Rögtön szinkronnal kaptuk meg a Hang nélkül 2 új előzetesét

Az idei év legjobban várt horrorjához megjött az utolsó, végső előzetes, bepillantást nyújtva egy olyan világba, ahol nagyon, de nagyon csendben kell lenni. Különben baj lesz!

A 2018-as év nagy meglepetésfilmje volt a Hang nélkül, ami tökéletesen vegyítette a legjobb horrorfilmes fordulatokat és egy függetlenfilmes produkció eredetiségét és hitelességét. Már a rendező személye is meglepő volt: a vicces képű John Krasinski színészként elsősorban vígjátékokból volt ismert, például az Office tréfamestereként, és ehhez képest olyan ütés frászparádét rakott össze, hogy csak ámultunk, ráadásul az egésznek a kis család soersán keresztül nagyon is volt tétje, érzelmi ereje. Most pedig itt a tényleg nagyon régóta várt film legújabb és a bemutató előtti utolsó előzetese, a forgalmazónak köszönhetően már magyar szinkronnal.

És rögtön onnan folytatjuk, ahol az első rész abba maradt, sőt, az előzményekben még az apuka (Krasinski) is felbukkan, majd látjuk, ahogy a maradék család, anyuka (Emily Blunt), a kisbaba, és a két nagyobb gyerek kényszerűségből nekivág a veszélyes útnak, hogy új otthonra, és esetleg más túlélőkre bukkanjanak. Tágul a film univerzuma, a Hang nélkül 2-ben új szereplők is megjelennek, például egy Emmett nevű kiégett, talán jobb sorsra érdemes, sokat látott férfi (Cillian Murphy), akinek nyilván kulcsszerepe lesz a továbbiakban, és amilyen nagyszerű színész az őt alakító Murphy, ez a szerep nem lesz akármilyen. Merthogy, ahogy azt látjuk a mostani képsorokból is, a lények rátalálnak a kis csapatra – és ez az amúgy viszonylag kevés eddig nem látott anyaggal dolgozó új trailer legizgalmasabb része.

A dolog persze kétesélyes, mert az első rész pont attól működött igazán, hogy egy nagyon szűk világban játszódott. Egyetlen kis család mindennapjait mutatta meg egy olyan helyzetben, ahol bármikor lecsaphatnak rájuk, ahol az apró rituálék megmenthetik az életüket, a szintén Krasinski által írt és rendezett folytatásban viszont a posztapokaliptikus filmek jól ismert elemei kerülnek majd elénk, ahol a többi túlélő nagyobb veszélyt jelenthet hőseinkre, mint a gonosz lények. Ez pedig elég ismerős bárkinek, aki akárcsak egy részt látott a The Walking Deadből és más hasonló filmből. 

A Hang nélkül 2-t a tengerentúlon május 28-án mutatják be, nálunk június 10. a kitűzött mozipremierje. A második rész már 2020 elejére elkészült, tavaly március 8-án meg is tartották a díszbemutatóját, de moziba már nem jutott el a covid miatt, a Paramount stúdió viszont nem volt hajlandó streaming szolgáltatón át forgalmazni, ragaszkodtak a moziélményhez.