Sötét oldalunk

Ha egy harcos beszabadul a polgárkatonák közé, megmutatja, mire képes az ember: haragjában, bűneiben, nagyságában szinte isteni.

Egy Sherman tanknak nem sok esélye volt a Tigrisekkel szemben. Ritka alkalom: úgy bemutatni a második világháború végét szövetséges oldalról, hogy nem érezni a mindent elsöprő fölényt – és még hazudni sem kell! A Harag mégsem propaganda.

David Ayer, a Kiképzés és Az utolsó műszak rendezője a zsarufilmekben is a férfiközösség dinamikáját kereste. A Kiképzés a mentorral szembeforduló erkölcsről szólt. Az utolsó műszak a harcostársak erejéről. A Harag – az magáról a harcosról.

Csúnya nagy tankok, milyen szépek!

A Harag minden kritikai szempontból nagyszerű film. Forgatókönyv, színészek és színészvezetés, látvány és művészeti rendezés, hang, zene (Steven Price,a Gravity zeneszerzője!), aztán maga a rendezés, a személyes stílus: ez egy szívből és ésszel készült film, öröm nézni.

És Ayer stílusban is szintet lépett. A Harag vizuálisan megkapó; horrorisztikus, de megkapó. Sose láttam, hogy a szürkének ennyi árnyalata lehet! S hogy a szürke még vörös is lehet! És hogy a vörös vérként is szép lehet.

Meg tűzként. Dühként! Az eredeti címben – Fury – van egy tomboló érzés, amit a magyar „harag” nem feltétlenül ad vissza; létezik „szelíd” vagy „enyhe” harag, de nincs enyhe „fury”. Nohát megkaptuk a furyt, a viharos dühöt! Világháborús csatajelenet még nem vitte úgy vászonra, mint a Harag végső csatája. Brad Pitt titánként küzd a lángok nyaldosta Fury tankon, és semmi emberi nem bír vele; a tank orrára kötözött, égő SS-tiszt holtteste, mint ókori isteneknek szánt áldozat jelzi, hogy nem csupán huszadik századi halandók csatáznak itt.

Vagy talán csak nem hétköznapi emberek. A Harag nyugodt második felvonása emberivé festi a karaktereket (az egész film ütemérzéke szinte hibátlan), és bajos dolog istennek látni azt a Brad Pittet, aki oly szomorúan reggelizett egy elfoglalt német városkában.

A háború a clausewitzi értelmezésben „a politika folytatása más eszközökkel”, és a hitleri világháború csakugyan efféle eszköz is volt valamennyi oldal számára, politika tüzérséggel és tankokkal. Térképekről és népekről szólt, nem egyénekről. De a történelem során sokkal jellemzőbb volt az a háború, ami nem politika, hanem az emberi természet egyik oldala. John Keegan mutat rá: az ember politika nélkül is háborúzik mint törzsi harcos, mint rituális harcos, mint egyén.

A Harag világába a citizen soldiers, a sorozott polgárkatonák közé egy ilyen keegani ősi harcos szabadul be. Csodálatos, hogy Ayernek esze ágában sincs lelki hátteret fabrikálni számára. A harcos azért öli meg az ellenségeit, mert harcos. Még pontosabban: mert ő az emberi természetnek ezt az oldalát testesíti meg. És még a jámborakból is képes felszabadítani ezt a civilizáció által – egyébként oly szerencsésen – háttérbe szorított oldalt, amikor szükség van rá.

„ne ítélj, hogy ne ítéltess”

Hogy aztán miként állunk a dolog etikájával? A harcos erkölcsileg vétkes, amikor még a hadifoglyot is kivégzi, és akkor is, amikor nem a minimális erőt alkalmazza, hanem élvezetből öl. A Harag főszereplője objektíven nézve háborús bűnös. Nyugati lelkem azt mondja: nem lehet példakép. De akkor hogy válik mégis azzá? Hogyan fér össze a bűnössége azzal a nemességgel, amit az ártatlanok felé mutat? Katonai bölcsességével? Önfeláldozásával? Ayer mélységes-mély karaktert teremtett Don „Wardaddy” avagy „Vén Róka” Collierben (és Brad Pitt gyönyörűen formálja meg).

Ott ült mellettem etikatanár barátom. Megkérdeztem: miféle ítélet lehetséges fölötte? Ő azt mondta: mivel egyikünk sem ismeri azokat a lélektani szituációkat, amik a világháborúban jelen voltak, és mivel egyikünk sem ismeri az egyes emberekben rejlő reakciókat ezekre a szituációkra, hát nem lehetséges érvényes ítélet. A keresztény alapelv kínálja az egyetlen kiutat: ne ítélj, hogy ne ítéltess.

A film a világ utolsó működőképes Tigris tankját használta, egy Tunéziában zsákmányolt I-est (a híres 131-es példányt az angol Bovington Tank Museum jóvoltából). Régen volt ez a háború.

Minden háborús film értékelésének végül az áldozatokhoz kell eljutnia – máskülönben valami iszonyúan torz marad az etikájában. A Harag az áldozati létet sem kényeskedi el: senki sem haldoklik szépen (sem meghatóan). Letépett arc a tank belsejében: kell néha az efféle sokk, nehogy túlságosan magától értetődőnek véljük a mai békét.

A háború szörnyűségeinek bemutatása akkor válik (minden fenti állításon, a harcosról alkotott képen túl) értelmessé, ha tudatosítja: ma és itt nincs háború, és mindenki felelőssége, hogy ne is legyen. Ha az ember elgondolkodik a háborúk ritkulásán, a háború etikájának lassú győzelmén, a mai kor minden eddiginél szelídebb mivoltán – és főleg ezek okain: akkor válik a Harag nem csak jó filmmé, nem csak értelmes filmmé, hanem hatóerővé.

A hirdetések megjelenítése akadályba ütközött.

Ezt okozhatja valamilyen hirdetésblokkoló (Adblock) használata, illetve egyes vírusirtók, böngésző kiegészítők, beállítások.

A hirdetés blokkolás kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamTovábbi segítségért kattints ide! Köszönjük, PORT.hu