Rádöbbentünk, hogy létezik örökkévalóság - Andrzej Stasiuk: Át a folyón

Andrzej Stasiuk most megjelent, Át a folyón című novelláskötete ebben a formában még sehol máshol nem látott napvilágot, a Magvető Kiadó és a fordító, Körner Gábor ötletének köszönhetően egy teljesen új könyvet tarthat kezében a magyar olvasó.

[img id=484173 instance=1 align=left img]A kötet persze csak formailag hoz újdonságot, mivel három lengyelül megjelent novellagyűjteményt foglal magában, melyek ráadásul egy igen hosszú, tizenhat éves időszakot ölelnek át. 

Az első, a magyar címet is adó Át a folyón 1996-ban jelent meg, a középső, a Tél, 2001-es, végül az utolsó, a mindössze négy novellát számláló Grochów igen csak friss, 2012-es. Ez a tizenhat év természetesen érezhető is a könyvön – mind tematikailag, mind írástechnikailag -, bár a három kötet ennek ellenére mégis kerek egésszé áll össze.

Az Át a folyón narrátora-főhőse még „gyermeki", ifjúkori problémákkal, helyzetekkel néz szembe, mindenáron lázadni akar, a felmenők ellen (Templomlátogatás), a szabályok ellen (Könyvtárlátogatás), az élet ellen (Süti). 

Emellett fontos momentum a testiség kérdése, mely megint csak az életkori sajátosságokból fakad, különös, helyenként már-már túlexponált szerepet kapnak a testi funkciók (Nadia, Utazás, Zula Egipt). 

A néhány évvel későbbi Télben egyre inkább előtérbe kerül az örökkévalóság és a múlandóság problematikája, ellentéte. Itt már tudatosul, hogy nem él az ember örökké, sőt az anyag – legyen az bármiféle – is bomlásnak indul – a kérdés az, hogy, feltámad-e az emberrel együtt, már ha egyáltalán van feltámadás (Tél). 

Ennek megfelelően a lázadást felváltja egyfajta nyugodt szemlélődés (Paweł), a testiség részletes leírása helyett sokkal fontosabbá válik a gondolati sík (Grzesiek). Ezen az úton továbbhaladva, a Grochówban már a konkrét halállal találjuk szemben magunkat, amely a szerző személyes tapasztalatán alapul, így aztán már nem is egy elvont, megfoghatatlan irodalmi fogalom, hanem nagyon is valós. 

Kezdődik az Isten helyett ludvércekben hívő nagymama halálával (Nagyanyám és a lucvércek), és kulminálódik a gyermekkori barát elvesztésében, amely az utolsó és egyben a legkeményebb, legnaturalistább novellája a könyvnek (Grochów). Az is érdekes, hogy a varsói ifjúkor után a Grochówban ismét visszatér Varsóba, kicsit mintha számvetés is lenne ez a visszatérés, sőt, ha akarjuk, egyfajta fejlődésregényként is tekinthetünk a műre, mely a három, különböző időpontokban íródott novelláskötetből állt össze.

Ez a felnövés, érés, vagy fejlődés a stílusban is megnyilvánul. A Stasiukra oly' jellemző aprólékosság mindvégig jelen van, szinte megelevenednek az ember szeme előtt a tájak, a képek, az emberek, a színek, érezni lehet a sör ízét vagy a virágok illatát. 

A keserűség, vagy a mélabú is mindig jellemző volt az írásaira, azonban ezt a három kötetet egymás mellé téve nagyon jól látható, hogy az idő múlásával ez is egyre mélyül, sőt az utolsó novellákban már önreflexió is társul mellé. A novellák egytől egyig egyes vagy többes szám első személyben íródtak, de ez nem újdonság, Stasiuk mindig is szeretett önmagáról mintázott hősökkel, narrátorokkal operálni, és ezt soha nem is titkolta.

A lengyel szerző munkáiban mindig is keveredett a fikció, az esszé és a riport, ám most, hogy a magyar kiadásban egymás mellé került ez a három, időben egymástól elég távoli kötet, jól látható, hogy míg kezdetben a fikciónak volt a legfontosabb szerepe, mostanra ez fokozatosan háttérbe szorult. 

Eleinte felváltották az esszéisztikusabb írások, majd fokozatosan a tényirodalom irányába tolódott-tolódik, amely napjaink Lengyelországának legnépszerűbb műfaja, és amelynek Stasiuk kiadója a zászlóshajója.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu