Süti, nem süti

  • -sanyi- / PORT.hu

Woody Allen ténykedése az amerikai filmiparban legjobban egy önálló, a tömegvonzási és gravitációs törvényeknek fittyet hányó üstököshöz hasonlítható, amely saját energiájából, saját törvényeinek engedelmeskedve szeli keresztül-kasul az univerzumot, és még véletlenül sem ütközik bele semmilyen nagyobb bolygóba, az égen mégis rendre fel-feltűnik.

Persze a valóságban ilyen üstökös nem létezik, a Woody Allen nevű intézmény viszont annál inkább. Találmánya, a chaplini csetlő-botló kisember intellektuális, szorongásait és paranoiáját bőbeszédűséggel leplező változata immár több, mint harminc éve tűnik fel rendre a filmvásznakon, a legkülönbözőbb társadalmi környezetbe, történelmi korba, szituációba helyezve, mindig a boldogulást, boldogságot keresve ebben a rideg, értetlen és ellenséges világban. Úgy tipikusan amerikai, hogy senki sem különbözik jobban a tipikus amerikaitól, mint ő. Történetei tele vannak klasszikus idézetekkel, klasszikusokra való utalásokkal, valami ódon, érthetetlen, az amerikaitól teljesen különböző európai szellemmel, mégis, New Yorkot, a Nagy Almát, Amerika jelképét, és a benne élőket senki sem ismeri annyira, mint ő. Nagy szenvedélye, és filmjeinek állandó kísérője a jazz -amikor Woody éppen nem filmez, neves zenészek társaságában, különböző kocsmákban klarinétozik,- pedig végképpen az amerikai kultúra egyik legfontosabb, és világszerte ismert (alap)eleme.

A Süti, nem süti Woody Allen első XXI.századi filmje, amely nem különbözik korábbi filmjeitől abban, hogy főhősei, Ray (W.Allen) és felesége, Frenchy (Tracey Ullman) ugyanazok a világban tétován botorkáló kisemberek, mint a korábbi alkotásaiban. Különbözik viszont abban, hogy a ezelőtti szarkasztikus, gunyoros, de finom és intellektuális humort felváltották a bohózat fergeteges, és kevésbé cizellált, vaskosabb poénjai. Mosoly és vigyor helyett térdet csapkodó kacagás. Változatlanok még, a folyamatos, pergő, kitűnő és sajátosan szellemes párbeszédek, Woody igazi specialitásai. Meg a jazz. Meg a sztárok, mellékszerepekben, Michael Caine-től Julia Robertsen át Sean Pennig. Ez alkalommal Hugh Grant, aki kiválóan adja a nagyképű és finomkodó, felsőosztálybeli, ám pénzéhes műkereskedőt. De a film igazi sztárja -a szokásosan eszköztelen Woody mellett- a Frenchyt tökéletesen alakító Tracey Ullman.

A film tulajdonképpen három körülhatárolható részből áll. Az elsőben egy már sokszor látott alagútfúrós bankrabló-sztori keveredik a "gyors büfékkel és gyors nőkkel. Ray azért akar sütiboltot nyitni, mert annak pincéje szomszédos a bankkal, de alagútásás közben rendre eltéved, Frenchy finom sütikéit viszont a várakozással ellentétben a new yorkiak szétkapkodják. A bankrablás befuccsol, a sütiboltból dől a lé.

A második rész az ismert Pygmalion sztori belefordulása Dr. Jekyll és Mr. Hyde hálójába, míg a harmadik az örökérvényű tanulság melodrámája, miszerint a szerelem mindent legyőz, a pénz pedig nem boldogít. E vég közhelyes lenne mástól, Woody azonban megoldja, mégpedig igen sarkosan. A három rész persze szép ívben kapcsolódik egy történetté, gyors felfutás, kitartott plató, meredek lanka.

Az évezred első Woody Allen mozija a mester életművéből tökéletesen kilógó, de abba szervesen illeszkedő darab, bizonyítva egyben azt is, hogy ép ésszel épp hogy lehet élni, még ebben a cudar világban is. Még a pénz se fontos. Annyira.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu