Sikerfilm a Hídember

A két hónapja bemutatott Hídember (rendezte: Bereményi Géza) a nézettségi adatok alapján már sikerfilmnek számít, a mindössze a harmadik vetítésnél tartó Bánk bán (rendezte: Káel Csaba) fogadtatására viszont a számokból még nem lehet következtetni. Arra azonban egyik film esetében sincs esély, hogy a jegyárbevételekből a ráfordítások megtérüljenek.

A Hídembert - a forgalmazó Mokép adatai szerint - április 11-től tegnapig 152 500 néző látta, közülük 69314-en Budapesten váltottak jegyet a filmre. Szakértők úgy vélik, spontán közönségről és nem szervezett (például iskolai) csoportokról van szó. Erre utal, hogy a filmre eladott jegyek átlagára Budapesten 764 forint volt, ami beleillik a 600 és 1000 forint közötti fővárosi jegyár-átlagba. (A több százezer nézőt vonzó Honfoglalást az akkoriban jellemző 500 forintos helyárak idején 200 forintos átlagáron tekintette meg a közönség, jórészt amiatt, hogy a szervezett iskolai csoportok jelentős kedvezményt kaptak.)

A csaknem hetvenezres budapesti nézőszám - amint azt kérdésünkre a Budapest Film illetékesei elmondták - egy közepesen sikeres amerikai film nézettségének felel meg, például a március végén a mozikba került Nagyon nagy Ő című alkotást eddig valamivel több mint 70 ezren látták. Magyar film esetén, országos viszonylatban ugyanakkor a 100 ezer fölötti nézőszám mindenképpen szép sikernek számít.

A Bánk bán filmváltozatát eddig csupán három alkalommal vetítették - mindhárom esetben a frissen felújított Uránia filmszínházban -, az operafilmnek 1005 nézője volt. A várható nézettségre még korai lenne következtetni, ehhez legalább az országos vetítés első hetének adatai kellenek. Azt azonban szakértők máris biztosra veszik, hogy sem a - hírek szerint 2,2 milliárdba került, ám máig csak 114 milliót termelt - Hídember, sem a Bánk bán költségei nem fognak megtérülni a jegyárakból.