Rémes rajzfilmek – Hotel Transylvania, Szörny Rt.

Szörnyek a moziban! – csakhogy a Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó rémes teremtményei nem azért érkeztek, hogy ijesztgessenek, hanem a gyerekek szórakoztatására, ahogy azt rengeteg pompás rajzfilm teszi szellemekkel, élőhalottakkal és mindenféle más szörnyeteggel. Lássuk csak!

Szörny Rt. (2001)
Ez volt a Pixar stúdió egyik legnagyobb sikere, és nem véletlenül: a nagy gyárban szorgos munkásként dolgozó, rémült kisgyerekek sikolyait betermelő szörnyek ötlete, aki tulajdonképpen rettegnek a gyerekektől önmagában is zseniális, a megvalósítás pedig pazar. Sully, a lila színű óriás szőrmók az egyik legsikeresebb alkalmazott a cégnél, ő a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat, s ezzel a világának energiát gyűjtsön, ám minden burul, amikor a nyakukba szakad egy Boo nevű kislány, aki a szörnyek világába téved. A Szörny Rt. büszkélkedhet a világ első ajtós üldözésével, és Szörny egyetem címmel később készült hozzá egy előzményfilm is, én pedig máig féltve őrzöm a csorba Szörny Rt. bögrémet

A halott menyasszony (2005)
Bár Tim Burton munkásságából elővehettük volna a kultikusnak számító Karácsonyi lidércnyomást vagy a jóval frissebb Frankenweenie - Ebcsont beforrt is, mi érzelmi okokból A halott menyasszonyt választjuk. A valamikor a Viktoriánus korban járunk egy kitalált európai városkában, ahol két család a gyermekeik esküvőjére készül. Mindenki boldog, a két házasulandó fiatalt kivéve. Victor és Victoria az esküvő előestéjén találkoznak először. A romantikus lelkületű fiú azonban az erdőben bolyongva akaratán kívül eljegyzi magát a Halott Menyasszonnyal, akinek szíve régóta megszűnt dobogni, ám szüntelenül keresi az igaz szerelmet és a társat, aki megosztja vele örök nyugodalmát. Lesz is nagy haddelhadd a föl alatt, és egy ponton úgy tűnik, hogy hősünk hajlana a földöntúli frigyre. A mókához sokat tesz hozzá a remek magyar fordítás is – a plakáton például ez áll: Ha hullajó a lagzi, tetemes a jókedv!

Wallace & Gromit: Az elvetemült veteménylény (2005)
Íme a film, amely annak idején elhappolta Tim Burton és A halott menyasszony elől a legjobb animációs filmnek járó Oscart! Wallace és Gromit, a hóbortos angol vidéki feltaláló és hű négylábú segédje ekkor már ismert figurák voltak: Nick Park és az Aardman Animációs stúdió egy sikeres rövidfilm sorozatban, most pedig egész estés filmben bizonyíthatják, hogy milyen galibába keverhetik őket saját találmányaik. Történik ugyanis, hogy közeleg a szokásos éves Zöldségóriás Verseny, hőseink pedig azzal keresnek némi mellékest, hogy humánus módon tartják távol a kerteket megdézsmáló nyúlhadat. Ám hirtelen egy hatalmas, rejtélyes, zöldségdúló "fenevad" kezd garázdálkodni a környéken, és innentől egy vérbeli horrorparódiát láthatunk, a műfaj minden klasszikus ijesztgető elemével, és egy vérszomjas gróf személyében még igazi gonosztevő is akad.

Coraline és a titkos ajtó (2009)

A tizenkét éves Coraline vidékre költözik a családjával. Miközben a szülei egy kertészkatalógus készítésével vannak elfoglalva, a kislány nehezen találja helyét az új környezetben. Egyik nap azonban különös felfedezést tesz, rábukkan egy titkos ajtóra, amely mögött a saját életének egy másik változatába csöppen. Ezt az életét azonban sokkal jobbnak, érdekesebbnek találja. Csak egy dolog furcsa, mindenkinek gombszeme van. A nagyszerű kaland egyre veszélyesebbé válik, amikor a "másik" szülei ott akarják tartani örökre. A Coraline pont azzal képes igazán paráztatni - de még a bőven elviselhető, gyerekkompatibilis módon -, hogy a normálist fordítja ki ijesztővé és minden bátorságára szüksége van, hogy kiszabaduljon ebből a világból, és pontosan abból a vágyunkból építi fel félelmetes oldalát, hogy megszabaduljunk kötöttségeinktől.

 


Doboztrollok (2014)
A Laika Entertainment stúdió korábban már a Coraline-nel és a ParaNormannal is bizonyította, hogy bár nem olyan nagy játékosok a piacon, mint mondjuk a Pixar, remek ötletekkel, sok szívvel és rengeteg munkával mégis képesek fantasztikus dolgokra – az általuk (is) művelt ún. stop motion animáció ugyanis elképesztően aprólékos munkát igényel. Így készült a Doboztrollok is, egy komikus mese, amely Sajthidán játszódik, a puccos Viktória korabeli városban. A bájos, macskaköves utcácskák alatt laknak a Doboztrollok, ezek az undok szörnyek, akik éjszaka előmásznak a csatornákból, és ellopják a városlakók gyerekeit és sajtját. Legalább is így tartja a legenda, de a valóságban a Doboztrollok különc csodabogarak földalatti barlangokban élő közössége, akik újrahasznosított kartondobozokat hordanak úgy, ahogy a teknős a páncélját. Köztük nevelkedett Eggs, az árva fiú, és amikor a Doboztrollokat célba veszi egy gonosz féregirtó, Archibald Snatcher, a kisfiúra vár a feladat, hogy megvédje őket.

9 (2009)
A nem túl távoli jövőben a Nagy Gép segítségével a világ robotjai felülkerekedtek az emberiségen, és megtizedelték a humanoidokat. Miközben világunk darabokra hullott, misszió indult a civilizáció megmentésére egy kis csoportnyi rongybabaszerű teremtmény vezetésével, akikbe az emberiség utolsó napjaiban egy tudós szikrányi életet lehelt. Ők túlélték az apokalipszist. A kis törzs tagjai csak számokon szólítják egymást, az 1-es egy háborús veterán, 2-es egy feltaláló, 3-as és 4-es a gesztusnyelven kommunikáló iskolás ikerpár, 5-ös mérnök, 6-os művész, 7-es bátor harcos, 8-as izomagy, a 9-es pedig vezetői képességgel megáldott lény, aki tudja, egyesíteni kell erőiket, ha fel akarják venni a harcot a legkegyetlenebb gépiesített fenevaddal. A hazai mozik műsoráról túl hamar lekerülő 9 egyszerre véres disztópia és nagyon szerethető gyerekfilm, és a tény, hogy mindkét szinten jól működik, egyfajta (stílus)bravúr!