Star Wars: Az ébredő Erő - a legújabb előzetes

Bár nyilván nem hozhatta el a legelső előzetes által kiváltott lelkesedést és megkönnyebbülést, a most megjelent, és így is eléggé várt legújabb trailer is hozta a formát: a történetről így sem tudtunk meg többet, de a hangulat most is átjött.

A  nemzetközi premierrel egy időben, december 18-án itthon is mozikba kerülő Star Wars: Az ébredő Erő újabb trailere magyar idő szerint október 20-án, kedd hajnalban debütált, és egy saját, 15 másodperces előzetes vezette fel, amelyben a négy főszereplőt és a focilabda droidot láthattuk, előtte pedig megkaptuk a végleges posztert is.

 Emellett a film hazai forgalmazója, a Fórum Hungary hivatalos közleményben jelentette be, hogy akárcsak szerte a világban hétfőn, vagyis október 19-én reggel 9 órától elindul a jegyelővétel - a szerverek nem is bírták a rohamot. Jó kis hét ez a rajongóknak! De lássuk a harmadik, egyben utolsó előzetest, mit mutat és mit nem!

A vadonatúj előzetest nézd meg itt:

 „Befejezem, amit elkezdtél" - ígéri a J.J. Abrams szerint igen összetett karakterű Kylo Ren Darth Vader deformált koponyájának, majd lecsap valakire lézerkardjával és szembekerül Finnel is, akit az elején rohamosztagos egyenruhában látunk, majd civilben azon keseregni, hogy nincs miért harcolnia, Rey pedig egy űrhajót bütyköl meg a nyitó képsorokon, majd rengeteg nagyon látványos légicsatát látunk a jó öreg X-szárnyú vadászgépekkel és az Ezeréves Sólyommal. Van robbanás a sivatagban, hiperűrsebesség, és egy nagyon színes helyszín - talán Mandalore vagyYavin? Látszik, hogy a jók vesztésre állnak, hiszen Rey sír, Solo és Leia pedig riadtan öleli meg egymást, de van remény! És végül már megindult a spekuláció - vajon Luke Skywalker simogatja meg R2D2 buksiját a sötétben? A robotkéz erre vall, de tessék megnézni párszor, mert annyi más részlet van, hogy nehéz betelni vele.

A most megjelent végső poszter tökéletesen illik a Star Wars mitológiához, nem akar szakítani a hagyománnyal, hozza elődei grafikai tervezését és színvilágát, és nyilván rengetegen akarják már most hazavinni. Szerepelnek rajta a már beharangozott új karakterek: Rey, Finn, Poe Dameron, Phasma kapitány, a focilabda alakú droid BB-8 és az űrkalóz Maz Kanata, illetve a gonosz Kylo Ren, valamint olyan régi ismerősöket láthatunk rajta, mint Han Solo, Leia hercegnő, Chewbacca, R2-D2 és C-3PO. De vajon ki hiányzik róla? Luke Skywalker. Helyette ott van az új szuperfegyver, ami kissé emlékeztet az eredeti Halálcsillagra, de biztos nincs apró tervezési hibája. Az egyes karakterek a poszteren ábrázolt méteréből arra is következtethetünk, hogy kinek mekkora szerep  jut a történeten belül - ez alapján az abszolút főhős Rey, vagyis Daisy Ridley lesz - az viszont meghökkentő, hogy Poe Dameron, vagyis Oscar Isaac milyen picike rajta.