Science fiction kiskáté

Könnyen lehet, hogy én voltam a teremben a legkevésbé ellenséges ezzel a filmmel, talán mert nem voltak vele semmilyen elvárásaim. De hát sztori van, hosszú, sok tételes, a CGI meg szépen aláfesti. Egynek jó.

Álmomban már láttalak

Nem tudom eldönteni, hogy Joseph Kosinskinek most erős a fantáziája, ami ugye nem hátrány, ha az ember mozgóképben utazik, vagy ellenkezőleg, úgy kaparta össze a filmet hatvan másikból – ami szintén egy használható készség. Kicsit azért soknak tűnik, hogy a 2001 - Űrodüsszeia, a Csillagok háborúja, a 451 Fahrenheit, a Majmok bolygója és A függetlenség napja egyszerre jut eszünkbe a Feledés láttán. És nehogy azt gondoljuk, hogy a hommage szintjén, hanem nagyon is konkrét el- és átemeléseknek köszönhetően.
Ami mindenesetre kijön a gép másik végén, abban Tom Cruise egy atom és/vagy űrháború utáni lepusztult Földön őriz valami generátorokat, amelyek szükségesek hozzá, hogy az emberiség felkerekedjen és elinduljon a Titánra vagy hova. Emberünk nem szívesen menne, ennek egyik oka, hogy bár önként töröltette nemrég emlékei nagy részét, valami furcsa flashbackek azért még kísértik az elméjét. Ja igen, a fenti listához még: Total Recall.

[img id=471957 instance=1 align=left img]Könnyen lehetne rosszabb

Kosinski a saját képregényét írta át Tom Cruise-kompatibilis forgatókönyvvé, ami kíváncsivá teszi a sci-fi rajongót – ki tudja, talán egy egészen karakteres sztori hever azokon a lapokon. Amivel nem azt mondom, hogy a film halovány, inkább csak azt, hogy szinte mechanikusan azt akarja adni, amit – szerinte – a közönség látni és hallani akar, nem kísérletezik, nem kockáztat, már ha ilyesmi egyáltalán eszébe jutott bárkinek e produkció kapcsán. Nyilván ez nem az a kávéház.

Őszintén szólva semmi motivációm nincs lehúzni ezt a filmet, csak mert a legrosszabb értelemben vett tomcruisoskodás még az egyébként jól kitalált jelenetekről is elvonhatja a figyelmet. Elvoltam vele, nem utáltam, kellemesen kikapcsolt. Tetszett, hogy nem ment bele olyan moralizálásba, amelybe ilyen tálalással csak kínos modorosság sülhetett volna ki, s megmaradt inkább a klasszikus rosszfiúk-jófiúk felállásnál. Kosinski nagyon ügyesen helyezte el a történetben az újabb és újabb csavarokat, nem csak a kellő időben szúrva le valamit, amire azért felkapja azért a fejét a néző, hogy tényleg, még tart a film, de megfelelő mélységet is megadva ezeknek a cölöpöknek. Alibi seggmutogatás félhomályban is pipa, meg egy sor logikátlanság, de én még mindig kedvelem.

Nagyregény, kis szünetekkel

CGI-ban továbbá nagyon erős a film, ezt talán az ellendrukkerek sem vitatják, s bár engem sem lehet igazán ennyivel megvenni, de itt azért tetszett a dizájn, a grafika, az egész látványvilág. Ez a része számomra csillagos ötös. A sztori mint említettük, szedeget azért innen-onnan, de érdekes bír maradni, legalább is egy ideig. Mert igaz, ami igaz, adott időt a szundításra is, de nálam ez amúgy rendre be szokott következni az akciójeleneteknél, ha UFÓk üldözik egymást, ha sportautók. Hiába ezek a részek – meg a Tom Cruise gázsija – viszik el a büdzsé nagyobbik felét, engem hidegen hagynak. De abszolút elfogadom, hogy más épp ezeket tartja elfogadhatónak és a Crusie szemöldökösszehúzódásai láttán fogja el a heveny viszketés. Ez utóbbival én most valamiért megbékéltem, illetve úgy mondom inkább, igyekeztem nem törődni vele és ez sikerült. A zárókép mindenesetre hollywoodi nonszensz, originál baromság, hiszen ha… akkor… és ez a legtöbb, amit mondhatok.

Kinek ajánljuk?
- Az utópia, sci-fi, idegen lények, mesterséges intelligencia kulcsszavakra gyakran keresőknek.
- CGI-fetisisztáknak.
- Nem kifejezetten értelmiségi pályára igyekvő tiniknek.

Kinek nem?
- Akik már eljutottak odáig, hogy zsigerből gyűlölik szegény Tom Cruise-t.
- Akiknek ez az atomháború utáni sci-fi téma már a könyökükön jön ki.
- Akik épp készülnek lerohanni a bolygónkat.

7/10