerekkel faragtattak forgatókönyvet. Az Ázsia mélyére, a kietlen homok- és kősivatagok közé, a perzsa birodalom elképzelt varázslatos világába kalauzoló történet egy, a köznép soraiból herceggé előlépő fiúról, Dastanról (Jake Gyllenhaal) szól.

A fiatal herceg és idősebb testvérei egy szent várost ostromolnak meg sikeresen. Foglyul ejtik a város uralkodónőjét, Tamina hercegnőt (Gemma Arterton), akit a legidősebb testvér szemel ki sokadik feleségének. Dastan pedig egy különleges tőrt zsákmányol a harcok során, azonban a szépséges hercegnőn az ő szeme is megakad. Visszatérve apjukhoz, Dastan egy meglepetéssel kedveskedik neki, azonban az ajándékba adott palást mérgező, így a király meghal, a legifjabb herceg pedig gyilkosnak kikiáltva elmenekül a városból. Menekülése közben magával ragadja Taminát is, akivel kalandjaik során egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek. A lány közben felvilágosítja, hogy a zsákmányolt tőr és a benne rejlő homok az, amiért apjának meg kellett halnia, mivel a fegyver képes az idő visszaforgatására. Dastan ezzel könnyen be tudná bizonyítani, hogy apja haláláért nem ő felelős, csakhogy a valódi gyilkos is ismeri a különleges homok hatalmát, így mindenáron meg akarja akadályozni, hogy a herceg elérje célját.

A film korántsem lett anyagi siker. A hatalmas, kétszáz milliós költségvetésének a felét sem tudta visszatermelni az USA-ban, ami azért elég nagy meglepetés volt, hiszen minőségében nem sokban különbözik a már említett kalózos mozitól. A legfeltűnőbb hiányossága természetesen nem más, mint az az erős karakter, amit Jack Sparow-ként Johnny Depp képviselt. Az se segítette a film sikerét, hogy számítógépes játék adaptációjáról volt szó, hiszen ezen a téren, a "Tomb Raider" első részén kívül, egyetlen mozi sem volt képes blockbusteri státuszt kivívni magának. Így utólag beláthatjuk, hogy az az ötlet, amit a karibi kalózos mozi esetében alkalmaztak, vagyis hogy az első részt a folytatások reményében egy alcímmel is ellátták, a "Perzsia hercegé"-nél felesleges volt.

Nemigen emlékszem olyan Bruckheimer-mozira, aminek a komponistája ne Hans Zimmer vagy valamelyik tanítványa lett volna. Jelen esetben a német komponista egyik legmesszebbre eljutott pártfogoltja, Harry Gregson-Williams lett szerződtetve, akinek elmúlt évekbeli teljesítménye elég komoly kilengéseket mutat. Ezen zenéjében több témát is felvonultat, és ezeknek számos variációját is elénk tárja. Mivel egyaránt otthonosan mozog az elektronikus zenei vonalon és a nagyzenekar esetében is, ezért a motívumok minőségi variálása terén elég jelentős eszköztára van, amit most maximálisan ki is használt. A témák és a hangzás egy része ismerős lehet más score-okból, de azt gondolom, ez nem meglepő annak, aki figyelte az elmúlt években a Remote Control stúdióból elszármazott komponisták munkáit. Ebben a műben is elég sok minden feltűnik a Hans Zimmer által felépített "filmzenei vállalkozás" elmúlt öt-tíz évének produktumai közül, azonban ha ezen túllépünk, akkor elég élvezetes perceket kapunk tőle. Ennek az oka pedig az, hogy ebben az esetben egy olyan szerző formálta ezeket a jól ismert stílusjegyeket, aki képes arra is, hogy a szinte unalomig ismételt elemeket finom, apró megoldásokkal színessé, élvezetessé tegye, bár sajnos arra is képes, hogy ezekből kifejezetten irritáló zenét dobjon össze. De mivel szerencsére jelen esetben nem az utóbbi variáció valósult meg, így rossz szavunk a szerzőre e műve okán nem lehet.

Gregson-Williams a "Mennyei királyság", illetve a "Szindbád - A hét tenger legendája" esetében már bebizonyította, hogy nagyon kreatív tud lenni az arabos hangzású zenék terén, ezt a képességét pedig jelen alkotásában tökéletesen meg is mutatta. Mindezt rögtön az első tétel ("The Prince of Persia") is egyértelműen igazolja. Az ebben felsejlő egyik főtéma, és a hangszerelés keleties hangzása a film alatt beszippantja az embert Perzsia hercegének varázslatos világába. Ezen téma többször is feltűnik még, erre épül például a "Tamina Unveiled" vagy a "Destiny", de egyéb tételekbe is beleszőtte a szerző hosszabb-rövidebb formában. A másik főbb téma a második trackben ("Raid on Alamut") tűnik fel először, igaz, a szerző ezt korántsem használja már olyan gyakran, noha karakteresebb és frissebb, mint a vezérmotívum. Ez, vagyis az Alamut városának ostromlását aláfestő tétel eléggé összetett, és szerencsére kellően hosszú is, így jól ki tud teljesedni, ezért az album egyik legjobbjának tekinthető. Témája feltűnik például a "No Ordinary Dagger"-ben, ahol szépen kiteljesedve hallható.

Ugyan melléktémák hadát is felvonultatja Gregson-Williams, de ezek egyikére se lehet ráfogni, hogy maradandó lenne, sőt a két főtéma esetében is kissé rezeg a léc, hiszen hallottuk már ezeket közel ilyen formában más muzsikákban is. Ha igazán eredeti tételeket kellene megnevezni, akkor a tempós "Ostrich Race", a "Trusting Nizam", vagy a szintén ütemes "Running from Sheikh Amar" lenne említhető. A szerző sajnos mára az elektronikus torzításokat már nem tudja elhagyni egyik művéből sem, így ezen score-ban is hallhatunk ilyeneket. Többségében nem zavaróak, de a "Visions of Death" és a "So, You're Going to Help Me?" esetében már felmerül a kérdés, hogy illenek-e ezek egy közel-keleti hangulatú zenébe. A stáblista alatt egy lassú Alanis Morissette-dalt hallhatunk, mely az albumra is rákerült.

Rendkívül változékony megítélése van ennek a műnek nálam. Ugyanis néha annyira jó és eredeti megoldásokat alkalmazott a szerző, amit muszáj elismerni, ugyanakkor ezen emlékezetes perceket több esetben is teljesen középszerű, unalomig ismételt elemek kötik össze, ezeket pedig nem lehet nem figyelembe venni a végső értékelés alkalmával. Így hiába élvezem Gregson-Williams ezen művét, több dolog miatt sem tudom tiszta szívvel és fejjel azt képviselni, hogy ez a zene annyit érne, mint amennyire élvezetes. A szerző azt azonban mindenképpen elérte, hogy bebiztosította a helyét az általa képviselt stíluson belül, illetve pozitív életjelet adott magáról, pontosabban arról, hogy a csörgő-zörgő elektronikát még képes valamelyest mellőzni, illetve visszafogni. Azonban ha Ramin Djawadi összekapja magát, nagyjából hasonlóra képes, és ez a tőle jóval tapasztaltabb Gregson-Williamsnek egy intő jel kell, hogy legyen.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu