Road movie a hátsó ülésről

PORT.hu

2000-ben román filmrendezőnek lenni nem volt könnyű, hiszen évente csupán 3-4 mozifilm készült az országban, az is nehéz körülmények között. Így ritkán jutott munkához a fiatal rendező gárda is, pedig a bukaresti főiskolán évente kb. tíz tehetséges fiatal végez, s a bukarestin kívül is van néhány főiskola és magánegyetem az országban. Cristi Emilian Puiu viszont Genfben tanulta a mesterséget. Festő szakosként kezdte, ezután váltott filmre. Magyarországon a 2002-es román filmhéten mutatták be első mozifilmjét, a "Zseton és beton"-t ("Marfa si banii", 2001). Az alacsony költségvetésű, minimalista film - mely az elmúlt évek legsikeresebb román mozijainak egyike - új, független és merész irányt mutat egy nemzeti filmgyártás számára, melyet félévszázadon át a cenzúra, az elmúlt években pedig a konvenció uralt.

Bemutatták Cannes-ban, Cottbus-ban a zsűri különdíját kapta, Thessalonikiben pedig elnyerte a legjobb férfi alakítás és a kritikusok díját is. A jelentős külföldi elismerés ellenére Romániában keveset lehetett hallani róla. A rendező véleménye szerint belföldön a filmet nem terjesztették megfelelően, így nem láthatták azok, akiknek és akikről készült, fesztivál-egzotikum lett belőle.

A "Zseton és beton" egy meglepően egyszerű film. Egy konstancai srác egy reggel arra ébred egy szülőkkel és sörösrekeszekkel tömött, üzlethelységgé alakított apró lakásban, hogy a helyi nagymenő (gengszter vagy vállalkozó, egyre megy) az ágya szélén ül és mosolyog. Felajánlja neki élete nagy lehetőségét, egy halom pénzt egy csomag Bukarestbe juttatásáért cserébe. Persze, jó - mondja a méla srác, aztán miután megegyeztek, fekszik vissza aludni. A nagymenő még visszaszól: most. A fiú nagy nehezen elindul, s persze a tiltás ellenére magával viszi barátját és annak barátnőjét is. Az úton azonban követőkre, majd üldözőkre akadnak s hamarosan kiderül, nem akármit szállítanak...

A narratív szerkezet (akárcsak Spielberg "Párbaj"-a) autós üldözéses thrilleren alapul. Ha akarom thriller, ha akarom road movie, ha akarom mindezek paródiája, hiszen három antihőse a legizgalmasabb pillanatok többségét elbénázza vagy a hétköznapokba bebetonozott egyéb eljárásokkal dolgozza fel. Mikor egy valamire való thriller áldozata dülledt szemekkel menekülne s minden pillanatban hátában érezné ismeretlen szándékú üldözője bűzös leheletét, ezek elugranak a diszkontba bevásárolni, fagyiznak vagy alszanak egyet a hátsó ülésen. Persze ez nem jelenti azt, hogy a film ettől még nem izgalmas. Épp ezektől a hétköznapi esetlegességektől válik azzá, a jól ismert szituációk révén érezzük azt, mintha egy órán át mi magunk nyomnánk a gázt meg a féket.

A kocsi hátsó üléséről kézikamerával felvett közelik egy home videó benyomását keltik. Realista filmmel van dolgunk, eredeti hanggal felvett zenével (az autórádióból szól), hosszú csendekkel, zajokkal, zörejekkel, amatőrökkel. Az esetlegesség minden jele ellenére a film nem improvizatív, a hosszú párbeszédek előre megírt szövegkönyvet követnek.

A film mindamellett egy közeli pillantás egy gazdasági csőd szélén álló román vidéki réteg hétköznapjaira, mely számára alapélmény a reménytelenség és a korrupció. Ennek kapcsán a rendező így nyilatkozik: "A valódi világ az utcán van. A hanyatlás (melyet a film ábrázol), a rothadás nem maximális, nem is hívnám rothadásnak, inkább egy másik világnak. Ez egy másik világ, amely keményen próbál túlélni. Értelmes emberek, akik életstílust kovácsolnak szociális, politikai, gazdasági korlátaikból, melyek közt történetesen élnek. Az apám generációjából például szinte mindenki alkoholista."

Cristi Puiu az egyik legtehetségesebb fiatal román rendezőnek ígérkezik. Meghívott konzultáns volt napjaink leghíresebb román filmrendezője, Lucian Pintilie legutóbbi filmjében, az "Egy hóhér délutánjá"-ban (2001). Ez a pintilie-i gesztus a stafétabot szimbolikus átadásaként is értelmezhető.
Egy nyilatkozata szerint közel érzi magához a dán Dogma irányzatát, de a legkedvesebb rendezői - például Roberto Rosselini és John Cassavetes - nem közéjük tartoznak.

Tehetségét azóta újra bizonyította: legutóbbi munkája, az "Egy karton Kent és egy csomag kávé" című rövidfilm 2004-ben a berlini filmfesztiválon Arany Medvét nyert. A film egy apa és fia között zajló párbeszédet örökített meg Bukarest egyik éttermében 14 évvel Nicolae Ceausescu diktátor bukása után. Puiu ismét kevés pénzből forgatott egyszerű, de hatásos történetet érdekes párbeszédekkel. A film figyelemre méltó tudósítás a román társadalom mély átalakulásáról - szólt a Berlinale zsűrijének indoklása.

Kövessen minket a Facebookon!