Sorozat lesz a Különvéleményből is

Steven Spielberg 2002-es, Tom Cruise főszereplésével készült sci-fije is a tévésorozat lesz, persze Cruise nélkül, viszont főleg női szereplőgárdával.

A tévé a jövő, és előbb vagy utóbb mindenből sorozat lesz – például a sikeres nagyjátékfilmekből. A Fargo, Az Álmosvölgy legendája, a Vásott szülők (Parenthood), az Egy fiúról (About a Boy) és több más film után Spielberg 2002-es sci-fije is sorozat lesz, mert látnak benne fantáziát. A Fox tévétársaság a Godzilla forgatókönyvét is jegyző Max Borensteint kérte fel a koncepció kidolgozására, amely 10 évvel a Tom Cruise, Colin Farrell és Samantha Morton főszereplésével készült film vége után játszódik. Emlékezetőül: a Philip K. Dick novellájából született történet szerint a jövőben megelőzhető minden bűnügy, mivel bizonyos jövőbelátók előre megjósolják azokat, és egy speciális egység kiiktatja a leendő elkövetőt. A széria onnan veszi fel a fonalat, hogy az egység egykori tagja és az egyik volt jövőbelátó egymásra talál, és együtt újra készülő gyilkosságok megakadályozásán kezdenek el dolgozni. Kérdés, hogy  Spielberg részt vesz-e személyesen a munkában, hiszen cége, az Amblin vállalta a pilot epizód elkészítését, de még a szereposztásról és a bemutató tervezett időpontjáról sem lehet tudni semmi – pedig az egész a jövőbelátásról szól.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu