Rablópandúr

E film szerencsére nem a fingós-büfögős vígjátékok kategóriájába tartozik. További jó pont az is, hogy a főszereplő Martin Lawrence egyszer sem próbálja meg a feje tetejére rántani szemöldökét, és arra sincsen szüksége, hogy a bal fülcimpája föl-le mozogjon a viccesebb hatás kedvéért. Ugyanis ebben a filmben a komikumot a helyzet adja.

Persze a sztori nem túl eredeti, hiszen ilyen talán nincs is Hollywoodban. Miről másról lenne szó, mint bűnözőkről és rendőrökről, no meg a nagy fogásról. Ez jelen esetben egy tizenhétmilliós gyémánt, amit Logan kasszafúró menekülés közben egy épülő ház szellőzőrendszerében rejt el. Börtönévei után szaladna a zsákmányért, csakhogy az amerikai építőipar jól teljesít, és az épületbe sem olyan könnyű bejutni. Mert az nem más, mint a kerületi rendőrőrs. Kábé kétszer akkora, mint a Teve utcai palota. Logan hamis rendőrigazolványt szerez, és rajta kívül álló okok miatt hamarosan a vagyonvédelmi osztály nyomozójaként dolgozik. A legjobb pandúrok egyike lesz, aztán lebukik, de - csodák csodája - a gyémánt végül is az övé marad. Nem túl erkölcsös vég ez, ezért ellensúlyképpen Logan egy nemzetközi kábítószercsempész-banda vezérét kapja el, majd a záróképen Mexikóból integet át az őt felismerő kollégáinak.

Alapvetően semmi baj nem lenne ezzel a filmmel, hiszen egyáltalán nem akar több lenni, mint ami, de azért mégis. Nem maradt ki például az akciófilmekben szokásos film végi üldözéses tíz perc. Nem maradt ki a dohányzásellenes kampány. És profi munka ide vagy oda, aki nem nézi meg, az sem marad ki semmiből.