Sikkantó tinilányok, közszolgálati Puskás Peti és Torda Koppány ellen

Az István, a király jubileumi előadása jó, helyenként tökéletes, másszor meg érthetetlenül lagymatag, és az egészre rányomja bélyegét A Társulat. Persze szép számmal akadnak, akiknek épp ezért tetszik.

Eleinte utáltam A Társulatot. Azt gondoltam: nesze neked, magyar, a Megasztár közszolgálatosított változata! És, hogy ez méltatlan az István, a királyhoz. Ez akkor volt, amikor estéről estére azon kellett röhögni, hogy micsoda vesztes arcok rajtolnak rá a rockopera főszerepeire.

Aztán lassan megkedveltem a műsort. Tehetséges fiatalok, jó zenék, remek előadások - a biztos siker receptje. Most pedig, hogy bemutatták a Papp László Budapest Sportarénában az István, a király jubileumi változatát, már fogalmam sincs, szeressem-e vagy inkább haragudjak a televíziós kiválasz tó show-n alapuló koncepcióra.

Ami biztos: Szikora János rendezői alapvetése hibátlan. Furcsa rádöbbenni, hogy a rockoperát eddig amolyan színészi alakításokkal tarkított koncertként őrizgette magában az ember, holott ez egy valóságos színdarab, ugyebár. Szikora helyére teszi a dolgokat, történelmileg is klappol a sztori, a figyelmes néző időnként "jé, tényleg" érzéssel szúrja ki az olyan apróságokat, mint az ősi és az új vallás keveredésének vagy az erőszakos térítéseknek finom megjelenítése. (Élő lovat a színpadra álmodni viszont kockázatos dolog, mint ahogy ez a premieren beigazolódott.)



Kár, hogy a produkcióban már az első perctől jelen vannak a nemszeretem elemek is. És akkor most vissza A Társulathoz. Mégiscsak helyes volt a legelső megérzés, mert a Megasztár bizony gyakorta visszaköszön. Mondjuk ott, hogy belép a színre a közszolgálati Puskás Peti, és a nézőtéren feszengő tinilányok izgatottan felsikkantanak. Szőke srác el, negyedóra múlva újabb jelenés és sikkantás, menetrendszerűen. Hogy a fiatalember siralmas teljesítményt nyújt, az mellékes, de ez meg nem az ő hibája, mivel tizenévesen nehéz feladat élvhajhász, aljadék főurat alakítani.

A másik, hogy aki elmélyedt a Magyar Televízió által sugárzott előzményfolyamban, az sehogy se tudja függetleníteni magát a korábban látottaktól. Konkrétan Derzsi György végigidétlenkedte a válogatást, ezért Asztrikként is röhejes. Vagy a Tordát formáló Tóth Attiláról is tudnivaló, hogy Koppány szerepére hajtott, ezért most mindent megtesz, hogy leénekelje letáncolja, és általában minden téren lenyomja egykori ellenlábasát. A legszomorúbb, hogy ez időnként sikerül is neki.

A címszereplő Feke Pálért viszont hálásak vagyunk, mint ahogy köszönjük a Saroltként bemutatkozó Éder Enikő fellelését is. Feke zseni, és kész, és nagyon úgy néz ki, hogy Éder Enikő is közelíti ezt a ritka létezési állapotot. A legnagyobb bumm viszont az egyetlen dallal megvillanó Fejes Szandra sámánasszonya. Van az az elcsépelt zsűritagszöveg, hogy a versenyzőből árad az energia, és ez majd jól magával ragadja a közönséget is; hát, kérem, tényleg van, és tényleg magával ragadja. Fejes Szandra pogány fohászától ütemes tapsban tört ki a nézősereg már éneklés közben, ami sem előtte, sem utána nem fordult elő. És ki kell emelni Herczeg Flórát is, aki - magam vagyok rá a tanú - könnyfakasztóan eszményi Réka.

Az újrakevert István, a király jól szól, bár az Arénában alkalmanként csúszott a hang, amit főként a hátsó fertályban ücsörgők kínlódtak meg. Hozzájuk nyilván a regösök éneke is hatásszünettel érkezhetett, ami nagy veszteség, mert Appelshoffer János és Szappanos Tamás előadása volt az este egyik leghitelesebb epizódja. Még ha a műsorközlő végül kizárólag kettejüket felejtette is el bemutatni.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu