Sorozatok, amik életet mentettek

Az nem meglepő, hogy az olyan kórházi szériákból, mint a Vészhelyzet, olyasmit tanulhattak az emberek, ami aztán esetleg életet is mentett, de meglepő módon A Simpson család és a SpongyaBob Kockanadrág is életmentő volt.

A Simpson család

Ki gondolta volna, hogy a filmtörténet legrégebb óta futó rajzfilmsorozata életet mentett, nem is egyszer, hanem kapásból kétszer. A harmadik évad tizenhetedik részének nyitójelenetében Homer annyi fánkot zabál be, hogy az egyik a torkán akad, és miközben fuldoklik, barátai segíteni próbálnak, de persze ők is bénák, mert nem veszik észre a falra ragasztott plakátot arról, hogyan alkalmazzuk helyesen a Heimlich-manővert. Még ugyanebben az évben a 8 éves Alex Bencze kezdett el hasonlóan fuldokolni, de szerencsére a 10 éves bátyja, Chris látta az epizódot, értette a poént, megjegyezte a lényeget és alkalmazta a fogást, megmentve testvére életét. A manőver aztán visszatért egy másik részben is, ahol az étterem falára egy Heimlich-automatát szereltek fel, szükség esetére, és feltehetőleg ezt látta az angol Aiden Bateman, aki az iskolájuk menzáján mentette meg a barátja, Alex Hardy életét.

A Grace klinika

Egy Sarit Fishbaine nevű hölgy csomót talált a mellében, és természetesen azonnal elment az orvosához, aki megnyugtatta, hogy az csak felgyülemlett tej, mivel éppen szoptatott. Csakhogy a csomó hat hónappal az elválasztás után is ott volt, amikor már nem volt több anyateje, de egészen addig nem izgult, amíg nem látta egy este A Grace klinika egyik epizódját, amelyben egy betegnek műtéti úton kellett eltávolítani az egyik mellét, miután az orvosa azt hitte, hogy csak besűrűsödött tejről van szó. Sarit másnap felkeresett egy emlőspecialistát, aki hosszas vizsgálatok után megállapította, hogy valóban rákos. Azonnal belekezdtek egy kemoterápiába, amit részleges emlőeltávolítás követett, de sikerült a rákot legyőzni, majd rekonstruktív műtéttel visszaállítani az eredeti állapotot. Ha nincs az az epizód, valószínűleg túl későn vették volna észre a bajt.    

Vészhelyzet

Angela Cooper gyakori migréntől, fokozott feledékenységtől szenvedett, és gyakran harapott rá a nyelvére, de azt feltételezte, hogy ez a stressz miatt van, mivel nemrég vált el és két gyereket nevelt. Aztán egy este megnézte az Vészhelyzet egyik epizódját, amelyben Dr. Mark Greene (Anthony Edwards) agydaganat-vizsgálaton esett át. Greene-nek ki kellett nyújtania a nyelvét, amely elhajolt az egyik oldalra, ami arra utalt, hogy rákos. Cooper rájött, hogy tünetei megegyeznek Greene-ével, gyorsan tükör elé állt, és kinyújtotta a nyelvét, ami szintén elhajolt az egyik oldalra. Angela rögtön lesietett a helyi sürgősségire, ahol persze szkeptikusak voltak, amikor kijelentette, hogy agydaganata van, de elvégezték a vizsgálatokat, és valóban rákos volt. Két kemoterápiás és sugárkezelésen esett át, és a rákja remisszióba ment át.

SpongyaBob Kockanadrág

2010 nyarán New Jersey-ben egy 5 éves kisfiú, Andrew Gentile egy mesterséges tó szélén játszott, de valahogy egyre beljebb keveredett, majd amikor „elfogyott” a talaj a lába alól, kapálózni kezdett, amitől egyre jobban besodródott a mélyvíz felé. A gond az volt, hogy az édesanyja nem tudott úszni, de ott volt az alig 8 éves szomszéd kisfiú, Reese Ronceray – aki nem sokkal korábban látta a Spongyabob, az életmentő című epizódot, ahol a címszereplő életmentő lesz a helyi strandon, és bár nem tud úszni, meg kell mentenie a fuldokló Patrikot. A kis Reese, aki korábban csak pár úszóleckét vett, akcióba lendült, de a másik kisfiú őt is lehúzta a víz alá, mégsem esett pánikba, mert a rajzfilmben is ez történt – és végül sikerült kihúznia a partra a kimerült Andrew-t.

Állítólag...

Theresa Booth kilenc hónapos kislányát, Emilyt vitte a bölcsődébe, amikor az autója megcsúszott egy jégfolton, és a csatornába zuhant, a jeges víz pedig elkezdett beömleni az autóba. Booth bemászott a hátsó ülésre, kivette a kislányt a gyerekülésből, de amikor megpróbálta kinyitni az ajtót, az nem mozdult. Majdnem pánikba esett, amikor eszébe jutott az Állítólag… egyik epizódja, amelyben Adam Savage műsorvezető is hasonló helyzetbe került, igaz, ő saját elhatározásából. Egészen addig nem tudott kimenekülni egy autóból, amíg a nyomás ki nem egyenlítődött a járműben. Booth úgy döntött, hogy kipróbálja Savage ötletét. Megvárta, amíg elég víz kerül az autóba, hogy a nyomás kiegyenlítődjön, majd megpróbálta kinyitni az ajtót, ami könnyen kinyílt. Theresa a feje fölé tartotta a gyermekét, és feljutott a felszínre. Sem ő, sem gyermeke nem szenvedett sérülést.

Doktor House

Egy német férfinak súlyos egészségügyi problémái voltak. Alacsony volt pajzsmirigyhormon szintje, nyelőcsőgyulladása és ismeretlen eredetű láza volt. Majdnem megvakult és majdnem megsüketült, a szíve annyira legyengült, hogy alig tudta vérrel ellátni a testét. Az orvosok tanácstalanok voltak, mire hősünk elment a Dr. Juergen R. Schaefer által vezetett klinikára, aki rejtélyes esetekre specializálódott.  Schaefer a Doktor House nagy rajongója volt, és rájött, hogy páciense tünetei megegyeznek egy, a sorozatban szereplő esettel, amikor egy nő kobaltmérgezést kapott fém csípőprotézise miatt. A férfinek is csípőprotézise volt, és kiderült, hogy a kobaltszintje az ezerszerese a normál szintnek, a protézis pedig erodálódott. A protézist kerámiára cserélték, a beteg kobaltszintje pedig azonnal zuhant, a szíve javult, a láza és a nyelőcsőproblémái elmúltak, bár a részleges vakság és süketség megmaradt, de meghalt volna, ha nincs a morcos Hugh Laurie és a remek sorozat.

Félig üres

Egy Juan Catalan nevű férfi komoly bajba került, amikor valaki lelőtte azt a 16 éves lányt, aki a bátyja ellen tanúskodott volna, aki ellen egy lövöldözés miatt emeltek vádat. Catalan lett az első számú gyanúsított, és ugyan volt alibije a gyilkosság időpontjára – a 6 éves kislányával egy Dodgers meccsen voltak éppen -, de a rendőrség nem fogadta el a meccsre vett jegyet erre bizonyítékként, a biztonsági felvételeken pedig nem sikerült őt megtalálni, és hiába ajánlotta fel, hogy aláveti magát a hazugságvizsgálatnak, ezt a rendőrök nem fogadták el. Szerencsére Catalan ügyvédje a Félig üres régi rajongója volt, és beugrott neki az a frissen vetített epizód, amelyben egy erre az alaklomra bérelt prostival egy Dodgers meccset néz meg. Bár az epizódban nem tűnt fel a férfi és a lánya, az ügyvéd kikérte az HBO-tól az összes, a stadionban felvett anyagot, és pár órányi kutakodás után felfedezte a hot-dogot majszoló Catalant és kislányát – a férfi így nem ment börtönbe.   

Döbrösi Laura a SZESSÖN vendégeként elárulta, hogy karmesternek lenni a világ legmenőbb dolga és azt is, mit jelent noisemakernek lenni, de beszélt a női zenészekről is.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu